Katona Kálmán hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében 2017. február 5-én hunyt el.
Eltemették Katona Kálmán volt közlekedési minisztert
MTI Fotó: Illyés Tibor
Boross Péter korábbi miniszterelnök virágot helyez el Katona Kálmán egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter temetésén a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában 2017. február 24-én.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.