Hurokkal dolgoztak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2018. augusztus 21-én a délutáni órákban tett egy mezőőr bejelentést, melyben elmondta, hogy két férfit ért tetten, akik Megyaszó külterületén hurkokat helyeztek ki, amelyekkel ürgéket akartak fogni.
Ilyen kis cuki ürgéket bántottak.
Garai Antal Atom
A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahol 87 darab kihelyezett hurkot találtak, amelyekben már hat elpusztult ürge volt.
A rendőrök a 45 és 62 éves fivéreket előállították a rendőrkapitányságra, ahol állatkínzás, természetkárosítás és orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.