Interneten rendelt magának kábítószert Hollandiából egy kőszegi férfi

A repülőtéren észrevették...

A Kőszegi Járási Ügyészség tájékoztatása szerint kábítószer birtoklásának előkészülete miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2016. évben interneten keresztül többször rendelt saját fogyasztására Hollandiából kábítószert.

A kábítószert tartalmazó küldemények postai forgalomban érkeztek meg az ország nemzetközi repülőterére.

A küldemények kézbesítésére azonban nem került sor, mert az ellenőrzés során észrevették a kábítószer a küldeményekben.

A vádlott által így megszerezni kívánt kábítószer a jelentős mennyiség felső határát meghaladja.

A Kőszegi Járási Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon az ügyben büntetővégzést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek