Áldozatul választott szombathelyi építészünkkel akivel már az újonnan felhúzott Levéltár tömbjét, majd a Savaria Plazát és a város családi házas övezeteit jártuk be most Szombathely Fő terét vizslatjuk körbe. A sétánkat tematikusra terveztük, egyik végétől a másikig, de mint lenni szokott, ad-hoc módon, hol-itt hol-ott állunk meg, hol ezt, hol azt az épületet, kirakatot mustráljuk...
Kirándulásunk helyszínéről jól tudjuk, ütött-kopott bódéival,
padjaival, szökőkútnak becézett beton-teknőjével, és töredezett burkolatával
mostanság nem a legszebb ábrázatát mutatja. Több mint
négy éve napirenden van a felújítása, azóta sem történt itt lényegi
változás. Tölcsér formájú, impozáns méretű terünk, amióta a nyolcvanas évek
közepén a belváros szívéből kiterelték a forgalmat, vajmi keveset formálódott.
Pedig az 1985-ben létesült, Szilágyi István építész tervei alapján kialakított
térnek egykor messze földről a csodájára jártak. Ma már mi csodáljuk azon városok
fő terét, amelyek egykor irigykedve gondoltak Szombathelyre.
A fő tér elsődleges jellemzője, közölte az építész, hogy nincs igazi
tér-hangulata, legalábbis más nagyvárosok tereihez képest, ahol tavasztól őszig a
teraszokon nyüzsög az élet.
Este tízkor már kihalt minden. (Nem csoda, egy időben például a közgyűlésben
állandó téma volt, hogy a körzet képviselője tiltakozott a programok ellen,
mondván, zavarják az itt élőket.) A szökőkút alig üzemel, utcazenészeket is
csak ritkán látni, csupán egy-két dél-amerikai fújja néha.
Nincs koncepció. Minden, az árudák kirakatai és a teraszok is esetlegesek. Mintha
megrekedt volna az időben, szinte minden a bevásárló-turizmus fénykorát, a
nyolcvanas éveket idézi, de a burgenlandi nejlonszatyrosok kivonultak az egykori
díszletek közül. A kirakatok, az elavult feliratok, a cégtáblák, a pavilonok
külsőleg mind-mind a nyolcvanas évek butikvilágát tükrözik.
A kereskedők hiába szednek be a bérlőktől busás bérleti díjakat, a
bevételt nem forgatják vissza a térre. Semmi sem köztelezi őket erre, nincs nívó,
amit teljesíteni kellene.
A bérlők közül sokan örülnek annak, ha nyereségesre kihozzák az üzletet, és csak
kevesen fordítanak plusz pénzeket portáljaikra. Arra pedig végképp senki sem ügyel,
hogy egy-egy kirakat mennyire illik vagy sem egy historikus vagy műemlékileg védett
házhoz.
Legtöbb esetben olyan, mintha az épületeket félbevágták volna, a felső színt az
alsótól teljesen külön életet él (persze legtöbb esetben más a bérlő is).
Kirívó esetekben még a ház két szintjének színezése is elüt egymástól.
A butikok egymástól független, önálló kis birodalmak, legtöbbször tudomást sem
vesznek arról, milyen miliőbe kerültek. Ott van például a Bloom-ház, a nemrég
felújított Fő tér 40-41, amelynek két kirakata is van, az Ében butik és a
Lottózó. Két teljesen más karakter, amelyek külön életet élnek egymás
tőszomszédságában.
Negatív példa, az építész szerint a mostanság épült veretesebb portálok
közül a CIB-bank, amelynek homlokzatát márványkővel burkolták, agyonnyomva ezzel a
ház eredeti jellegét. Igaz, adva volt, mint örökség a Bizományi portálja, amit
átalakítottak. A bank homlokzata azonban nem illik sem környezetébe, sem magához a
házhoz. Egyébként egyre több portálon köszön vissza ez a megoldás. Építészünk
szerint a gránittal vagy márvánnyal való burkolás, bár praktikus (hiszen könnyen
karbantartható), általában mégis rontja ezeknek a házaknak az esztétikai nívóját.
Jó lenne, ha a kereskedők tisztelnék annyira a házat, hogy a feliratokkal nem
csúfítanák el. Ő leginkább azon kirakatokat és üzleteket díjazza, amelyek
figyelembe veszik az épület eredeti stílusát, nem tesznek maradandó kárt a
homlokzatban, és megtartják annak eredeti jellegét. Például ott van az említett bank
szomszédságában a patika, hiába régebbi a kirakata, az épülettel összhangban áll.
Aztán ha mellette a Hófehérke rikítóan csiricsáré szedett-vedett bejáratát
nézzük, mindent megbocsátunk a CIB-nek. Pozitív példaként említhetjük a közeli
Raiffeisen Bank portálját, amely alkalmazkodott a ház eredeti jellegéhez, stílusos,
ízléses maradt. Az építész szerint ez az intelligens megoldás.
A Fő tér az építész tudomása szerint városképileg védett területnek számít, a műemlékvédelmi hivatal és tavaly óta a főépítészeti tervtanács véleményezése nélkül semmi sem épülhet ide. Igaz, a tanács egyetlen tervet sem vétózhat meg, de az építészek számára van legalább egy szakmai kontroll.
Az árnyékolókat a butikok nyakló nélkül használják, erre sincs semmilyen
szabályozás. A kiülős helyek, dobogóik és ponyváik is ezer színben pompáznak.
Senkinek, semmilyen hatóságnak nincs arra ráhatása, hogy a kereskedő milyen
bútorzatot rak ki, mindennek az egyéni ízlés és kultúráltság szab határt. Az
igénytelenség netovábbja például a Vénusz ételbár, a Szentháromság szobor
tövében, a központi helyen. Rongyos zöld posztóval takart koszos dobogón megfakult
vesszőből fonott bútorok, a bejárat mellett sörös-padok balkán. Igényesebb
kiülős helyekbe is botlunk, a Pannónia jól elrendezett növényeivel kifejezetten
tetszetős. De fájdalmasan igénytelennek tartja az építész a Royal portálját is,
műanyag székeivel és színes dobogóival.
Az építész külön dicséri a Savaria tér arányait, adottságait, amit
szintén nem igazán használ ki a város. Persze a szökőkút itt sem üzemel. A
pizzéria kiülős standja a többi teraszos helyhez képest köztes helyet foglal el, nem
túl igényes, ám elsőre sokak számára tetszetős. A divatos bárdolt felületek
dominálnak. Legfőbb erénye, hogy legalább van növényzete. Bár a fagerendás ernyők
és az ágyú talán túlzás. Pár lépéssel távolabb betonoszlopok árválkodnak, a
Claudius Cukrászda egykori kiülőjének helyét jelezve. Kicsit arrébb egy
betonszegélyes ágyásban az árvácska-erdő, szintén önálló életet él.
A tér szégyene a Savaria Tourist irodája és környéke
Ha már a Savaria térről közelítünk, a város szégyenének tartjuk a
Savaria Tourist irodáját és környékét. Ez az árkád magáért beszél, leporolatlan
hatvanas évek. Áporodott, kegyetlen. Apró kis lukak mint üzletek, köztük egy
műanyag redőnnyel elbarikádozható kirakatban olasz fagyit árulnak. (Ki
engedélyezheti ezt?) Az is abszurd, hogy ilyen igénytelen elavult külsejű iroda, mint
Savaria Tourist, nevével reklámozza a várost! Érdemes bemenni, cseppkövek az
ál-mennyezeten a nyolcvanas évek elterjedt dekorációs eleme volt, amelyet a maga
idejében is fanyalogva nézett az értő közönség.
Hasonló igénytelenségről árulkodik a tér másik végén a Fő tér 11
és a Belsikátor Művészetek Házával szembeni oldala. A 11-et omladozó
homlokzatáról, töredezett tetőzetéről, kiürített emeleti lakásairól mindenki
könnyen beazonosíthatja. Míg romokban áll a felső emelet, alul a zöldséges helyén
új butikot rendeztek be, ímmel-ámmal, épp hogy rá ne omoljon a mennyezet a vevőre. A
meghagyott parányi mediterrán sikátor ízléstelen szocreál kirakataival,
leszanált mozi-ajánlós vitrinsorával még közvagyon, Szombathely csúnyán
elherdált kincse. Mellette az ART Café
sokat vitatott homlokzata igazán igényes és színvonalas munkának látszik.
Legalábbis az építész az egyik legízlésesebben felújított homlokzatnak ezt tartja.
Szemben a Szentháromság szobor, megszoktuk, az építész sem tartja rossznak,
hogy visszatelepítették. Ám szerinte a körülötte álló bódévárost
(újságárusok, fagyizó) már rég ki kellett volna innen robbantani.
Külön színfoltja a térnek a Bejczi utca, a volt OTP székház. Azt a kort tükrözi,
amikor épült. Az építész az együttest nem tartaná rossznak, bár mostani
állapotában nem impozáns látvány. Szerinte a Káró üzletház melletti pizzéria
megint csak szégyelleni való folt. A Városháza előtti tér egységét csúfosan
megtöri maga a városháza épülete, más lépték. Szerinte elhibázott döntés volt
ezt ideépíteni.
Szemben az új OTP székházról sincs jó véleménnyel, látszik rajta az
igénytelenség, bár szerinte jó építész tervezte, a kivitelezés minősége mégsem
túl színvonalas. Olcsó anyagok és megoldások jellemzik.
A fő tér növényzetével az építész elégedett, úgy véli, amíg a város
nem dönti el, mit is akar kezdeni központi terével, jobb a fákat békében hagyni.
Árnyat adnak, és a tér legszebb hangulat-szépítő elemei.
Ahhoz nem kell építésznek lennünk, hogy a fő téri üzletek és vendéglátó-ipari
egységek növénykultúrájáról véleményt mondjunk: siralmas. Vannak üzletek,
amelyek előtt egy-két kisárgult tuja árválkodik, másban a bérlők és
butik-tulajdonosok nem is képesek gondolkodni. Még ha egy-két helyen egy kis muskátli
vagy leander virágozna, de nem, csak és kizárólag a cserépbe ültetett tuja.
A építészünk bevallja, azért hiányzik neki a villamos
Körülöttük a kukák, a padok, a villanyoszlopok mind-mind az 1985-ös
állapotokat tükrözik. Túlhaladta őket is az idő, ha már nem cserélik ki őket,
legalább egy festés rájuk férne. A térburkolat a beton töredezettsége miatt
szintén elavult, pedig az építész szerint ezek a macskakő-berakások annak idején
nagyon is korszerűek és praktikusak voltak. Szerinte mindenképpen hasonló jellegű
térburkolat kellene ide, semleges színű, természetes anyagú.
Az is sokat elárul a városról, milyen üzletei vannak a fő terén, milyen
kereskedők, milyen koncepcióban kívánják idecsalogatni a látogatókat. A tér A
TÉR Szombathely építészeti kultúrájának hű tükörképe.
Ötletszerűen épülnek kisbirodalmak, mindenki olyan várat emel magának, amilyet csak
akar, ízléstelent vagy igényeset, a hatóságok mindenre rábólintanak, pénz
kérdése az egész
Az építész szerint a térre, mielőtt bárki nekiállna a felújításnak, ráférne
egy funkcionális átgondolás. Hiszen a város kereskedelmi központja a város szélére
húzódott, a szerepet a bevásárlóközpontok üzletei vették át. Mit lehet kezdeni
hát ezzel a vidékkel?
