Zöld Sziget lakópark Gencsapátiban: régészek kontra beruházók

A sziget, amely a bronzkorban (azaz 4 és félezer évvel ezelőtt) már emberlakta terület volt, és ahová információink szerint Mali Zoltán Ductil Kft.-je 68 házas öko-lakóparkot kíván építeni, Gencsapáti határában található. A kastély szomszédságában fekvő 14 hektáros földterület a helybéliek elmondása szerint majd 7-8 éve beépítetlen, régebben haszonbérlők művelték. A patak ágaival határolt sziget – amelyet évszázadok óta Besenyő-falu néven is ismernek – hosszú ideig önkormányzati tulajdon volt, mígnem idén januárban Mali Zoltán cége megvásárolta. A pilisszántói vállalkozó információnk szerint egyébiránt több beruházást is végez a faluban, és jó viszonyt ápol az önkormányzattal, vállalkozása újítja fel a kultúrházat és az önkormányzat épületét is.

Sem a beruházó nem volt tisztában azzal, milyen területet vásárolt, sem az önkormányzat, hogy mit adott el
Bonyolítja a helyzetet, hogy a beruházó, Mali Zoltán először válaszolt kérdéseinkre, utóbb azonban – miután jogásszal konzultált – úgy döntött: visszavonja az ügyben nekünk adott nyilatkozatát. Amikor ennek okáról érdeklődtünk, azt a választ kaptuk: az írás rossz színben tünteti fel.

Úgy tudjuk – ezt Figler András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Soproni Regionális Irodájának vezetője is megerősítette –, hogy az adásvételkor feltehetően sem a beruházó nem volt tisztában azzal, milyen területet vásárolt, sem az önkormányzat, hogy mit adott el, pedig a község rendezési tervében ez egyértelműen szerepel. Ez – fogalmazott Figler András – sajnos gyakori hiba, sok konfliktust okoz. A Besenyő-falu 1980 óta ismert kulturális örökségi emlék, ahol egy Árpád-kori falura is számítani lehetett, amiről a sziget neve is árulkodik. Így a kulturális örökségvédelemről szóló törvény értelmében „ex lege” (törvény által) védett terület, rajta bármilyen lelőhelyet bolygató földmunka elvégzése előtt „megelőző régészeti feltárást” kell végezni. Az ilyen területeket – közölte – általában nem javasolják beépíteni.

Módosított szabályozás
A falu jegyzője, dr. Hosszú Károly elmondása szerint, amit később Kovács Vince polgármester is megerősített, még a vásárlás előtt átadták a vállalkozónak a teljes terv és építési engedélyezési dokumentációt, hogy a vállalkozás tájékozódjon. A sziget a rendezési tervükben majd tíz éve építési területként van nyilvántartva. Eredetileg az önkormányzat kívánta értékesíteni: 14 darab építési telekre kívánta felosztani, majd azt 17-re módosította. Mali Zoltán úr azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy egy telekre hadd építsenek 4 házat. Ezt a képviselőtestület méltányolta, és módosította a szabályozást. A településrendezési tervek korábbi egyeztetése az érintett szakhatóságok, valamint a területi főépítész bevonásával történt.

„Zsákbamacskára” kötnek szerződést
A Savaria Múzeum úgy értesült a sziget beépítési tervéről, közölte Ilon Gábor, a régészeti osztály vezetője, a megyei múzeum igazgatóhelyettese, és a jelenleg folyó feltárás irányítója, hogy a vállalkozó csak az építkezést megelőző másfél héttel korábban kereste meg a múzeumot.
A kivitelezői kapacitás már le is volt kötve anélkül, hogy a feltárással számoltak volna. Az első tárgyaláson csak annyi információjuk volt a beruházásról, ami Mali úr színes reklám célú szórólapjáról kiolvasható volt. Ezek alapján az események felgyorsítása érdekében az első nekifutásra kötöttek egy szerződést. Ezt a KÖH – a beruházásról szerzett adatai és a megállapodás ellentmondásossága miatt – azonban nem hagyta jóvá, ezért új szerződést köttetett, amely sokkal nagyobb összegről szólt ugyan, de biztosította a feltárások költségeit és a beruházás körülményekhez képest zavartalan lebonyolítását.

Figler András, a KÖH regionális irodavezetője szerint előfordul, hogy nem kellő körültekintéssel kötik a feltárásokra vonatkozó szerződést, és a kevés információ miatt a múzeum is téved, elszámolja magát. Az ásatások költségeit egyébként úgy számolják ki, hogy van egy középarányos, négyzetméterenkénti ár, mely a lelőhely jellegétől és helyétől függően változik, ezért területenként nagy eltérések lehetnek. Nagy bizonytalansági tényező, hogy a régészek sem látnak a föld alá, s emiatt néha elszámolják magukat. Ezért is lenne jó, ha legalább a nagyobb beruházásokhoz kapcsolódó szerződés elkészítése előtt a múzeumoknak előzetes próbafeltárásra lenne lehetőségük, mert abból pontosabban meg tudnák mondani, mit is rejt a föld, és annak megmentése mibe kerül. Így nem „zsákbamacskára” kötnének szerződést.

A beruházó csak nem akarta a szerződésben vállalt időpontig a feltárás fedezetét megadni
A régészeti ásatást végző Savaria Múzeum és a vállalkozó is végig kompromisszum-késznek mutatkozott. Tető alá hozták hát az újabb szerződést, amely alapján a múzeum 2006. tavaszáig, öt ütemben elvégzi a feltárást, ráadásul a befektetőnek az ásatás költségeit részletekben kell kifizetnie. Ám a múzeum legutóbb épp emiatt függesztette fel a munkálatokat, mert a beruházó csak nem akarta a szerződésben vállalt időpontig a feltárás fedezetét megadni.

Az ásatások május 17-én már elég zajosan kezdődtek meg
A régészeti munkálatokat akkor még Pap Ildikó Katalin irányította. Állítása szerint az első napon a szigetre érkezve döbbenten tapasztalta, hogy egy markoló dolgozik a területen és bolygatja a lelőhelyet, ami szigorúan tilos. Azonnal leállíttatta a földmunkát. A később megérkező vállalkozó ezt nehezményezte.

A nem éppen konstruktív fellépése nem tette lehetővé a nyugodt munkavégzést, ezért a fiatal régész levonult a területről. Másnap a jegyző és Figler András sikeresen közvetített a felek között, és a munka újra megkezdődött. Pap Ildikó szerint azonban úgy kellett az ásatást végezniük, hogy a közben folyt a közművek építése, újabb és újabb területeket igényelve, ami megnehezítette a munkájukat, de ezt is lenyelték. Azonban a vállalkozó végig azt éreztette vele, mivel ő fizeti az ásatást, ő a főnök, joga van bármibe beleszólnia. Az ásatás irányítását végül június 1-jétől, más terepi munkáját befejezve, Ilon Gábor vette kézbe.

A köz hitelez
Az ásatás annak ellenére folytatódik most is, hogy a vállalkozó határidős fizetési kötelezettségének – az általa is aláírt szerződéssel ellentétesen – 30 nap után sem tett eleget. A múzeum türelme azonban fogytán, hiszen ki tudja: a fenntartó megyei önkormányzat meddig lesz türelmes. Amíg Mali úr nem fizet, addig ugyanis a köz hitelez.
A szigeten egyébként már eddig is szép számmal (közel 500) kerültek elő értékes római kori, Árpád- és késő középkori-kora újkori objektumok. Ezek kemencék, kutak, lakóházak, gazdasági épületek és több mázsa régészeti tárgyi emlék. Köztük 17-18 századi kályhacsempék töredékei is. Feltártak egy16. századi sírt is, amit másnapra, – hiába őriztették a területet –, ismeretlen tettesek szétdúltak, tehát gyakorlatilag megsemmisült.

A beruházók nem értik, miért nekik kell állniuk a „régészkedés” költségeit
Általában a beruházók – ezt Ilon Gábor nem egyszer tapasztalta – jogtalannak érzik, hogy a múzeum monopolhelyzetben van, csak velük köthet szerződést olyan árért, amit a múzeum önkényesen diktál. És a törvénnyel vitatkozva nem igazán tudják elfogadni azt sem, miért nekik kell állniuk a „régészkedés” költségeit.
A régészek viszont azt nem értik, hogy a vállalkozók miért nem tájékozódnak jobban a beruházás megkezdése előtt. Miért nem ismerik a jogszabályokat? Most sem a Savaria Múzeum akar például lakóparkot építeni, az ásatás – mely a jelenségek teljes, végleges és visszafordíthatatlan megsemmisítésével jár – egyedül a beruházók érdeke. A régészek ugyanis, ha tehetnék, nem nyúlnának a területekhez – közölte Ilon Gábor – a leletek addig vannak biztonságban, amíg a föld alatt pihennek. Milyest a felszínre kerülnek, akarva akaratlanul is pusztulnak, a lelőhely pedig véglegesen megsemmisül az utókor és a további kutatás számára.

A beruházóknak csak nyűg az ásatás, nem érdekük a törvény betartása
Ilon Gábor tapasztalata szerint szinte minden hasonló beruházásnál előfordulnak kisebb-nagyobb konfliktusok. A beruházóknak csak nyűg az ásatás, nem érdekük a törvény betartása. Sokan abban bíznak, hogy valahogy meg lehet úszni, és halogatják a feltárás idejét. Előfordul olyan is, hogy az ásatás megkezdése előtt feldúlják a terepet, mert inkább kifizetik a bírságot, semhogy a beruházás emiatt csússzon. (A bírság, amelyet a KÖH szabhat ki, 10 ezertől 250 millió forintig terjedhet, és az elkövető börtönbüntetéssel is sújtható.) A régészek csak abban bíznak, hogy a nagyobb beruházások esetén a KÖH elrendeli az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítését, s egy ilyen több oldalas iromány felett már csak nem lehet átsiklani?!

Hazánkban általában kilométerenként egy lelőhely biztosan található
Figler András szerint hasonló konfliktusok egyre gyakrabban fordulnak elő. Hazánkban általában kilométerenként egy lelőhely biztosan található. Vas megyében egyébként közel ezer lelőhelyet tartanak nyilván. Figler szerint az elmúlt évtizedben a lelőhelyeken folyó beruházások száma olyan mértékben megnövekedett, hogy ha így folytatódik tovább, az utódainkra és régészeinkre már semmi sem marad. Míg a kilencvenes évek előtt egy régész átlagosan egy hónapot töltött terepen, ma gyakorlatilag, időjárástól függően szinte tavasztól télig (néha télen is!) kint van. Nincs elég idejük az ásatások kellő előkészítésére, a kutatómunkához, a leletek feldolgozásához. A régészeti lelőhelyek olyan kulturális értékeink, amelyek nem termelődnek újra. A lelőhelyek számát országosan 100-200 ezerre becsülik, ennyi az, amivel gazdálkodnunk kell.

A jelenlegi helyzeten mindenképpen változtatni kell
Problémát jelent az is, hogy míg a földben megbújó régészeti lelet állami tulajdon, addig a kiásott anyag a helyi illetékes önkormányzat tulajdonába kerül, így nekik kell a további sorsukról, a raktározásról és a feldolgozásról gondoskodniuk. A jelenlegi helyzeten mindenképpen változtatni kell. Figler András szerint egyrészt beruházói oldalról nagyobb gondot kell fordítani az előkészítésre, másrészt át kell alakítani a régészeti tevékenység intézményi struktúráját és a finanszírozás rendszerét.

Az ügyben jó megoldást jelentene, ha minden olyan építkezésnél, ahol talajmunkát végeznek, valamilyen járulék formájában erre a célra befizetnének egy minimális összeget, amiből létre lehetne hozni egy központi alapot. Ebből az alapból a régészeti tevékenység egy része fedezhető lenne, ami különösen a beruházások előtti biztosabb felderítést és a leletek utólagos feldolgozását szolgálná. Ez elősegítené a terhek jobb elosztását is. A kisebb feltárások (pl. családi ház építése) ebből a keretből megoldhatók lennének. Abban az esetben, ha a beruházó váratlanul egy lelőhelybe ütközne, előzetesen finanszírozni lehetne az ásatások költségeit.

Le kell bontani a múzeumok monopolhelyzetét, mert ez sok konfliktus forrása. A múzeum nem arra való, hogy a régészei szinte már éjjel-nappal ássanak, mintegy szolgáltatást nyújtva a beruházóknak. A beruházókat viszont megnyugtatná, ha ők választhatnák ki a munkapartnereiket. Ehhez persze még sok időnek kell eltelnie, de Figler András véleménye szerint csak ezek azok az alaplépések, melyekkel válaszolni lehet a régész szakmával szembeni kihívásokra.l válaszolni lehet a régész szakmával szembeni kihívásokra.