A hétvégén a rendőrök 145 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 40 súlyos és 103 könnyű sérüléssel végződött.
Összesen 630 személyt fogott el, közülük 71 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 455 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 583 személyt állítottak elő, köztük 292 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 48 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 363 esetben történt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!