Tudta? Jobb lehet a virsli és a kolbász - kevesebb sót, és több húst kell tartalmaznia

Új szabályokat vezet be a minisztérium.

Változtak a húskészítményekre és a sütőipari termékekre vonatkozó előírások a Magyar Élelmiszerkönyvben, jobb minőségű élelmiszereket ígérnek - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az MTI-nek.

Zsigó Róbert elmondta: a módosítás alapján nő a termékek hústartalma. Így például a virsli és a párizsi esetében 40-ről 51 százalékra emelkedett a hústartalom alsó határa. A szabályozás szigorúbb követelményeket vezet be a csontokról mechanikusan lefejtett hús (MSM) felhasználhatóságával, mivel az élelmiszerkönyvben pontosították, szigorították a hús fogalmát. Az érlelt kolbászhoz és szalámihoz, a parasztkolbászhoz és a téliszalámihoz az MSM használata tilos. Más termékek esetében pedig legfeljebb 10 százalékban tartalmazhatja azt.

Számos termék - így például a párizsi, krinolin, virsli, parasztkolbász - esetében csökkent a sótartalom, és új termékekre, a többi között a szafaládéra vonatkozóan is meghatározták a követelményeket.

A sütőipari termékeknél valamennyi termékcsoport esetében részletesen megfogalmazták a felhasználható összetevőket, a minőségre, a csomagolásra és a megnevezésre vonatkozó követelményeket. Összegyűjtötték továbbá a védett elnevezésű termékeket, e körbe tartozik többek között a mákos kalács, a császárzsemle, a sóskifli, a rongyos kifli, a leveles pogácsa, és a különböző ízesítésű búrkiflik.

Szigorították a lisztkeverékek pontos arányát

A kiemelt termékek között az egyik legfontosabb termékcsoport azon kenyerek köre, amelyek neve egyben utal azok összetételére is. Az új előírás 15 fajta - köztük a búzakenyér, a fehér, a félbarna, a rozsos és rozskenyér, illetve a teljes kiőrlésű kenyér - összetételét szabályozza. Az összetevők közé bekerültek az álgabonák, például a hajdina és az amaránt, amelyek egyre fontosabb részét képezik az egészségtudatos vásárlók étrendjének magas vitamin, fehérje és élelmirost tartalmuk miatt - mondta az államtitkár. Hozzátette: a lisztkeverékből készített kenyereknél is rögzítették, szigorították a keverékek pontos arányát. A rozskenyérnek például a jövőben az eddigi 40 százalék helyett minimum 60 százalék rozslisztet kell tartalmaznia, míg a rozsos kenyérnél 15-ről minimum 30 százalékra emelték a rozsliszt arányát - közölte Zsigó Róbert.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet