Kettőötvenes egységáron mért korsónyi seritallal, és higgadtságunkat alátámasztandó
kimért szusszanással cövekeltünk le a Hangár-Soprock Színpadnál. Fontosnak
tartottuk lélekjelenlétünk ebbéli igazolását szűk környezetünk számára, mivel
legalább négy lakótelepnyi mozgó húson verekedtük át magunkat, ez pedig akár eszményi
indíték is lehetne pszichotikus tünetek produkálására. Kíváncsi volnék én most
annak a biztonságinak a lelkiállapotára, aki a csütörtöki Varga Zsuzsa koncert
alatti fényképezgetésemet vészjóslóan nyugtalanul nézte végig a rács mögül, aztán
egy ásványvizes palackot akkora lámpalázban nyitott ki, hogy tartalmát lazán szétfröcskölte
a magasfeszültségű kábelek és elosztók tőszomszédságában.
Ámbár mindezt csak hatásos bevezető gyanánt vetettem monitorra, azért igazságtartalma
sem elenyésző, azt viszont nem árt tudni, hogy az igazi térdkocogtatós feszültséget
ott és akkor a Strong Deformity okozta. Nem csupán azért, mert az első szám lejátszása
a szépen szaporodó közönség tapsa ellenére is csak a soundcheck része volt, hanem
mert a központi keverő mögött mintha munkaköri szabályzatának legelemibb pontját
hagyta volna figyelmének spektrumán kívül a technikus. Azaz: Hair mikrofonjának
kihangosítását egy az egyben elpotyázta. A fanyar pikantéria abban rejtőzik, hogy ez
később a Sena koncerten is megismétlődik, de ne rohanjunk már ennyire előre, jó?
Strongék lendületes és szemmel láthatóan odaadó játéka még mindig átível zenei
beállítódásokon, egy zenekar életképessége márpedig ebbéli képességével írható
le a legjobban: vagyis hogy mit tud kihozni azokból, akik egészen más ösvényeken
bolyonganak. Közben már a hangzást is helyrepofozták, a feketébbik napszak pedig komótosan
eluralta a Lővéreket, éppúgy, ahogyan a törvényes és illegális tudatgyúrmázó készítmények
a megborulásra áhítozó elméket. Tizet mutatott belső óránk, amikor nekibuzdultunk
a Caféban minket megillető helyek elfoglalására, és azonmód bepofátlankodtunk a
lassan harminc méteressé csavarodó emberláncolat szívébe.
A porosodó zenei csemegék újrafelfedezője, a nemrég városunkban is járt DJ Keyser
szettje ezúttal nem a régi jazz és funk csodaországok igézetének jegyében indult,
de a bűbájt így is ránkhelyezte jól: olyan zseniális hip hop korongokat
Declaime, The Roots, Quasimoto, Common kezdett csavarni, amiket maximum a reppbulik mámorban
megfeneklő hajnalain hallhat a nagyérdemű. De leginkább még ott sem. A producerből
önmagát lemezlovaggá ütő Marcel a kishazánk zenei vérkeringését újonnan felpezsdítő
ghanai dalospacsirtával, Senával adott maradandó műsort, hogy a stafétát végül az
atmoszférikus drum & bass két londoni navigátorának, LTJ Bukemnek és MC Conradnak
adják át.
Innentől már szakadt a kötél, periódusokban tört ki az örömódaként funkcionáló
füttykoncert, és már a sokadik szombathelyi ismerőst véltem felfedezni a mulatók között.
A sátorban talpalatnyi hely sem maradt, a megoszlás egy négyzetméter per koponyára
redukálódott, a királykék toi-toi árnyékszékek előtti várakozást megkerülendő
pedig többen a kerítés mellé csorgatást választották. Egy szó mint száz, találékony
ember a magyar. Mi is meglepően hamar találtunk taxit pirkadatkor, aminek sofőrje, még
ha beszédkompatibilisnek nem is tűnt szaporán lezavart tagmondatában, de legalább
tartotta az ötszázötvenes egységárat. Jövőre ismét felcsavarjuk a szörnyeket,
hej!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu