Egy nap alatt több mint 100 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, így magyar idő szerint hétfő reggel több mint 7 millióan voltak - derül ki az amerikai John Hopkins Egyetem adataiból.
Vasárnaphoz képest 53 ezernél is többen kilábaltak a betegségből, így összesen 3,15 millióan már túl vannak rajta. A halálos áldozatok száma közel 3 ezerrel emelkedett, ez azt jelenti, hogy eddig 420 730-an vesztették életüket a vírus okozta betegségben.
Az Egyesült Államokban 1,942 milliónál jár a fertőzöttek száma, Brazíliában megközelíti a 700 ezret, Oroszországban pedig több mint 467 ezer fertőzöttek tartanak nyilván.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!