Egy MDF-esből lett fideszes, aki nyíltan vállalja, jövőjét a politikában látja...

– Egy fiatalemberrel ülünk itt szemben, s bár már két éve városi képviselő, talán jogos a kérdés: ki is Marton Zsolt?
– Szombathelyen születtem, 1975-ben. A családom sem ismeretlen a városban, hiszen régóta van a Belsikátorban vendéglátóhelyünk (A közismert Salátabár – Szerk.), édesapám bútoripari vállalkozását is sokan számon tartják, húgom pedig világbajnok kick-boksz versenyző.

– Az iskolák?
– Először a Váciba jártam. 1989-ben kaptunk egy új igazgatót, ha jól emlékszem, ő volt Szűcs Gábor, jelenlegi MSZP-frakcióvezető előtt a városi pártbizottság első titkára, Horváth Lajos. Bármilyen furcsán is hangozhat, szoros tanár-diák barátságot kötöttem vele, egy végtelenül tisztességes, korrekt embernek ismertem meg. Azonban már ott, az általános iskola heted-nyolcadik osztályában elkezdtünk mozgolódni, szervezkedni…

– Mit mocorog és szervezkedik egy általános iskolás?
– Kiléptünk az úttörőszövetségből, létrehoztunk egy diákönkormányzatot, iskolaújságot alapítottunk. Aztán közbotránkozást keltve, többen nagy, narancssárga Fideszes jelvényben ballagtunk el.

– Már az általános iskolában politizált?
– Igen, mindig is érdekelt a politika, másrészt a rendszerváltás szele minket is megcsapott. Aztán az Orlayba kerültem, az idegenforgalmiba. Viszonylag nyugodtabb időszak következett. Bár szerveztünk egy petíció-aláírásgyűjtést. Tán 1991 volt, amikor eljutott hozzánk a hír, hogy Dallos Gyulát, az akkori igazgatót – aki remek ember és kiváló pedagógus volt, ám inkább baloldaliként ismerték – az akkori polgármester, Wagner András, le akarja váltani. 800 aláírást gyűjtöttünk össze azért, hogy ez ne történhessen meg.

A család mindig is MDF-szavazó volt

– Ezek szerint ezekben az időkben még békésen megfért Önben a jobb és a baloldal. A képviselőségen túl most még mivel foglalkozik?
– Egyetemre járok, levelezőn végzem a jogi kart, most vagyok harmadéves, és van egy gyönyörű majdnem 3 éves kisfiam.

– Ha már általános iskolás korában Fideszes jelvényt viselt, miként került mégis az MDF-be?
– 1998-ban, az önkormányzati választások időszakában besétáltam az MDF Honvéd téri székházába, ajánlószelvényeket vittem, és közöltem a jelenlévőkkel: szeretnék belépni a pártba.

– Miért? Felkelt egy reggel huszonegy-két évesen és úgy érezte, muszáj párttagnak lennie?
– Nálunk otthon, családi körben mindig hangsúlyt kapott a politika.

– Egy téma, amin mindenki mindenkivel jó összeveszhet…
– Nem, nálunk nincs politikai renitencia, a férfiak viszik a politikai irányvonalat, és ehhez besorakoznak a hölgyek.

– Ilyen egy konzervatív család. A nőknek nincs önálló álláspontjuk…
– Azért van, de követniük kell a férfiak irányvonalát… Tehát a családunk mindig is MDF-szavazó volt, azért léptem be a pártba, mert úgy gondoltam, hogy szükség lehet a segítségemre. Akkor még senkit sem ismertem. 1999 körül alapítottuk meg az ifjúsági tagozatot, az IDF-et, 2000-ben lettem városi alelnök, és 2002-ben szombathelyi képviselő.

A politika sok-sok energiát kivesz az emberből

– Az első olyan tudatosan politizáló generációhoz tartozik, akik a politikában, mint szakmában látják karrierjüket. Ezt vállalja?
– Igen. Számomra ez egy rendkívül érdekes munka. Főként, ha hivatásként foglalkozol vele. Ám hamar belefáradhatsz, megöregedsz benne, sok-sok energiát kivesz belőled.

– A taktikázás, a harcok?
– Ez folyamatos munka, nem lehet hobbi-szinten csinálni. Leköti minden percem, ezzel kelek és ezzel fekszem.

Mintha a fiatalok lennétek az előretolt helyőrség…

– Ágh Péterrel, a Fidelitas elnökével az Art Caféban szinte törzsvendégnek számítanak. Elnézve a helyet, az egyik asztalnál a fiatal szocialisták, a másikon Önök jobbosok. A sajtótájékoztatók nagy részét is itt tartja szinte mindenki…
– Ez egy jó kis közéleti centrum.

– Mintha Önök lennének az előretolt helyőrség, akik a frontvonalban harcolnak. Ahogy az országos politikában ott van Szíjjártó Péter vagy Újhelyi István, itt helyben Önök látják el ezt a szerepet. Ez a feladatuk?
– Nincs ilyen megbízatás. Talán nekünk több időnk van, és még megengedhetjük magunknak, hogy egész nap ezzel foglalkozzunk. De: nincsenek leosztva a szerepek.

– Tartanak egy hatásos sajtótájékoztatót, például kiállítják a polgármester félévi bizonyítványát. Erre másnap a Fibiszesek is előállnak valamivel, amire Önök aztán rákontráznak. Kívülről már- már úgy tűnik, jól elvannak így egymással, és már nem is az ügyek a fontosak, hanem maga a játék. Hogy jól odacsapjuk egyet a másiknak.
– Való igaz, a politizálásunknak nem ez a legkomolyabb része. Amikor bizottsági munkát végzünk, vagy a körzetben dolgozunk, az nem látványos. Azonban ellenzékben most a legfőbb feladatunk az, hogy úgy fogalmazzuk meg az észrevételeinket, hogy azok az emberekhez eljussanak. Vannak erre kialakult technikák. Ezek a sajtótájékoztatók nem úgy születnek, hogy ok nélkül odadöfünk egyet. Ritkán van olyan, hogy ne lennénk felkészülve arra, hogy a másik oldalon mit fognak reagálni.

– Ezekre a technikákra, harcokra tanítják Önöket?
– Nem. Jövő szeptembertől tervezem, hogy felvételizek a Századvég Politikai Iskola politikai kommunikáció szakára.

– A politikusok elismertsége társadalmi szinten – pont a sok egymás elleni harc miatt is – mostanság jelentősen amortizálódott. Ez nem zavarja?
– Való igaz a politikus a társadalmi megbecsülés tekintetében valahol a kazánfűtő és… csak nem akarok senkit sem megsérteni.

– Mondja csak ki, mondjuk az újságíró között van…
– Igen, de azért érik az embert apró megbecsülések, örömök, amiért érdemes.

Amiért elhagyta az MDF-et…

– Mi az oka, hogy ezt a gyümölcsöző MDF-es múltat hirtelen, épp amikor a párt sikeres választás után van, maga mögött hagyta?
– Elérkezett az idő, betelt a pohár. Az elmúlt időszakban több olyan lépés történt, amely gondolkodásra késztetett. A kampányt azonban tisztességgel és becsülettel végig kellett csinálni, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben a felsőbb vezetéssel már nagyon nem értettem egyet.

– Konkrétan mikkel?
– Szimbolikus dolgok ezek. Például október 23-án, amikor az MDF a parlamentben együtt ünnepelt a baloldallal. Elgondolkodtatott, hogy miért volt erre szükség. A választási kampányban több olyan nyilatkozat is született, ami mögött nem volt a tagságban egyetértés. Lehet, hogy azokkal a nyilatkozatokkal, amelyek például a Fidesz nemzetrontó politikájáról szóltak, a szavazóink tudnak azonosulni, én azonban nem. Fel tudnám venni a plasztik-arcot, és ki tudnék állni a Fidesz székház elé 70-30 százalékos osztozkodásról sajtótájékoztatót tartani, de ez ellenkezne az elveimmel, a meggyőződésemmel. Akkor meg minek folytassam?

Úgy hírlik a Fidesz arra készül, hogy a leszalámizza az MDF-et…

– Mi igaz abból, hogy az MDF helyi szervezetével is kemény vitái voltak, és ők is gondolkodtak rajta, hogy jobb lenne, ha megválnának egymástól?
– Az Ön által említette megválási szándékról nem tudok. Természetesen akadtak viták, mint mindenhol, de olyat nem éreztem, hogy szerettek volna megválni tőlem, sőt úgy gondolom, egy tisztújításon most is elnyertem volna a bizalmat.

– Most, hogy az EU-parlamenti választásokon az MDF-nek bejött az 5 százalék, úgy hírlik a Fidesz arra készül, hogy a leszalámizza az MDF-et, átcsábítja a még hasznosítható embereket.
– Nem érzek ilyen törekvést. Egy ilyen komoly döntés meghozatalában az ember magára van utalva.

– Azt is mondhatnánk, hogy nagyon ügyes, hiszen elsőként lépett, így még kaphat valamit. Az sem lehet rossz indulás, hogy a múlt héten Hendével együtt már fel is vették a szombathely Fideszbe
– Olyan nincs, hogy otthon ülsz és megcsörren a telefon, hogy jó napot kívánok én a Fidesztől vagyok, és Orbán Viktor megbízásából szeretném megkérni, hogy ezért és azért a pozícióért lépjen át már a Fideszbe! Ez a politika lenézése lenne. A pozíció tényleg nem érdekel, ha ez mozgatott volna, akkor az MDF-ben kellett volna maradnom, mert egy polgári győzelem esetén városi elnökként szinte garantált lett volna az alpolgármesterség.

– Az alpolgármesterséget így sem látjuk illúziónak
– Ehhez még érni kell. Szerintem 2002-ben elsietett döntés volt elvállalni az elnökséget is. Az embernek rendelkeznie kell annyi tapasztalattal, hogy egy feladatot tisztességesen el tudjon látni. Nekem sem sikerült ez maradéktalanul.

Ha faxok beszélni tudnának…

– Evezzünk kicsit más vizekre, nemrégiben Forgács Zója levelével Önt is belekeveredett a szocialisták belharcába. Máig sem lehet tudni mi történt valójában.
– Azért levelet nem írtam Gyebrovszki Jánosnak, a szocialisták főetikusának. Komolyra fordítva a szót; annyi történt csupán, hogy Forgács Zója elég zaklatott állapotban felhívott, hogy szeretne közzétenni egy közleményt, de nem tudja honnan elfaxolni.

– A szétküldött levélben, amelyen az MDF székház faxszáma szerepelt, Forgács Zója súlyos vádakat fogalmaz meg az MSZP-vel kapcsolatban Többen úgy következtettek, hogy Ön fogalmazta helyette ezt a levelet.
– Ha valami közöm lett volna ehhez, ha én írtam volna, gondolják, nincs annyi eszem, hogy ne figyeljek arra, honnan adom fel? Mint ahogyan valaki nagyon figyelt arra, hogy Forgács Zója visszavont nyilatkozata a posta nyilvános faxáról legyen elküldve a sajtónak. És a 7-es választókörzet titokzatos csabrendeki független „jobboldali” jelöltje, Gasparics Zsolt is előszeretettel faxolgatott innen. Ha az a fax beszélni tudna…

– Egy biztos, most újra felrakhatja a narancsos jelvényt, de a közgyűlésben fél évig még függetlennek kell maradnia.
– Ez nagyon nehéz időszak lesz számomra. Főként, hogy megvan a véleményem a függetlenekről. Bár a kétfős MDF-frakciónk sem működött mindig jól, gyakran ketten sem tudtunk megegyezni, miként szavazzunk… Például a polgármesteri jutalom kérdésében én tartózkodni szoktam, volt frakciótársamnál előfordult már, hogy megszavazta.

– Mi lesz az Ágh Péterrel közös sajtótájékoztatókkal?
– Azokat eztán is megtartjuk valahogy…