Ki és hogyan lehet az év embere Vasban? – István Lajos, a kuratórium elnöke a szavazásról

A megyei közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület közös akciója, az Év Vasi Embere választás kilencéves múltra tekint vissza.
A legutóbbi fordulóval lapunk is foglalkozott, tekintettel arra, hogy sokak szemében sérülni látszott a kezdeményezés függetlensége, politikamentessége. (Mint beszámoltunk róla, felmerült a lehetőség, hogy sokat tettek azért a Fidesz környékén, hogy idén szombathelyi képviselőjelöltjüket válasszák meg az év emberének.) Arról is lehett hallani, hogy pár éve egy állami cég igazgatója száz számra vásárolta fel, s töltette ki a jelölőszelvényeket, hogy nyerjen. Sikerült is neki.

István Lajos, a kuratórium jelenlegi elnöke azonban foggal-körömmel igyekszik tartani magát ahhoz a higgadt szemlélethez, ami végeredményben a szavazás gerincét képezi: „meg kell őriznünk az integritásunkat és a kritikai készségünket.”

A professzor egyik párthoz sem tartozik, a médiára is szkeptikusan sandít. A politika azonban így is betolakodik mindennapjaiba, főleg ősztől kezdődően, amikor rendszerint aktuálissá válik a jelölés: elmondása szerint eleddig bármelyik politikai pólushoz is állt közelebb az Év Vasi Embere, az ellenfél mindig háborgott, legyen az bal- vagy jobboldali. „A sajtó és a politika csinál ebből ilyen cirkuszt, az embereket ez kevéssé érdekli.” A Puskás Tivadar megválasztása után begyűrűző visszhangok is ezt igazolták: a közvélemény tetszésnyilvánítással, egyetértéssel fogadta a döntést.

Mégis évről évre megtörténik, hogy „olyanok szólnak bele kívülről, akik az üggyel soha semmiféle azonosságot nem vállaltak, csak valamilyen okból gáncsoskodni akarnak. Miért nem szólnak nekünk? Ha meg akarom javítani az autóm hátsó kerekét, a gépkocsiszerelőnek szólok” – hangzik a találó analógia.

Akik döntenek
Hogy milyen kondíciók mentén megy végbe a szavazás, arról is kimerítő  információkhoz jutottunk. Először is adott a tíztagú kuratórium, tagjainak egyik felét a megyei közgyűlés, másikat a Vas Megyéért Egyesület jelöli.
Ez a kis csoport az egész év folyamán gyűjti azokat a teljesítményeket, amelyek alapján valaki reflektorfénybe kerül. Egy összejövetelen eztán mindannyian előadják javaslataikat, a személyeket külön-külön megvitatják, majd mély egyetértés esetén az illető felvétetik a listára.

Negyvenhat jelölt az első körben
„Ekkor tehát van egy listánk, ami idén negyvenhat névből állt. Erről a kuratórium tíz tagja titkos szavazással kiválaszt tízet. Ennek a célja, hogy megakadályozzuk az egyéni akciókat” – meséli István Lajos, emlékeinkbe idézve azt az esetet, amikor korábban egy jelölt felvásárolt vagy ötszáz Vas Népét, és el is vitte a pálmát.
Miután már minden kuratóriumi tag tisztában van azzal, hogy ki milyen teljesítmény révén kerül fel a listára, két-három hónap múltán ismét összeülnek egy újabb szelekcióra: titkosan felezik a listát, így lesz a kezdeti jelöltszámból huszonhárom, majd tíz.

A jelöltek listája megjelent a Vas Népében azzal a felhívással, hogy bárki javaslatot tehet. Nagyjából 500 levél érkezett be, és a kuratórium igyekezett abban is liberálisnak mutatkozni, hogy a határidőn túl – az év utolsó napja – beérkezetteket is figyelembe vette.
„Olyanokat viszont eleve nem vettünk figyelembe, ahol az illető nem adta meg saját adatait, másrészről előnyben részesítettük azokat, amikor valaki céges levélpapíron, egy intézmény – kamara, egyesület, akár egész város – nevében javasolt” – ám ha nem volt aláírva és lebélyegezve, úgy azt is érvénytelennek tekintették.

Levélbontás: páran sokszorosított borítékkal ügyeskedtek
„Amíg a kuratórium össze nem ült, a beérkezett leveleket – amik a megyei közgyűlés művelődési titkárságára mentek – nem lehetett felbontani.” Azt közösen tették meg: egyvalaki olvasta, egyvalaki írta, a többi pedig figyelte a jelentőségteljes mozdulatokat. Manipulációs próbálkozások idén is szépszerével akadtak:
„nem volt nagy kunszt kitalálni, hogy a beérkezettek között sokszorosított borítékok is vannak: ugyanazon a papíron, ugyanazzal a géppel, ugyanaz a szöveg.”

Ami a végkifejletet illeti, „a beérkezett javaslatok lényegében maradtak abban a szórásban, amit mi a tízben megadtunk” – meséli a kuratórium elnöke, ám így is összejött 15-16 hasonló nagyságrendű ajánlás.
Ezt a számot ismételten le kellett faragni tízre, ezért kiosztottak szavazólapokat, amikről ki kellett húzni annyi nevet, hogy ismét tíz legyen. Utána ezt a tízes listát felezték személyenként újra és újra, titkosan. „Aki az első helyre került, az öt szavazatot kapott az utolsó tízből, a második hármat, a harmadik kettőt.”

Nagyszerű vasiak a figyelem látószögén kívül
Az alapos eljárás ellenére mégis minden év szolgál valamiféle tanulsággal a következőre nézve. Idén ez többek között az volt, hogy nagyobb médianyilvánosságot kell megnyerni ennek az akciónak – a professzor gyógyíthatatlan optimistaként úgy tartja, a szavazás nevelő hatással bírhat a közízlésre.
A Vas Népe azonban nem volt lehetőségeihez képest partner ebben: nem mutatott hajlandóságot a jelöltek aprólékos, részletekbe menő bemutatására.

”Ezen túlmenően az is zavar engem állandóan, hogy mindig a szombathelyiek vannak előtérben. Ugyanazt a hibát követjük el, mint a budapestiek az országgal, csak mi a megyével tesszük ezt.” A jelöltállításnál ezért figyelembe veszik, hogy „lehetőség szerint vidéki legyen, és minden foglalkozási terület képviselve legyen szimbolikusan.”
István Lajos szerint – aki egyébként külön noteszrovatba gyűjti az év közben „lefülelt” jótéteményeket – egyáltalán nem állunk rosszul kiemelkedő teljesítményekben, sőt, egyenesen a bőség zavarával küszködünk.

Sajnálatos módon mégis sokak mellett elsiklik a média figyelme, vagy észre sem veszik azt: Ausztriában például sokkal többet írtak a szombathelyi Batthyány-kiállításról, mint Magyarországon; Körmenden egyedülálló, EU-konform húsüzemet találtak; de ráleltek az Őrségben olyan kecskesajtkészítő emberre is, akinek termékét a legendás Gundel étteremben és a Gellért szállóban szolgálják fel. „Nem afféle provinciális szemlélettel kéne hozzáállni a dolgokhoz, hogy engem csak ez vagy az érdekel” – hallhatjuk.

A közel félórás, ügybuzgó beszámoló után pedig nem álljuk meg, hogy ne biztosítsuk támogatásunkról a 2006-os folytatást: a Nyugat is részletes portrékkal fog készülni az idei jelölésre, amint az aktuálissá válik.