Örömódaként funkcionáló füttykoncert, dorbézoló szombathelyi kollektívák — hangulatjelentés a VOLT utolsó napjáról

Kettőötvenes egységáron mért korsónyi seritallal, és higgadtságunkat alátámasztandó kimért szusszanással cövekeltünk le a Hangár-Soprock Színpadnál. Fontosnak tartottuk lélekjelenlétünk ebbéli igazolását szűk környezetünk számára, mivel legalább négy lakótelepnyi mozgó húson verekedtük át magunkat, ez pedig akár eszményi indíték is lehetne pszichotikus tünetek produkálására. Kíváncsi volnék én most annak a biztonságinak a lelkiállapotára, aki a csütörtöki Varga Zsuzsa koncert alatti fényképezgetésemet vészjóslóan nyugtalanul nézte végig a rács mögül, aztán egy ásványvizes palackot akkora lámpalázban nyitott ki, hogy tartalmát lazán szétfröcskölte a magasfeszültségű kábelek és elosztók tőszomszédságában.

Ámbár mindezt csak hatásos bevezető gyanánt vetettem monitorra, azért igazságtartalma sem elenyésző, azt viszont nem árt tudni, hogy az igazi térdkocogtatós feszültséget ott és akkor a Strong Deformity okozta. Nem csupán azért, mert az első szám lejátszása a szépen szaporodó közönség tapsa ellenére is csak a soundcheck része volt, hanem mert a központi keverő mögött mintha munkaköri szabályzatának legelemibb pontját hagyta volna figyelmének spektrumán kívül a technikus. Azaz: Hair mikrofonjának kihangosítását egy az egyben elpotyázta. A fanyar pikantéria abban rejtőzik, hogy ez később a Sena koncerten is megismétlődik, de ne rohanjunk már ennyire előre, jó?

Strongék lendületes és szemmel láthatóan odaadó játéka még mindig átível zenei beállítódásokon, egy zenekar életképessége márpedig ebbéli képességével írható le a legjobban: vagyis hogy mit tud kihozni azokból, akik egészen más ösvényeken bolyonganak. Közben már a hangzást is helyrepofozták, a feketébbik napszak pedig komótosan eluralta a Lővéreket, éppúgy, ahogyan a törvényes és illegális tudatgyúrmázó készítmények a megborulásra áhítozó elméket. Tizet mutatott belső óránk, amikor nekibuzdultunk a Caféban minket megillető helyek elfoglalására, és azonmód bepofátlankodtunk a lassan harminc méteressé csavarodó emberláncolat szívébe.

A porosodó zenei csemegék újrafelfedezője, a nemrég városunkban is járt DJ Keyser szettje ezúttal nem a régi jazz és funk csodaországok igézetének jegyében indult, de a bűbájt így is ránkhelyezte jól: olyan zseniális hip hop korongokat — Declaime, The Roots, Quasimoto, Common — kezdett csavarni, amiket maximum a reppbulik mámorban megfeneklő hajnalain hallhat a nagyérdemű. De leginkább még ott sem. A producerből önmagát lemezlovaggá ütő Marcel a kishazánk zenei vérkeringését újonnan felpezsdítő ghanai dalospacsirtával, Senával adott maradandó műsort, hogy a stafétát végül az atmoszférikus drum & bass két londoni navigátorának, LTJ Bukemnek és MC Conradnak adják át.

Innentől már szakadt a kötél, periódusokban tört ki az örömódaként funkcionáló füttykoncert, és már a sokadik szombathelyi ismerőst véltem felfedezni a mulatók között. A sátorban talpalatnyi hely sem maradt, a megoszlás egy négyzetméter per koponyára redukálódott, a királykék toi-toi árnyékszékek előtti várakozást megkerülendő pedig többen a kerítés mellé csorgatást választották. Egy szó mint száz, találékony ember a magyar. Mi is meglepően hamar találtunk taxit pirkadatkor, aminek sofőrje, még ha beszédkompatibilisnek nem is tűnt szaporán lezavart tagmondatában, de legalább tartotta az ötszázötvenes egységárat. Jövőre ismét felcsavarjuk a szörnyeket, hej!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

VOLT Fesztivál 2004