Közvetlenül a rendszerváltás után nagyszabású tervek születtek egy Szombathelyen felállítandó, nemzetközileg is elismert alapítványi iskoláról és egyetemről. A város önkormányzata és az Apáczai Alapítvány képviselői sikeres tárgyalásokat folytattak, aminek eredményeként a város az egykori huszár, illetve szovjet laktanya átadásával járult hozzá az álmok megvalósításához.
Az alapítvány célja egy gazdaságilag és szervezetileg is független, a magyar kollégiumi hagyományokat folytató, általános iskolával kezdődő és egyetemmel végződő komplex oktatási intézmény létrehozása volt. A közgazdász- és jogászképzést az általános- és középiskolában alapozták volna meg, érettségijét nemzetközivé és felvételi értékűvé szerették volna tenni. A tervek szerint 1992-ben kellett volna elkezdődnie az alapfokú, 1998-ban pedig az egyetemi képzésnek.
Akkoriban úgy vélték, hogy az oktatási és konferenciacentrum létrehozása "ragyogó példája lehet a polgári kezdeményezések sikerességének".
A szervezet 1991 és 1997 között semmi látványos eredményt nem tudott felmutatni. A tantervek elkészültek, a romos épületek állagmegóvása többé-kevésbé sikerült, a főépületet elkezdték felújítani, de az oktatás sehogy sem akart beindulni. Az amerikai alapítványi segítség is elmaradt, az elindított és tervezett tanfolyamok körül gondok adódtak. Elsőként az alapfokú iskola tervéről kellett lemondani, majd még tovább szűkült a kör. Végül már csak felsőoktatási intézmények kihelyezett tagozatairól és későbbi önállósodásról szólt a fáma.
Az alapítvány kénytelen volt megegyezni a Wagner András polgármestersége alatt működő várossal. Az aláírt szerződés értelmében az alapítványnak a korábban átadott laktanyaépületek közül hatot vissza kellett szolgáltatnia az önkormányzatnak, amely cserébe vállalta az egész terület őrzésének költségét és 10 millió forintot is jutatott a szervezetnek támogatásként.
Információink szerint felmerült annak a lehetősége is, hogy az egyik visszaigényelt épületben kap majd helyet a levéltár, a megye azonban másként határozott. Ekkor kezdődött a sokéves tortúra. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Paksy Ágnes ugyanis úgy döntött, hogy ha a laktanyában nem lesz levéltár, akkor ők sem adják vissza az épületeket. A város hiába utalta át a 10 millió forintot, s hiába költött több milliót az őrzésre, az alapítvány nem járult hozzá a terület megosztásához és nem adta át a hat épületet.
Miután a peren kívüli megegyezés lehetősége homályba veszett, az önkormányzat bírósághoz fordult. Az ügy minden fokot megjárt. Jogerős ítélet először 1999 áprilisában született az önkormányzat javára. Novemberben elkészült a megosztási vázrajz, egy év múlva pedig a telekalakítási munka műszaki részének kivitelezéséhez is megkapta az engedélyt a város. Az alapítvány elnöke eközben kezdeményezte az épületegyüttes műemlékvédelem alá helyezését. Előbb ideiglenesen, majd 2001 januárjában véglegesen is az Országos Műemlékvédelmi Hivatal fennhatósága alá került a huszárlaktanya. A hivatal úgy vélte, hogy a laktanyát egységes területként kell megőrizni az utókor számára, tehát hiába döntött úgy a bíróság, hogy a hat épület jár a városnak, a döntés nem volt végrehajtható. Idén májusban emelkedett jogerőre az elsőfokú ítélet, amely nem engedélyezte a telek megosztását.
A "tékozló fiú"
Az egész ügyben az a különös, hogy az önkormányzat alapító tagként bábáskodott a szervezet születésekor. Az induló 60 ezer forintos vagyonból 50 ezer forintot fizetett a város. Ennek ellenére a partnerség, a kölcsönösség egy percig sem volt jellemző a kapcsolatra. Mindkét fél megélt rágalmazásokat, illetve annak vélt dolgokat. Az alapítvány a végleg megromlott kapcsolat ellenére most is gyakran vár pénzt az önkormányzattól. Hol a kerítés felújítására, hol szoborállításra, hol emlékműavatásra kellene a kért összeg.
Az Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Paksy Ágnes már csak múlt időben beszél a város és alapítvány közötti csatározásról. Elmondása szerint számára korábban és most is csak egyetlen cél létezett: a magyar művelődéstörténet klasszikus példáját követő minőségelvű oktatási intézmény létrehozása, a "kaszárnyából campust" jelmondat valóra váltása.
"Az 1993-ban megjelent gimnáziumi kerettantervünk és főiskolai programunk a gazdasági átalakulás kulcsát jelentő oktatásügy megújítását szolgálja. Először az ökológiai szemléletű, jogi, informatikai és idegennyelvi felkészültséggel ötvözött közgazdászképzés bevezetését készítjük elő. 2000 őszén kezdte meg működését központi épületünkben a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának akkreditált oktatási központja, amelynek harmadik tanévében már több mint 60 hallgató vesz részt a gazdálkodási szakot kiegészítő egyetemi alapképzésben."
A hely szelleme
Az, hogy az 1889-ben Vas vármegye által építtetett huszár laktanyával milyen ritka kincs birtokába jutott az alapítvány, s hogy az alapító célnak milyen tökéletesen megfelel, csak a rendbetétel során derült ki.
"A központi épületet Ekler Dezső építész tervei szerint renováljuk. A befejezéshez közeledő munkálatok bebizonyították, hogy a 10 eklektikus épület, a Lechner Ödön köréhez tartozó Pártos Gyula műve oktatási célra kiválóan alkalmas, s a terv egészének megvalósítása rendkívüli mértékben növelné a város építészeti értékét. Ezzel az Országos Műemlékvédelmi Hivatal is egyetért, ennek bizonyítéka, hogy szinte kérés nélkül védelem alá helyezték az épületegyüttest, flórájával és faunájával együtt."
Az alapítvány elnöke arra a sokak által feltett kérdésre is választ adott, hogy az alapítvány alapító okiratában lefektetett oktatási céllal hogyan fér meg az egyik épület előtt kialakított, első látásra használt autókereskedés, az elnök asszony szerint azonban autó-kiállítás: "Egy fiatal vállalkozó a szakhatóság engedélyével csak kiállítótérként használja a területet, ami egyben azt is jelenti, hogy kereskedelmi tevékenységet ott nem folytat. A lehetőségért cserébe gondoskodik az épület őrzéséről és állagmegóvásáról és rendezi a körülötte lévő parkot, burkolatot. Egyszer a rendőrség is igénybe vette a felvonulási terünket egy bemutató alkalmával. Ehhez hasonló segítséget bármikor bárkinek szívesen nyújtunk."
(A kiállításról semmiféle tábla nem tájékoztatja a szombathelyieket, ezért lehet az, hogy én például egy ismerősömmel jártam itt, aki sorra járta a használt autókereskedéseket, mert autót akart venni magának. Őszintén szólva, nem fedeztük fel, hogy rossz helyre jöttünk, és egy kiállításon járunk. Szerk.)
A bírósági végzéssel látszólag vége van a huzavonának, a felszín alatt azonban továbbra is forrongnak az indulatok. Dr. Kövesdi Zoltán önkormányzati képviselő, a jogi bizottság elnöke szerint közel sincs vége a harcnak, a mostani városvezetés nem tud belenyugodni a döntésbe. "A hangoztatott nemes célokból semmi sem valósult meg, épp ezért vissza kell szerezni a területet. Csak így menthetjük meg a pusztulástól. A kompromisszumkészség teljes hiánya bénítja az érdemi munkát. Az alapítvány ügyes "trükközéssel" érte el azt, amit elért. Ez azonban hosszú távon kevés lesz."
Kövesdi Zoltán úgy látja, hogy a laktanya sorsát illetően a városban minden politikai erőnek egy a célja. Így aztán az őszi választások eredményétől függetlenül, az új ciklusban újabb menetre számíthatunk.
A Kőszeg felé vezető fő út összképét meghatározó épületegyüttes eközben szépen lassan az enyészeté lesz. A düledező kerítéslábak életveszélyessé váltak, több száz méteres szakaszon csak betört üvegű ablakokat, omló falakat, gazzal benőtt hektárokat láthatunk, s ezen a tíz épület közül egyetlenként felújított főépület látványa alig-alig segít. Pedig a terület Szombathely egyik leglátványosabb és legértékesebb pontjává válhatna, az idelátogatók, az itt tanulók és elsősorban a jelenlegi siralmas képpel nap, mint nap szembesülő itt élő emberek örömére.
