Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei sajtóreferense közölte, hogy a szállítmányt őrölt borssal próbálta álcázni a macedón sofőr. Aki úgy bukott le, hogy a pénzügyőrök kockázatelemzés alapján szigorított vizsgálatra választották ki, miután a sofőr azt mondta, látogatóba utazik Bécsbe.
A jármű hátsó ülése alatti padlólemezen házilag végzett átalakítás nyomai látszódtak. A rejtekhelyről 17 csomagban több mint nyolc kilogramm növényi származék - a gyorsteszt szerint marihuána - került elő, amit a megtévesztés érdekében őrölt borssal szórtak be - tudatta az alezredes.
A pénzügyőrök a megközelítőleg 20 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot, valamint a járművet vezető férfit átadták a rendőrségnek.