Csalók próbálják lenyúlni az emberek pénzét Szombathelyen, ne dőljenek be nekik!

Most éppen Nagy Jonathant, a szombathelyi bűvészt próbálták meg lehúzni. Nem jött nekik össze.

Érdekes dolog történt Nagy Jonathannal a minap. Egy magát Telekomos ügyintézőnek tituláló férfi hívta fel, és arról érdeklődött, hogy nem kapott-e egy SMS-t a szolgáltatótól a nap folyamán. A bűvész értetlenül állt a dolgok előtt, hiszen semmilyen üzenetet nem kapott a Telekomtól.

A dolog itt kezd érdekessé válni, hiszen a telefonáló erre egyszerre rávágta, hogy Jonathan egy nyereményjátékon vett részt, ahol kisorsolták a telefonszámát. Joni viszont semmilyen játékra nem regisztrált, amit meg is mondott a csalónak. Persze emberünknek erre is volt magyarázata, azt mondta, hogy az összes Telekomos telefonszámot felvitték a rendszerükbe, és abból sorsolták ki a nyerteseket.

Illusztráció
shutterstock

A nyeremények egész kecsegtetők voltak, kisorsoltak 25, 75, 50, 125 és 150 ezer forintot, valamint egy Suzukit, de azt már pont elvitte valaki. Viszont a 125 ezer forintot még megkaphatta volna, nem is kellett volna mást tennie, csak odamenni egy ATM-hez, és megvárni, amíg visszahívják. A csaló még arra is figyelt, hogy a hihetőség kedvéért ne kérje el sem a bankszámlát, sem a bankkártya pin kódját.

Johnathannak ekkor már enyhén gyanús volt neki a sztori, ezért ahelyett, hogy elment volna egy ATM-hez, inkább bement a Telekomhoz, és rákérdezett: tényleg van ilyen nyereményjáték? Ott azt mondták neki, hogy nincs, és már elég sok embert átvertek ezzel a szöveggel. A Telekomnál úgy tudták, hogy eddig csak a Dominós ügyfeleket találták meg, de úgy tűnik, hogy most már az előfizetéses telefonszámokat is megszerezték a csalók. Sokan csak későn jöttek rá arra, hogy átverés áldozataivá váltak, néhány embernek pedig az egész bankszámláját kiürítették.

Végül Jonit visszahívták a csalók, akiknek elmondta, hogy mit tudott meg a Telekomtól. Ők egyszerre azzal kezdték hitegetni, hogy nem átverés, tegnap történt a sorsolás, ezért az üzletekbe még nem jutott el ennek a híre. Majd amikor a bűvész azt mondta, hogy nem hisz nekik, akkor csak egy nagyon gonosz kacajt hallott, és letették a telefont.

Joni nem az első olyan ember, akinek megpróbálták kicsalni a pénzét. Ezen a videón például sikerült felvenni az egész beszélgetést egy csalóval, aki gyorsan dühbe gurult, miután nem sikerült elérnie a célját:

A Telekom a saját weboldalán is felhívja az élőfizetők figyelmét a csalókra. Több esetről is tudnak, a bankkártya adatainak lenyúlása pedig egy régi trükknek számít a telefonos átverések körében.

Tehát ha ismeretlen számról hívják, hatalmas nyereményekkel kecsegtetik és ezért csak a bankkártyája adatait kérik el, inkább tegye le a telefont!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos