Mustárgázzal támadott az Iszlám Állam

A vegyi fegyvert egy iraki támaszpont ellen vetette be a dzsihádista szervezet - közölte az amerikai védelmi minisztérium. A kedd déli támadásban sem amerikai katonák, sem az általuk vezetett nemzetközi koalíció katonáinak nem esett baja, de nem tudni, hogy voltak-e áldozatok az irakiak között. A felrobbant lövedékek repeszeit összegyűjtő tűzszerészek elővigyázatosságból fertőtlenítésen estek át.

Az ENSZ vizsgálóbizottsága augusztus végén közzétett jelentésében megállapította, hogy az öt éve tartó szíriai polgárháborúban a szemben álló felek többször is bevetettek vegyi fegyvereket. A 24 fős szakértői testület összesen kilenc, 2014 és 2015 között történt szíriai esetet vizsgált, amikor vegyi fegyvereket vetettek be, de ezek közül hat esetben nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani az elkövetők kilétét. A jelentés szerint bizonyítottnak találták, hogy két támadás a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének tulajdonítható, egy pedig az Iszlám Államnak, amely Irakban is nagy területeket foglalt el, létrehozva “kalifátusát”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek