Időtlen idők hagyományainak megfelelően a választás idén is a két amerikai "megapárt", a republikánus és a demokrata jelöltje között fog eldőlni. A lapok jelenlegi leosztása szerint az erőviszonyok szintén a tradíciókat követik, a két óriásszervezet bizonyos társadalmi rétegek szavazótáborát bizton maga mögött tudhatja.
A szabadelvű észak és a konzervatív dél "örökharcát" megtestesítő párviadal definíciója felett ugyan mintha kissé eljárt volna az idő, politikai elemzők szerint a szembenálló feleket sokkal jobban példázza két, sarokba induló nehézsúlyú bokszoló. Éppen ezért az amerikai politológusok a november eleji választásoktól az ún. "kék" (liberális/demokrata) és "piros" (konzervatív/republikánus) területek összecsapását várják. A 2000-es elnökválasztás után ugyanis egyértelművé vált, hogy az eredmények "vízpart-függők" lettek. A kék zónák az óceánok, illetve a nagy folyók mellett csoportosulnak, míg a piros körzetek a New York-i liberális sznobok által egyszerűen "senkikföldjének" titulált belső országrészeket fedik le.
"Nascar-papák"-ra számítanak
A valós politikai helyzet persze ennél azért nyilvánvalóan sokkal árnyaltabb, ellentétpárokat hosszú-hosszú oldalakon át lehetne írni. Kezdve a Bush-kormányzat politikájával szimpatizáló felső-közép osztálybeli, jómódú fehérek és a munkanélküliséget leginkább megszenvedő, elégetetlen szegény feketék között, vagy a mostani hatalmi elittel ezer szállal összefonódó, a Wall Street környékén székelő gazdasági szféra és a klasszikus amerikai álom szabadságát harcosan, ám kicsit talán naivan képviselő művészkörök közt.
Következésképpen a győzelem azon áll vagy bukik Bush és Kerry számára, hogy a hátralevő rövid időben ki tud maga mellé állítani több, most még hezitáló hétköznapi embert az egyébként mélyen megosztott ország polgárai közül. Nem véletlenül a két párt szociológus tanácsadói, aktivistái e nagy, viszonylag még mindig szabadprédának számító csoportot vették célkeresztbe az elmúlt hetekben. S nemes egyszerűséggel az Egyesült Államok mostanság leglátogatottabb sporteseménye után "Nascar-apukák"-nak nevezték el őket. Az átlagos "Nascar-papa" - amellett természetesen, hogy szabadidejében autóversenyt néz - a közvélemény-kutatások szerint alapvetően utálja a politikusokat és a pénzügyi élet dúsgazdag szereplőit, ráadásul korrupciógyanúsnak is ítéli a regnáló vezetők és a felső tízezer kapcsolatát - csakhogy legalább ilyen határozottan tart egy újabb szeptember tizenegyedikétől.
Egy kis Kulturkampf, még több diplomacy
S itt érkezünk el a kérdések kérdéséhez. Hogy tulajdonképpen miről is szól ez a választás? "It's the economy, stupid" - mondaná talán megszokásból, csalhatatlan politikai szimatáról híres néhai Ronald Reagen. Csakhogy ezúttal, kivételesen nagy bakot lőne a hidegháború hőse, because it's about diplomacy. A második világháború óta talán most fordult elő először, hogy az amerikai elnökválasztás sorsdöntő momentuma nem a belpolitika, hanem a külpolitika lesz.
Egyfelől mind Bush, mind Kerry gazdaságpolitikai programja kísértetiesen hasonló, mindketten főleg a munkahelyteremtésre helyezik a hangsúlyt - igaz, némileg eltérő eszközökkel kívánják mindezt megvalósítani. Másfelől a két jelölt közötti természetes hangulatkeltés, a szimbolikus "Kulturkampf" ezúttal csődöt mondott. Az elterelő hadműveletek - ahol házilag készített "dokumentumfilmekkel" próbálta lejáratni egymást a két rivális, ahol Nobel-díjas tudósok, hollywood-i sztárok korteskedtek Kerry mellett vagy homokosok-leszbik szócsatáztak vallásos puritánokkal - a szokásosnál sokkal kisebb teret kaptak, s kapnak az utolsó pillanatokban is az amerikai közbeszédben.
Alternatívák nélkül
Külpolitikailag a texasi cowboy és tanácsadói köre ("a héják") bizonyítványát nem érdemes túlságosan hosszasan elemezni, hisz a jelenlegi president kifinomultnak jóindulattal sem nevezhető megoldásait már volt szerencsénk megismerni. Az igazán érdekes kérdés, hogy az európai értelmiségiek dicsfényében szabályosan lubickoló Mr. Kerrynek vajon milyen válasza van az ellentmondásoktól terhes, globális világ mindennapi gondjaira-problémáira.
Már csak azért is fogós, beugratós kérdés ez, merthogy az elnökjelöltek három vitája során Kerry ugyan kiváló érzékkel tapintott rá a Bush-kormányzat szennyesére, ám alapjaiban új külpolitikai irányt ő sem kínált. Sőt, ha nagyon gonoszak vagyunk, akkor a demokraták terve az iraki kalamajka rendezésére gyakorlatilag pepitában ugyanaz - kicsit több érv,
kicsit intellektuálisabb tálalás, ám semmi perdöntő változás -, mint a regnáló elnöké.
Arról aztán nem is beszélve, hogy sem Kerrynek, sem értelmiségi barátainak ötlete sincs, hogyan lehetne megfékezni a pénz diktatúráját. Márpedig ameddig a globális tőke mindenhol helyet követel magának a nap alatt, addig nyugodtan mérget vehetünk a terrorizmusra is.
Már csak néhányat kell aludni.
Néhány nappal november másodika előtt a közvélemény-kutatások szerint ifjabbik Bush - annak ellenére, hogy Kerry a TV-viták során minimum két alkalommal egyértelműen meggyőzőbbnek tűnt - őrzi néhány százalékos előnyét kihívója előtt. Nem szabad azonban megfeledkezni az Egyesült Államok sajátos választási törvényeiről sem. Az elektoros választási rendszerben könnyedén elfordulhat ugyanis, hogy a nagy versenyfutása győztes összességében nem a legtöbb szavazattal rendelkező, hanem a legtöbb elektorral bíró elnökjelölt lesz. Legutoljára 2000-ben a demokrata Al Gore pusztán ezért nem költözhetett be négy évre a Fehér Házba.
Ha nem az USA válsztói, hanem a világ maradéka szavazna másodikán az amerikai elnökről, akkor Kerry már most pakolhatna a Fehér Házba.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
