Egyre több a fegyelmezetlen utas a repülőgépek fedélzetén

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint egyre több a fegyelmezetlen utas a repülőgépek fedélzetén, ezért további lépéseket sürget a szervezet. Az IATA MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2015-ben 10 854 esetben kellett intézkedni nem megfelelően viselkedő utassal szemben, vagyis minden ezerkétszázötödik járatra jutott egy eset. Ez 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az esetek döntő többségében szóbeli inzultus éri a személyzetet, vagy az utasok figyelmen kívül hagyják a légiutas-kísérők utasításait. Az esetek 11 százalékában fizikai bántalmazás is éri a személyzetet, vagy a többi utast, de olyan is előfordul, hogy a dühöngő utas a repülőgépet kezdi el rongálni. A kiváltó ok legtöbbször a beszállás előtti alkohol és/vagy drogfogyasztás. Alexandre de Juniac, az IATA vezérigazgatója a romló adatok miatt arra hívta fel az országok figyelmét, hogy ratifikálják jogrendjükbe a Montreal Protokollt, amely az ilyen esetekben az eljáráshoz szükséges nemzetközi jogi keretet biztosítja. A 2014-ben keletkezett ajánlást eddig hat ország iktatta jogrendjébe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek