18 kórházból vezénylik át az orvosokat és ápolókat a budapesti Covid-centrumokba

Onnan csoportosítanak át munkaerőt, ahol nem vesznek részt a védekezésben.

Országszerte 18 kórházból vezénylik át az orvosokat és a szakápolókat a fővárosi Covid-centrumokba: a Dél-pesti Centrum Kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe és a Szent János Kórházba – tudta meg az ATV Híradója.

Az EMMI ugyanakkor cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint az Uzsoki Utcai Kórház, ahonnan 12 főt vezényeltek át más kórházakba, a működőképesség szélére került volna:

„Nem igaz, hogy bármelyik kórház, amelyekből szakembereket vezényeltek volna át a működőképessége határára jutott volna, vagy műtétek maradnának el. A betegek ellátása minden intézményben, így az Uzsoki Utcai Kórházban is biztosított” - írták.

A Korányi kórház az egyik kemelt budapesti Kovid-központ
MTI/kormany.hu/Árvai Károly

A megfelelő képzettségű egészségügyi személyzet átirányítása rendszerszintű kijelölési rendben zajlik, amelynek az a lényege, hogy ezek a kórházak továbbra is el tudják látni alapfeladataikat. Az átirányítás menete a járvány dinamikájához igazodik. Tehát azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben – tudatta a szaktárca.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozzátette: a magyar egészségügy készen áll a növekvő betegszámmal együtt járó feladatok ellátására.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek