1,89 milliárdot fizet kártérítésként a biztosító a veronai buszbaleset érintettjeinek

A három évvel ezelőtti balesetben 17-en haltak meg.

Megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. A Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak - közölte a biztosító az MTI-vel hétfőn.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett Többen meghaltak egy gyerekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében 2017. January 21. 07:56 . A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek