Az első jelölt a delejes mackóalsóba bújt föld-levegő rakéta, a gólkirályok legcudarabb rémálma, a közönségkedvenc hálóőr, Király Gábor. A jövőre már harmincas éveibe lépő, sokszoros válogatott futballista egyik olvasónk szerint nemcsak ismert és elismert, de "nagyon szereti szülőhelyét, minden nyilatkozatában megemlíti, hogy ő szombathelyi, és később is itt szeretne majd élni. Így anélkül is hírverést csinál a városnak, hogy megválasztották volna a város arcának." A korábban még az Arsenal által is figyelemmel kísért labdafogó így tett egyébként két éve a Nyugat fórumán is, amikor kérdéseket intézhettek hozzá a focikedvelők: elmondása szerint még Hertha-beli öltőzőszekrénye ajtajára is Hali-poszter került, és barátian bólintott rá egy dedikált kapuskesztyű után sóvárgó rajongó kérésére.
Szombathely több sportágban is világszinten jeleskedik, ebben pedig Dancsó Zoltán nem kis részt vállalt: a hatéves kora óta kick-boxozó, a BDF-en testnevelő tanárként végzett "Kicsi" rajongóin túl saját szülei kebelét is büszkeséggel töltötte el ragyogó pályafutásával, miközben kétszeres világbajnokká és négyszeres Európa-bajnokká érett. A sportág hazai szövetségének hivatalos honlapja szerint a kártyázás mellett örömét leli a "természet hátán" is, hiszen szeret túrázni és síelni; kedvenc zeneként Moby-t említi, képernyőn pedig a Remény rabjai kötötte le igazán. Kabala gyanánt a versenyek előtt mindig pár millisre nyíratja haját.
Márkus Erzsébet kedvenc fogásneme a szakítás. Ezúttal elképzelhető, hogy ehelyett inkább aratni fog, leginkább babérokat: tudniillik őt is jelölte egy olvasónk. Szombathely egyik legszimpatikusabb sportoló hölgye Sopronban született, a mázsák emelgetését pedig a Haladás VSE-ben kezdte 1986-ban. Pályafutása során 16 világversenyen indult, s mindössze kettőről nem hozott érmet. Ezt a karriert a sydney-i játékokon koronázta meg: egy ezüstérem és egy új világcsúcs ütötte a markát. 2001-ben indult utolsó versenyén, azóta egyrészt edző, másrészt a példás családanya szerepét tölti be. Ahogyan a Nemzeti Sportnak nyilatkozta még öt évvel ezelőtt: "Szeretnék végre normális életet élni, mert amit az utóbbi években éltem, az nem volt az. Szeretnék kiszakadni ebből a körből, és nagykanállal enni az életet az elkövetkező hónapokban."
Természetesen számítani lehetett arra, hogy Annus Adrián és Fazekas Róbert sem marad ki az arcleosztásból, noha a doppingkálvária köztudottan sok helyi lakos véleményét formálta át velük kapcsolatban. Ez persze egyelőre semmit nem von le előzetes érdemeikből, amiket roppant távolságokba hajigált sporteszközeikkel értek el - egy esetleges széltében hosszanti biográfia kikerekítése helyett azonban mindenkinek figyelmébe ajánlom az úriemberek hivatalos honlapjait, melyek a vezetékneveik pont nyugat pont hu címről érhetőek el a legegyszerűbb módon.
Következő jelöltünkről így ír egy olvasónk: "az egész világon ismert, tud reprezentálni, a kultúra követe, okos, intelligens, szép és kedves, optimista kisugárzása van. A Nyugat Királynője csak ő lehet!". Kalocsai Andreáról van szó, aki színésznőként kezdte pályafutását (a Forrás Színházi Műhely tagjaként többek között Nemecsek Ernő édesanyja is volt), majd a városi tévében helyezkedett el műsorvezetőként. 1992-től a Duna Televíziónál dolgozik, mindenekelőtt szilveszteri adások és a kívánságműsorok háziasszonyaként vált népszerűvé.
Maga így nyilatkozott: "Kifejezetten lokálpatrióta vagyok: Szombathely és Vas megye nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Minden vágyam, hogy egyszer szülővárosomnak is legyen saját színháza. Szeretnék ott lenni akkor, amikor a premier előtt felgördül a függöny. Hogy ezt a színpadról vagy a közönség soraiból fogom-e látni, számomra már másodlagos kérdés."
Akadt, aki időutazott és örökarcú legendák közül merített, hiszen nem talált a Szombathely elődjét megalapító Claudius császárnál méltóbb emberpéldányt e nemes címre. De álljunk meg egy szóra, biztosan jó ötlet volna ez? Emlegetett rómaink tán nem épp a legideálisabb példakép: defektusokkal született, sántított, nyáladzott, hebegett és habogott - családja távol is tartotta a közélettől, noha mentális képességeivel semmi gond nem volt, sőt, falta a könyveket, és agybani jártassága révén lett naggyá. Pedig megesett, hogy trágyában csempészték be az uralkodói házba.
Végül volt olyan kedves olvasó, aki egy, a szerkesztőségünktől mindössze pár ajtónyira lappangó kreatív felsővezetőt jelölt meg leendő városarcként - annak ellenére, hogy nevezett egyén magyar nyelvművelők voksaira bizonyosan nem jó eséllyel pályázik, illetve hogy arcilag már rátette a kezét a Nyugat Rádió. Bryan, a sziporkázó áljenki 95 augusztusában hallatott magáról első ízben, de olyan hatásosan, hogy még a Mai Nap lapigazgatója is betelefonált a szerkesztőnek, mondván, miért panaszkodnak rosszul álló költségvetésről, ha napi tíz-tizenöt percet beszélnek Amerikával. Poénjaival ezrek szemeiből mosta ki reggelenként az apátiát, persze megesett az is, hogy egy megszólalása után ZTE-drukkerek latolgatták hosszasan autójának kék-fehérre festését.
Azt a felvetést, hogy az arc "legyen fiktív személy, aki a város tulajdonságait hordozza magán", személy szerint mindenekelőtt erőteljes megfontolásra tartom érdemesnek. Mert vajh' örülnénk-e egy olyan pofának, aki egyszerre sűríti magába egy vegetatív létfunkcióval ízig-vérig elégedett lajhár (lásd kultúra), egy panaszáradatába belezsémbülő öregasszony (lásd bizonyos sms rovatok), egy skizofrén mongol pásztor és egy raccsoló kubai szivargyáros kommunikációs nehézségeit (lásd politikai közbeszéd)? Pláne, ha az arcberendezése borostyánkővel van kirakva. Ezen tehát tűnődjünk még el - a javallatokat viszont továbbra is várjuk.
