„Asszony verve jó?” – A Néma Tanúk az élőkért beszélnek

A NaNe az 1994 óta működő segélyvonalára befutott több tízezer hívás alapján állítja: az erőszak minden kulturális és társadalmi rétegen átvág. Keresték őket hányattatott sorsú nők tanyáról éppúgy mint nagyvárosból, az elkövetők között írástudatlan, lelkész, alkoholista, egyetemi tanár és rendőr egyaránt felbukkant. Az általuk szervezett Néma Tanúk kiállítás letaglózó sztorikkal ellátott arctalan figurái egy-egy megtörtént esetet jelenítenek meg: pénteken a Fő téren sokan álltak meg és figyeltek, egyesek — tán régi sebek, felkorbácsolt érzelmek miatt — elkapták arcukat és tovasiettek, megint mások vígan fényképezkedtek a bábukkal kamerás mobiljukkal. Mi inkább este vettük be magunkat az Abbázia Klubba, az SZDSZ Szombathelyi Liberális Munkacsoportja rendezte beszélgetésre.

Hermann Judit, a NaNe munkatársa szerint egyesületük „ugyanúgy, mint számos nemzetközi dokumentum és szervezet (többek között az ENSZ ajánlásai is) a családon belüli erőszakot a nők elleni erőszak egyik pregnáns fajtájának tekinti”, meglétét a férfiközpontú társadalmak gondolkodásrendszerének egyénre vetüléseként magyarázza. Jellemző, hogy mind a nő-, mind a gyermekbántalmazó úgy véli, joga van megbüntetni és megnevelni a tőle függésben álló személyt, többnyire valamiféle látszatindokkal (mert sír a gyerek, mert hideg a leves). Ezek nyilvánvalóan nem valódi problémák, inkább annak a kirekesztő típusú értékrendnek a kivitelezése, ami szerint a nők nem egyformán értékesek a férfiakkal, illetve a gyermekek nem egyformán értékesek a felnőttekkel.

Nőmozgalmak külföldön, iskolalátogatás itthon
„A társadalmi üzenetek megváltoztatása lesz az első szint, amivel tudunk hatni — viszont nem tudunk elvonatkoztatni atttól a ténytől sem, hogy a családon belüli erőszak természeténél fogva mindig egyének között, privát térben, esetleg utcán, de mindenképpen intim viszonyokon belül fog lezajlani. Egyszerre tudunk e két szinthez hozzányúlni, másképpen nem is hatékony.” Hermann később arra a felvetésre, hogy egyáltalán alakítható-e a szántszándékkal társadalmi értékrend, példaként azokat az országokat említi, ahol a 60-as, 70-es években élénk nőmozgalom bontakozott ki.

Itt az aktivisták szakmai kutatásokat végeztek, könyveket adtak ki, személyes vallomásaikkal inspirálták a döntéshozókat, és végül kijött a lépés: drasztikusan csökkent azoknak a száma, akik úgy gondolták, a gyereket adott esetben jól elcsépelhetik. „Ez pusztán azért történt, mert rengeteg olyan üzenetet kaptak az emberek, hogy ha ezt megteszik, bajba kerülhetnek: a gyermekvédelem rájuk fog nézni, súlyosabb esetben börtön vár rájuk. A gyerekek is kaptak üzeneteket, hogy ez nincsen rendben, szólhatnak, segítséget kérhetnek, mert joguk van a biztonsághoz az otthonukban is. Aztán ez visszahatott a szomszédoktól kezdve a pedagógusig.”

A NaNe azonban alig öt-hat munkatársával és tíz önkéntesével nem tud egymaga történelmet írni. Pedig hívják őket, nem is keveset, ők pedig amellett vannak, hogy ez az osztályfőnöki órák témái közé is beépüljön, sőt, külön tantárgy legyen — a statisztikák szerint minden osztályban van egy olyan gyerek, akit bántalmaznak, és ez alól az elit iskolák sem kivételek. „Hasznosnak találjuk, hogy a bántalmazó személyiségjegyeit megbeszéljük fiatalokkal. Van egy lista, amit a minket hívó nők beszámolói alapján állítottunk össze, a bántalmazó férfiak e 12 pont szerint szoktak cselekedni, még jóval az első pofon előtt: féltékenyek, elszigetelik a nők, irreális elvárásokat támasztanak: például mindig legyen csinos, szexuálisan elérhető. Van egy olyan ismérv, hogy a bántalmazó saját hibáiért másokat hibáztat. Ez hasonló ahhoz, amikor az egyesért lehülyézzük a tanárt — a diákok erre a fejükhöz kapnak, hogy ők most akkor bántalmazók-e; érdekes látni, ahogy önvizsgálatot tartanak.”

A szavak súlya: bántalmazás és agresszió
Rendszerben kell láttatni ezt a fajta viselkedést: „a bántalmazás soha nem egy eseti, véletlenszerű jelenség, ami azért történik, mert valaki frusztrált, elveszítette munkahelyét, vagy leesett a vércukorszintje; ez értékrendbeli kérdés.” Sokan az alkoholt is tévesen tekintik az erőszak okának; a szesz legfeljebb a gátlások adta mázat lazítja fel, viszont semmi olyat nem hoz ki az emberből, ami nem mocorog benne egyébként is. Nem mindegy az sem, hogyan írjuk le a tapasztalatok körét, amit a bántalmazottak átélnek. Szavainkkal tudniillik egyben meg is teremtjük a valóságot, ezért kiváltképp veszélyes, amikor a rendőri nyelv csak „csébéről” (családi botrány), vagy „cirkuszról” beszél: „ezek a szavak nem azt jelenítik meg, ami valóban történik.”

Hasonló okokból nem összemosandó az agresszió és a bántalmazás: míg az előbbi „az emberi viselkedésrepertoár egyik eleme, nem különösebben kívánjuk kiirtani. Civilizált társadalmakban élünk, ahol az agresszió alkalmazásának vannak szabályai; ha ezeket nem tartjuk be, elvileg bajba kerülünk.” Az agresszió, ha megfelelően van használva, az életben maradás részét képezi, ha például fenyegetve érezzük magunkat, mi is veszélyt mutatunk kifelé.

A bántalmazás ezzel szemben egy apró kompromisszumokból, enyhébb esetekből — lelki megnyilvánulások, tányérak összetörése, falba öklözés — fokozatosan kiépülő, nem egyenrangú felek közt zajló folyamat, ami később begyorsul, azaz eszkalálódik: egyre súlyosabb és gyakoribb lesz. Több áldozat elmondása alapján ciklikus is, az erőszakkitörés csak része a körforgásnak, amit egy megbékélő periódus követ. Ilyenkor az elkövető bocsánatot kér, szerelméről biztosítja kedvesét, a család fontosságát rebesgeti, csupa olyasmit állít, ami a reményt hivatott megcsillantani, egy szebb s jobb jövőt ígér, vagy annak érzetét (tipikus udvarlási elemekkel, mint a csokor virág vagy a gyűrű). A segítő szakemberekben azonban ezt érzékelvén sokszor nem tudatosul, hogy ennek alighanem folytatása következik.

Parkolópályán könyököl a távoltartási törvény

Amikor a NaNe munkatársai eljutnak iskolákba, nem kell nagyon megerőltetniük magukat: a 14-18 éves fiatalok súlyosabbnál súlyosabb példáival öt perc alatt tele van a tábla, egészen odáig, hogy „édesapám vasalóval égeti édesanyámat.” A nők elleni erőszak azonban csak csepp a tengerben: az erőszak többi, társadalmi alapú formái nélkül, egymagában nem is értelmezhető. „Nem vagyunk hatékonyak, ha nem beszélünk antiszemitizmusról, rasszizmusról, homofóbiáról. Az elnyomó ideológiák ugyanolyan alapon működnek: egy hatalomvesztett csoport egy másikhoz képest hátrányba kerül. Hogy ez a hátrány milyen fokon valósul meg — az illető nehezebben kap munkát, megölik, vagy csak vicceket gyártanak róla — az már a szerencsén is múlik, azaz hogy kivel hozza össze a sors.”

A tizenkét éves Balogh Tomit saját apjával hozta össze, aki azért, mert elhagyta a felesége, néhány korsó sörnyi rásegítés után a húsklopfoló tompa végével verte agyon gyermekét, majd végzett magával is, bosszúból. A NANE ezután kezdett aláírásgyűjtésbe, a távoltartási törvény meghozatala érdekében, ami azonban a mai napig parkolópályán vár a sorsára. „A távoltartást pontosan az olyan extrém esetekre lehetne alkalmazni, amelyek az eszkalációban már nagyon előre járnak, abszolút életveszélyes a helyzet. Ez nem csak az áldozatok életét védené, de az elkövetőét is,” hiszen gyakran az áldozat, vagy annak kamaszkorú fia mártja meg a konyhakést a delikvensben, rövidre zárandó a folytatólagos terrort.

Osztrák kollégáik szerint náluk működik a törvény, a távoltartott erőszakoskodók fülüket-farkukat behúzva leadják a kulcsot, visszaköltöznek anyukához, nem akarnak nagyobb zűrt. Itthon kezdetben volt nagy a lelkesedés a távoltartási törvényt illetően, később ez alábbhagyott és többször módosították, mára Hermann szerint annyira impotens, amennyire csak lehet — minthogy alkotmányossági aggályok fogalmazódtak meg a magántulajdon tekintetében. „Mi elmondtuk ötezredszer is: a magántulajdonhoz való jog felülírható, amennyiben a biztonsághoz és élethez való jogról van szó.” A kérdést több európai demokrácia megoldotta. A NaNe egyelőre mást nem tehet, mint bizakodik. És újra elviszi a Néma Tanúkat a megfelelő épületek elé.

Honlap: http://www.nane.hu/