140-nel száguldozó motorost csíptek fülön Győrben

300 ezer forintot ért a mutatvány.

A rendőrök Győrben, a Mártírok útján figyeltek fel egy rendkívül gyorsan közlekedő motorosra augusztus 2-án 10 óra 40 perckor. A motorkerékpár sebességének bemérésekor kiderült, hogy a járművet vezető férfi a lakott területen megengedett 50 km/h helyett 140 km/h-val hajtott. A járőrök a balesetveszélyesen közlekedő sofőrt megállították és 300.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Azonban nem a fent említett járművezető volt az egyetlen, aki nem tartotta be a szabályokban meghatározott sebességhatárokat. Győr belterületén, 24 óra alatt 30 sebességet túllépő sofőrrel szemben intézkedtek rendőrök.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek