Az ábécétől megtett mintegy százötven méteren már langyosodásnak indult söröcském most egy pisszenéssel leheli ki ártatlan lelkét. A levegő fikarcnyit sem akaródzik bemozdulni, a rozsdától alig letolható ablakokon át frissítő szellő helyett alattomos sugarak rontanak be, lucskosodó hajlatokkal párolgok elfele az utastérben. Csütörtök délutánt írunk, és bár a vágányszám ennek ellenkezőjét mutatja, mintha nem a megfelelő szerelvényen ülnék: sehol egy háborítatlanul állatkodó punkbrigád, spicces kalauztesztelő, valamely tizedrangú csudazenekar visszavonulásán agonizáló blekkmetálos szerelmespár, esetleg szorgalmi időszakot délcegen maga mögött hagyott partiarc. Helyettük viszont van bulvárfaló jómunkásember, meg sarjadó szőrtüszőjű barátnőjének újonnan turkált nyáriszoknyáját büszként lebbentő anyuka.
Fülledt sínylődésemben a pánikbaesés határmezsgyéin fluktuálok, táskákkal és zsákokkal felszerelt sorstársaim hiánya a legmerészebb képzeteket süti belém, például hogy rémisztően hétköznapi emberek közé kell mennem, akik persze felismerik bennem a mihaszna fesztiválra igyekvőt, tarkónragadnak és meglincselnek, leszipolyozzák életkedvem, diszkmenemet pedig karóra tűzik a városhatárt jelző táblánál. Mielőtt még nagyon belebonyolódnék a pszichózisomba, vasparipánk állóhelyzetbe jutása jelzi a még működőképes szenzoraimnak, hogy befutottunk az állandóan kiszámíthatatlan időjárású Sopronba. Az ismerős peront érintvén alig hiszek szememnek: júliusi ifjak tömkelege burjánzik a várótermen át, egyenesen a tizenkettes buszjárat megállójáig. Hát mégis élnek!
A buszrakászálódás eltart úgy tíz-tizenöt percig, a műbőrszag verejtékkel keveredik, egy tréfás kedvében járó napellenzős leghátulról zuhanyzóért kiált a sofőrnek. Helyi asszonyságnak szépérzékét bántja e harsány kitárulkozás, félhangosan villámgyors erkölcsi analízist intéz az utazóközönség lelkialkata és a dzsungel harmonizációjáról. Az otromba riposztok sem maradnak el, elvégre szócsatában nem bukhatnak el a vadon gyermekei. Orientációban már annál inkább: csak kevesen vesszük észre, hogy a végállomáshoz értünk, hiszen egy jóindulatú öregúron kívül ezt senki és semmi nem jelzi számunkra. Az enyhe lejtő alján már áramlik a lég, és egyben Gengszter Zoltánék bohóckodását repíti felénk, miszerint ők még mindig cuccot árulnak.
Lecsekkolván a kilátásokat, a következő megállapításokra jutok: a helyszínek a tavalyi, egyébként ideálisnak mondható elrendezés mintáját követik, csupán a programok jellege módosult néhol, és az elnevezések is ennek megfelelően változnak. A fesztivál gyöngyszemeként elhíresült, területében megnövelt szőnyegpadlós sátor már csak szimplán Café néven fut, a múltévi Hip Hop Zónát viszont a Soproni Ászok Nagyszínpadra sűrítették egy zsírtalan kétórában, a kevésbé hiteles előadókkal gyakorlatilag kiherélve a műfajt. A gyalogút szélén egykoron felhúzott Wan2 sátor most kisebb presztízsű nevet kapott: VIVA színpaddá avanzsált, a zenei vonulatot azonban sikerült a zenetévé idétlen palettájától távol tartani. Itt kora este máris elkaptunk egy szombathelyi szálat, tudniillik az a Varga Zsuzsa lépett reflektorfénybe, akinek háttérzenekara a dobos kivételével a Stopsonic két hangadójával cserélődött fel, és az alapzenék is táncolhatóbbá lettek gyurmázva.
Ahogy az infláció meg a fellépőgázsik izmosodnak, a szponzorok száma is gyarapodik: több helyütt is pöttyösrudi automatába botlottam, még külön területet is kaptak a nagyszínpad mellett, ahova csak egyszer tértem be, akkor egy érdekes forma a favorizált rudifajtára vonatkozó kérdésre annyit felelt elpirulva, hogy az óriást szereti nagyon. Az éjszaka leszálltával megbolondult a telefonom órája, egy hangmérnök barátomé pedig önszántából lefagyott, így a Colorstar dub-os szárnyalásoktól túlcsorduló koncertje alatt semmi nem vonhatta el figyelmünket, maximum egy-két pajkosan ringó tompor. Míg az újonnan megjelent albummal büszkélkedhető szombathelyi Beat Dis egyre növekvő rajongótáborra tesz szert, addig a szintén helyi illetőségű Lord a magyar lobogóval díszített reklámtollaival és az egyéb merchandise-bóvlikkal a mosolykategória felé tendál. Persze Ákos beteges színpadátalakítási törekvéseihez képest még ez is csak afféle barátságos bohémia. Ma éjszaka szintén elvegyülünk a masszívban... stay tuned!
