Találjuk ki Nyugat-Pannóniát! szólt a hívó szó, amelyre május utolsó hétvégéjén mi is útnak indultunk. A célpont a soproni Pannonia Med Hotel volt, ahol a száraznak tűnő, izzadságszagú régiós konferenciák helyett egy valóban izgalmas, alapvető társadalmi kérdéseket feszegető vitafórumba cseppentünk. Az ISES Alapítvány és a most alakuló Találjuk ki (újra) Magyarországot Egyesület közös szervezésében létrejött programsorozat első napján Lengyel László, Somody Imre és Hankiss Elemér előadásait hallgathattuk végig. Mivel szinte mindegyik téma tanulságos a Szombathelyen élők számára is, külön, két részletben közöljük őket Elsőként következzenek Lengyel László régiós gondolatai
A hatvanas években a hatalom kiegyezett az elittel és a kisemberrel kezdte
előadását Lengyel László. A Kádár-kor hajnalán ez a társadalmi szövetség három
fronton zajlott, egyrészt a gazdaságpolitikában, azzal, hogy a vállalatok részleges
autonómiát kaptak. Cserébe azonban bizonyos feladatokról (mint a beruházás) a
központi hatalom javára lemondtak. A második front az agrárium volt. Kádáráék
kiegyeztek a vidékkel, amelynek következtében aztán az eljövendő 15-20 évben a
vidék jobban fejlődött, mint a város. A harmadik front, ahol békét kötöttek, a
kultúra volt. Az elit szabadabban alkothatott, lásd kaposvári színház, viszont szemet
hunyt a puha diktatúra kilengései és hibái felett, nyíltan nem hőbörgött és nem
politizált. Megszületett a Homo Kádáricus embertípusa.
Belevéste a fejekbe: csak Kis Magyarország van
A Kádár-kor megtanította az embereket kis-Magyarországban gondolkodni, és erre
büszkének lenni. Belevéste a fejekbe, nincs rajtunk kívül nemzettest, csak magunkra
gondoljunk, magunknak szerezzünk meg mindent, amit csak lehet.
A rendszerváltással azonban új igény támadt a kiegyezésre, a hatalom ismét
kompromisszumot kötött a kisemberrel és az értelmiséggel. Munkamegosztás jött
létre az elitek között. Egyik fele a politikába került bele, a másik fele pedig
elfoglalhatta az ellenőrző helyeket. (Például, mint Hankiss Elemér, TV-elnök
lehetett közölte Lengyel László, nem kis derültséget okozva a teremben.) A
kisembert pedig azzal sikerült lekenyerezni, hogy beígérték neki, nemsokára nyugati
fogyasztási mintákat követhet, és egy vagy öt év múlva maga is Burgenlandivá
válhat.
A rendszerváltás azonban egyenlőtlenül érintette az országot
Az agrárium a rendszerváltással összeomlott, a vidék hátrányba került, az iparilag
meghatározó területek, mint Baranya vagy Heves halott régiókká váltak. Szombathely
és a nyugati régió, mivel közel volt az osztrák határhoz, a szerencsésebb vidékek
közé tartozott. Az ország azonban kettészakadt. A rendszerváltás ígéretei csak
részben teljesültek. Az ország fele pórul járt. Most új kiegyezésre volna
szükség
Van egy Pannónia és egy Hunnia?
Hány Magyarország van? kérdezte Lengyel László Hol a választóvonal? Az
integráltak és nem integráltak között? A hátrányos helyzetben élők és a
jómódúak között? A 3,5 millió modernizálódó és a 6 millió leszakadó között?
Van egy Pannónia és egy Hunnia? Két egymással ellentétes országrész? De hol a
határ? Pannónia észak-nyugat Magyarország, a többi meg Hunnia? Győrben vannak
városrészek, amelyek olyanok, mintha Grazban sétálnánk, csak nem szabad a szomszédos
utcákba tévedni, amelyek már Ukrajnát idézik. Hol vannak hát a határok?
kérdezte újra.
Ahol a városok a javak felélésével tartják fenn magukat, garantált a
lecsúszás
Nyugat-Pannóniáról szólva Lengyel László leszögezte, mindenütt, ahol a javak
felélésével tartják fenn magukat, előrelépés helyett garantált a lecsúszás. A
90-es években a befektetések jó része még ide, a nyugati régióba áramlott. Ez
folyamatos munkaerő-felvételt jelentett. Azonban a rendszerváltás környékén, az
első körben sajátosan a képzetlen munkaerőt foglalkoztató tőke jelent meg. A
probléma, amit mostanában a multinacionális cégek tömeges kitelepülése kapcsán például
Szombathelyen is érzékelünk, szintén ebből fakad, hogy a tőke letelepedésének
második üteme elmaradt. A képzettebb munkaerőt igénylő cégek már nem jöttek ide.
Miért? Lengyel László szerint azért nem, mert ez a régió drágább, mint amit a
betelepülni kívánó tőke már el bírna viselni. Drága a munkaerő, ehhez képest
fejletlen az infrastruktúra, és a szolgáltatás minősége sem túl jó.
Nagy probléma, hogy Nyugat-Dunántúl közigazgatásilag elmaradott
Az, hogy a Nyugat-dunántúli települések ezt a második lépcsőfokot már nem tudták
elérni közölte Lengyel László nem csak a városok hibája. Nyugat-Pannóniát
a fejetlenebb régiók is lehúzzák, ahhoz, hogy előbbre jusson, országosan is
fejlődni kell. Ehhez pedig az oktatási rendszer és az egészségügy
modernizációjára is szükség lenne. Például a nyugati régióban a képzési
rendszert is célirányosan fejleszteni kellett volna, ehhez azonban központi akaratra,
eltökéltségre lett volna szükség. Emellett nagy probléma, hogy Nyugat-Dunántúl
közigazgatásilag ugyanúgy elmaradott, mint az ország bármely más vidéke. Ugyanolyan
lehetetlen módon bánnak a céggel a hivatalokban az Alföldön, mint Szombathelyen. A
befektetők meg elmenekülnek.
Nem viselik el, hogy képtelenség akár Sopronban, akár Szombathelyen egy céget
Interneten bejegyezni, hogy egy-egy ügy elintézéséhez heteket kell sorban állni.
Akkor már inkább Kína fogalmazott Lengyel László, mert bármilyen hihetetlen, ott
egy ablaknál, pillanatok alatt elintézhető minden.
Legyőztem Alcsútdobozt! És akkor mi van?
Nyugat-Pannóniának közölte Lengyel László mindamellett nagy esélyei vannak.
Kérdés mi lesz belőle, mert tipikusan ilyenkor szokták elszúrni. Legyőztem
Alcsútdobozt! És akkor mi van? A régiónak ma nem Alcsútdobozzal kell magát
összehasonlítania, nem Magyarországon kell versenytársat keresni, hiszen itt nincs is
nagyon kihez mérnie magát. Nyugat-Pannóniának, benne Győrnek, Sopronnak és
Szombathelynek Grazzal és Párizzsal kell versenyre kelnie.
