Felgyújtotta magát egy színésznő a polgármesteri hivatal előtt

Felgyújtotta magát egy nő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt. Elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a karjain és a mellkasán, miután benzint öntött a ruhájára és meggyújtotta. A brassói sürgősségi kórházba szállították, a rendőrség próbálja kideríteni, mi késztette tettére.

A székelyföldi város polgármestere, Antal Árpád az MTI-nek elmondta: korábban hosszas beszélgetést folytatott telefonon a nővel, aki a helyi román nyelvű színház színésze volt, de 2010-ben felmondott. Most azt kérte a városvezetőtől, hogy járjon közbe újbóli alkalmazásáért. Antal felidézte: azt mondta neki, hogy a színház közintézmény, ha meghirdetnek egy állást, jelentkezzen, és ha őt tartják a legjobbnak, biztosan fogják alkalmazni.

A polgármester úgy tudja, a városháza portása vette ki a 47 éves nő kezéből a benzines palackot. (MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek