Gabrielle Wittkop meglehetősen szélsőséges főhőst választott jobb híján regényként eladott A nekrofil című írásához, mely mondjuk lehetne a Parfüm című regény hard-verziója is, azzal a különbséggel, hogy az ápolásra szoruló régiségkereskedő nem a legfenségesebb illatkoncentrátum eléréséért gyilkol.
Nem, ő a gyilkosság szörnyű tettéhez, mint rapid megoldáshoz soha nem nyúlna; inkább hullák kiásásával, hazavitelével, és - hogy is mondjam csak, hogy finom maradjak -, babusgatásával foglalatoskodik. Ám a mindig fekete ruhában pózoló szentimentális beteg egy napon szerelmes lesz egy fiatal vizihullatestvérpárba - megható, nem? - és miután a bűzlő holttestektől nem tud érzelmileg elszakadni, a rend őrei lecsapnak rá. Megrázó történet!
Wittkop kisasszony regénye ízléstelen, modoros, nevetséges. Egyetlen jó tulajdonsága, hogy az oldalak száma nem éri el a százat, úgyhogy egy Barátok közt dupla rész alatt simán elolvasható. Mérgező hatása kicsit erősebb, mint az említett sorozaté, tehát halálos. A könyv szépen illeszkedik a PolgART kiadó "tabu.erotika" elnevezésű sorozatába, amelyben idáig olyan "remekművek" láttak napvilágot, mint a Hentes, az Iréne puncija, és az Egy kis bécsi kurva emlékezései.
Az erotikának nevezett, rosszul megírt, pornóval nyakonöntött ponyva rajongóinak már nem kell sokáig álmatlanul hánykolódniuk, mert a kiadó hamarosan megjelenteti Az archidonai bájdorong páratlan és dicsőséges története című regényt is. Reméljük, hogy a jóhírrel a csúcspont közelébe juttattuk az olvasót, és az utolsó információ már csak kellemes kegyelemdöfés lesz: a sorozat könyveit ugyanis immáron különleges bőrkötésben is megvásárolhatják a téma rajongói. Nesze nekik.
(Gabrielle Wittkop: A nekrofil / Newmark - PolgArt / Budapest 2003)
Jeroen Brouwers is elég szélsőséges főhőst választott magának - jelesül Adolf Hitlert, az önmagát Wolf-nak (tehát farkasnak) becéző tömeggyilkost -, szerencséjére azonban témájában igazán járatos, és a könyv - ahogy a kiadó reklámszlogenje mondja - valóban azoknak szólhat, akik megfogadták, hogy soha többé nem vesznek Hitlerről szóló könyvet a kezükbe.
Mert nekik is rengeteg meglepetéssel szolgál a szerző, aki ugyan nem babrál a lábjegyzettel és a bibliográfiával, cserébe viszont néha egész érdekesen ír. Olyan furcsa, ám a Vezér életére - így persze a világra is - nagy hatást gyakorló témákról, mint a Hitler által szeretett nők szuicid hajlamairól, a "mindent vagy semmit" elvet valló Vezér gyermekkoráról, szigorúan titkolt származásáról, a végtelen magányról és persze ama lelki terrorról, amelyet a Hitler közvetlen környezetében élő rendkívül csekély számú épeszű nap mint nap kénytelen volt átélni. S persze ott van tejszínhabnak az egynapos házas Führer és Eva Braun közös öngyilkossága is.
Érdekfeszítő könyvecske, de aki Ormos Mária Hitler-könyvét tartja etalonnak, vagy a nagy náci-konfessziók közül a legintelligensebb háborús bűnösnek tartott Albert Speer naplóinak részletességéhez szokott a szeme, csak pár órát szenteljen Brouwers írásának. Annyit viszont megér.
(Jeroen Brouwers: Adolf és Eva, meg a halál - Noran Kiadó / 2003)
