Szúnyoginvázió volt néhány hete hazánkban. A kellemetlen kis rovarok korábban komoly veszélyt jelentettek az emberre. Most is így van ez?
Magyarországon több tucat szúnyogfaj előfordulását mutatták ki, ezek közül csupán mintegy tíz faj sorolható a tömegesen jelen levő csípőszúnyogok közé, ám egyik kezünkön is megszámolhatjuk azt a néhány fajt, amelyik az ember zaklatásért leggyakrabban felelőssé tehető. Jelenlétük a XX. század második felétől kezdve már nem jelent komoly egészségügyi veszélyt. Korábban egyes fajaik - mint a maláriaszúnyogok Európában is terjesztettek olyan fertőző betegségeket, melyek a humán populációt jelentősen megtizedelték. A malária egyébként a szubtrópusi és trópusi területeken a mai napig is a legnagyobb halálozást okozó megbetegedés. Ezt a betegséget terjesztő faj ma is él Európában, csakhogy egyrészt drasztikusan visszaszorították az állományát, másrészt a közép-európai klimatikus viszonyok között a kórokozó nem tud életképessé válni a szúnyogban.
Érdekes egyébként, hogy Nyugat-Európában nemrégiben megfigyelték, hogy többen maláriától fertőződtek meg a repterek közelében, olyanok is, akik nem jártak a trópusokon. Ugyanis sokáig nem ügyeltek arra, hogy a gép légterébe ne kerüljön ilyen kórokozókat hordozó szúnyog. Ilyen veszélyektől tehát nálunk, ma már nem kell tartani, a szúnyogcsípés egyszerűen csak kellemetlen és egyéni érzékenységtől függően okozhat allergiás tüneteket. Legalábbis az emberek esetében, hiszen mi el tudunk bújni előlük. Egy nagyobb invázió azonban jó néhány fajt megkínoz, egyes állatok, például a patás állatok kicsinyei olyan vérveszteséget szenvedhetnek, hogy el is pusztulhatnak. Így tehát gazdasági károkat is okozhatnak, arról nem is szólva, hogy az üdülőturizmus számára sem használ. Nem véletlen, hogy annyira követelték az irtást több városban is.
A szúnyogok ellen használt permetszerek nem szelektívek
A szeptemberi szúnyoginvázió teljesen normális jelenség?
Bizonyos tekintetben ritka, hogy a nyári időszakban ilyen nagy esőzések vannak, és így tartósan megmaradnak azok a kis vizek, melyek remek táptalajt nyújtanak a szúnyogok kifejlődéséhez. A gyötrő szúnyog, amelyik az országos átlagot tekintve a csípések 30 százalékáért felel - a mi régiónkban ez a szám még magasabb -, a szárazföldre rakja a petéit, melyek 7-8 évig életképesek maradnak. Ez a rengeteg szúnyog most tömegesen lepetézett. Ha esős nyaraink lesznek, tömeges megjelenésükre továbbra is számítani lehet. Bár sokan gondolják, hogy ez anomália, valójában azonban egy triviális jelenség, melyet prognosztizálni igazából csak a várható áradás és időjárás ismeretében lehet. Preventív módon sem lehet ellene védekezni, mert vízi állapotban, lárvaállapotban ma még nem ismerünk hatékony megoldást.
A szárazföldre rakott petét sem lehet elpusztítani?
- Az roppant súlyos környezetkárosító hatásokkal járna. A szúnyogok ellen használt permetszerek egyébként sem szelektívek, tehát nem csak a szúnyogokat pusztítja el, hanem minden más repülő rovart is. A lepkéktől kezdve méheket, beporzást végző egyéb hártyásszárnyúakat, illetve más ízeltlábúakat, pókokat is. Ez az ára a kényelemnek. Biológiai védekezésre, ami szelektíven, bizonyos faj irtására irányul, többnyire csak vizekben van lehetőség. Ezt a módszert alkalmazzák a mocsári szúnyoggal szemben, amikor egy baktériumból előállított táplálékot szórnak el, amelyet a mérete miatt csak ezek a szúnyoglárvák esznek meg. Fontos lenne, hogy az irtás és gyérítés minél pontosabban a csípőszúnyogokat pusztítsa, mert a repülő rovarok mellett a többi, ritkább rovart is pl. a csípőszúnyogokkal gyakran összetévesztett, nem vérszívó és nálunk inkább hasznos árvaszúnyogokat melyeket a faji sokféleség megőrzése érdekében inkább védenünk kellene.
Komoly veszélyt jelenthet egy méhcsípés is
Miért nem alkalmazzák gyakrabban a biológiai védekezést?
Nem terjedt még el eléggé. Pedig, mivel célirányos, vagyis pontosabban lehet lokalizálni az érintett területet, nem feltétlenül drágább, hiszen kevesebb a kijuttatott anyag.
Mennyire ártalmasak a jelenlegi gyakorlat szerint használt irtószerek?
A melegvérűekre legjobb tudomásunk szerint nem veszélyesek. Persze a méreg bekerül az életközösségbe. Azt, hogy ez által mit okozhat, nem tudni. Szerintem, aki logikusan és felelősen gondolkodik, az tudja, hogy ez egyrészről egy roppant költséges, másrészről roppant káros beavatkozás. Olcsó és környezetbarát megoldás is van, kiváló szúnyogriasztó készítmények kaphatóak ma már, ha igazán felelősséget éreznénk a természet iránt, ezeket kellene használnunk.
Én úgy tapasztaltam, nem igazán hatékonyak már ezek sem. Mintha agresszívebbek, veszélyesebbek lennének a kellemetlenkedő rovarok. Vagy mi vagyunk kevésbé ellenállóak?
Sokak szerint mások már a rovarok is, ez nyilván a környezet megváltoztatása miatt lehet így. Hogy immunisabbak-e bizonyos szerek iránt, erre nincs igazán egzakt adatunk. Ám, mivel ezek meglehetősen széles spektrumú szerek, nem valószínű, hogy ezekkel szemben kialakulna bennük az ellenállóképesség. Az biztos, hogy az emberek immunrendszere jelentősen meggyengült, egyre több az allergiás megbetegedés, még azok körében is, akik például vidéken nőttek fel, tehát már gyermekkorukban találkoztak azokkal a növényi anyagokkal, állati fehérjékkel, melyekre érzékennyé váltak. És nem csak a mostani, a már a megváltozott környezetben felnövő generáció küzd ezzel a betegséggel, hanem egyre többen az idősebbek közül is. Bizonyos feltételezések szerint azt, hogy fokozódott bizonyos fajok méreghatása, okozhatja azt, hogy a környezetbe juttatott kemikáliák bejutnak az állatokba, és megváltoztatják a méreganyaguk összetételét vagy mennyiségét. Tehát akár komoly veszélyt is jelenthet egy méhcsípés olyanoknál is, akiknél ez korábban semmi gondot nem okozott.
A pók pusztítása elviszi a szerencsét
Ez ördögi kör. Önmagunkat irtjuk hosszú távon
A vegyszeres védekezés hatásai rövidtávon pozitívak, de hosszú távon vagy hatástalanok, vagy ártanak. Ha a szúnyogoknál maradunk, adatok bizonyítják, hogy az ember a legnagyobb erőfeszítéseket eddig épp ennek a rovarcsoportnak a pusztítására fordította. Ennek ellenére mindeddig sem egyetlen szúnyogfaj, sem más rovar földi népességét tartósan és jelentékenyen nem tudta visszavetni, nemhogy kipusztítani, még korlátozni sem.
Valóban. Sőt, mintha egyre többen jelennének meg az ember közelében, a lakásokban is.
Ez legfeljebb eseti megfigyelés lehet. Valójában ez csak egy alkalmazkodás az ember teremtette új lehetőségekhez, egy spontán, önkéntes magatartás a vonzó életfeltételek között élő ember mellé telepedni. Ez azóta így van, mióta világ a világ, már az ókori gabonatárakban is ott voltak a kártevők. Ma már a korábban költöző madarak közül is van olyan faj, amely itt marad télre, ilyen például a feketerigó. A városokban megfelelő ehhez a hőmérséklet, van elég táplálék, ennek köszönhetően az állománya is jelentősen felszaporodott. Ez nem meglepő jelenség, csak azt jelzi, hogy az ember átalakítja a környezetét. A betelepülő rovarok egyszerűen találékony módon kihasználják az ember ügyetlenségét. Például az ételek nem megfelelő tárolásának következtében megjelennek a molyok, amelyeket nehéz kiirtani, ha már egyszer megtelepedtek. Ésszerűen kell védekezni, meg aztán be lehet vetni némi segítséget is. Ha néhány pókot megtűrünk a lakásban, az meg fogja tizedelni a kellemetlenkedő molyokat. A trópusokon ez bevált gyakorlat. Sajnos nálunk a háziasszonyok nem nagyon szeretik a pókokat, és inkább udvariasan kitessékelik őket. Még jó, hogy van egy közmondásunk, mely szerint a pók pusztítása elviszi a szerencsét, ez megvédi őket a porszívóktól.
Meg kellene fontolnunk, mit és mikor használunk
Viszont vannak ügyes találmányok: a biocsapdák. Környezetbarát megoldás, bár hosszú haláltusa vár az áldozatra.
Hatékony módszer ez is, és ami a legfőbb, hogy célirányosan egy bizonyos kártevő ellen fejlesztik ki őket, specifikusan hatnak. Az egész élet mozgatója a szexualitás, erre építenek a biocsapdák készítői. A rovar szexferomonjainak felhasználásával - ezzel csábítják a hímeket magukhoz a nőstények - hozzák létre a csapdákat. Ebbe az irányba kellene terelni a védekezést, az ugyanis sokszor bebizonyosodott már a széles spektrumú mérgekről, hogy nem tudni, mikor és hol ütnek vissza, mit pusztítanak el. Hisz maradva a csípőszúnyogoknál, ezeknek sok nemzedéke lehet egy éven belül is, vagyis arra, amelyik most kel ki, az a szer, amit korábban szórtak szét, már nem hat. Ugyanakkor lehet, hogy elpusztítja egy másik fajnak az akkor ivarérett, egyetlen nemzedékét. Ha pedig nincs új nemzedék, ez akár évekre is meghatározhatja egy faj sorsát.
Kiesik a táplálékláncból?
Így van, és ez az egész életközösséget gyengítheti, változtathatja meg. Emlékszünk még a gyapjaslepke tavalyi nagy inváziójára. Azt jósolták, idén még nagyobb lesz. Nem egészen így történt. Tavaly ugyanis felkészületlenül érte a rajzás az erdőgazdaságokat, és nem irtottak idejében, így nem pusztították el - akartuk ellenére sem a faj természetes ellenségeit. Ennek is köszönhető, hogy több rovarász nagy örömére - idén több olyan bogárfaj jelent meg tömegével, melyet hosszú évek óta nem láttak. Ilyen az aranyos bábrablónak nevezett futrinka, ami egy nagyon falánk faj, és tömegével pusztítja a gyapjas lepkét, pontosabban annak hernyóját. Az, hogy tavaly nem volt megfelelő a vegyszeres védekezés, hozzásegítette a futrinkát, egy népesebb új generáció alapításához. Ebben az évben már tömegével jelenthettek meg, pusztítva a gyapjaslepkét. Ha tavaly gyors lett volna a nem szelektív permetezés, nincs futrinka, ami nélkül valószínűleg tényleg erősebb lett volna az invázió. Vagyis a természetes segítők elpusztítása miatt, egy idő után már nem is teheti meg az ember, hogy ne védekezzen. Egy almáskertben egy évben legalább tízszer permeteznek, ott nem lehet találkozni egyetlen rovarral sem. Ez kell ahhoz, hogy gyönyörű, mosolygós alma kerüljön a boltok polcaira. Az ember, amikor megveszi, nem is tudja, mi mindent eszik meg. Meg kellene fontolnunk, mit és mikor használunk, mert, ahogy a gyapjaslepke példája is mutatja, a természet, sokkal megfontoltabban dolgozik, mint mi, és előbb-utóbb megoldja a problémákat.
Mint a Balaton esetében?
Így van, ez egy jó példa. Tavaly több százmillió forintot adtak ki arra, hogy kutatókkal elkészíttessék a Rába Balatonba vezetésének terveit. Aztán elég volt egy csapadékos év, és a probléma nemcsak, hogy megoldódott, de ma már azon kell gondolkodni, hogyan lehetne levezetni a felesleges vízmennyiséget. Szóval jobban járnánk, ha néha bölcsen a természetre bíznánk a dolgokat.
