Elkészülte után Genfből és Salzburgból is kaptam ajánlatot, s a herendi porcelángyár is megkeresett az óráért, de az üzlet végül is nem jött össze. Azóta, több mint fél évtizede, senki sem látott fantáziát benne újságolja kissé letörten az óriás alkotások mestere.
Megdöbbent, hogy idehaza milyen nagy a közömbösség iránta. Végső esetben akár bérbe is adnám az órát, amely amellett, hogy idegenforgalmi vonzerő, olyan látványosság lehetne, amely működne is. Az óriás óra járáshoz szükséges úgynevezett atomóra szerkezetet ugyanis amelyet Frankfurtból rádiójelekkel irányítanak, és 10 ezer év alatt késhet egy másodpercet a végleges helyszínen is be lehet majd szerelni.
Félő, hogy mégis külföldre kerül az óra, pedig milyen jól mutatna itthon egy fürdőkomplexumban, egy város főterén, vagy éppen egy kiállítási területen.
Horváth úrnak nem ez az egyetlen hatalmas alkotása, az óriás falióra előtt egy kőből készült óriás bakancscipőt is készített, amellyel már bekerült a Rekordok Könyvébe. Kevésbé köztudott azonban, hogy a nagyméretű alkotások híve az óra után egy szintén tekintélyes méretű, díszes keresztelő félkúttal is megbirkózott, amely szerényen meghúzódik műhelyében.
Tunéziában jártam, s a sivatagban találkoztam egy olyan helyi idegenvezetővel, aki valamikor Magyarországon tanult. Mint kiderült, kiállítások szervezésével is foglalkozik. Éppen európai vallási kultúrák tárgyaiból készült millenniumi tárlatot rendezett az észak-afrikai országban. Ekkor jutott eszembe egy kiállítási tárgy megalkotásának az ötlete.
Az eredeti elképzelésem egy 170 éves Batthyány-gyertyatartó kőből készített mása volt, de ennek egy részét átalakítva keresztelő félkutat lehetett faragni. A 180 centi magas, legalul 110 centi széles és 250 kilogramm súlyú mű fél kehelyből és két szárnyas angyalból áll, akik öntik a vizet a kehelybe.
Sajnálom ezt a nem kevés munkával és kiadással járó alkotást, mert csak rágja az idő vasfoga tér vissza ismét a fölénk tornyosuló órához. Amikor megcsináltam, úgy gondoltam, annyi lesz érte a kérő, hogy majd nem tudok választani közülük. Sok mindenre van pénz kis hazánkban, diszkútra, ilyen-olyan szoborra, főterek átalakítására, beszélünk ország-imageről, idegenforgalmi vonzerőről, de ez a rendkívüli alkotás úgy tűnik, nem kell senkinek. Pedig, ha méltó helyre kerülne, rögtön minősíttetném is, mert még két Guinness-díjjal megkaphatnám a mester kőfaragó címet.
