Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Szombathelyen dőlt el, melyik 2019 legjobb fagylatja

Sokan kijöttek a Fő téri programra. Mutatjuk az összes díjazottat.

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.

A zsűri ebben az évben a nagykanizsai Wilhelm Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója. Az év cukormentes fagylaltja illatos birs fekete ribizlivel, amelynek megálmodója egy újfehértói cukrász, Pokoraczki Ágnes.

Fagylaltverseny
Kattintson a további képekért!
Koszorús Veronika

Nemcsak a zsűrizés folyt a nagyközönség előtt, de a kézműves fagylaltok készítését is bemutatták az érdeklődőknek, akik 150 féle fagylaltból választhattak a helyszínen.

Selmeczi László, a Magyar Cukrászok Országos Ipartestületének társelnöke az MTI-nek elmondta: a rendezvénnyel szeretnék közelebb hozni a cukrászdák minőségi fagylaltkínálatát a fogyasztókhoz.

Szavai szerint az utóbbi években megjelentek a piacon olyan "fagylaltnak nevezett" termékek, amelyeket lelkesen vásárolnak a magyar fogyasztók, hiszen "nagy és olcsó", de jobbára csak mesterséges anyagokból, aromákból és színezékekből állnak.

Mi azt szeretnénk megmutatni, megkóstoltatni, hogy milyenek a kiváló és természetes alapanyagokból, igazi gyümölcsökből, hagyományos módon készített fagylaltok - mondta.

Fagylaltverseny
Kattintson a további képekért!
Koszorús Veronika

Hozzátette: természetesen készülhet jó fagylalt nagyüzemi körülmények között is, de ezeknél is feltétel a kiváló alapanyag, éppen ezért nevezhettek külön kategóriában az alapanyagokat gyártók is.

Grünwald Stefánia, a fesztivált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a fesztivál ötletgazdája egy neves helyi cukrászda, a Mészáros cukrászda.

Hozzáfűzte: az év fagylaltja szakmai versenyt 1998 óta rendezik meg, általában budapesti, több alkalommal vidéki cukrászdákban, első alkalommal szerveztek köré fesztivált kulturális és szórakoztató programokkal.

Idén 40-en pályáztak az Év fagylaltja címre 56 féle fagylalttal, eredményt négy kategóriában hirdettek. Az alapanyaggyártók és forgalmazók versenyében a legjobbnak a budapesti Chef Market Zrt. Liberte névre keresztelt fagylaltját találták, amelyet Vladucz Péter készített.

Ugyanebben a kategóriában a legjobb mentes fagylalt a szintén budapesti m-Gel Hungary Kft. Pisztácia parajd fűszerével nevű fagylaltja lett, amelynek kitalálója Gangel András.

A közönség díját a rozmaringos fehér csokis vilmoskörte érdemelte ki, amelynek alkotója Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrásza.

Fagylaltverseny
Kattintson a további képekért!
Koszorús Veronika

A díjazottak teljes listája:

„I.” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

• Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese:

Il Re Del Piemonte – Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó – Nagyrécse)

• Ezüstérem:

Sós pisztácia madártej- ricotta mangóval – Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto – Nagykőrös)

• Bronzérem:

Meggyes crema krokkanttal – Kurucz Kinga (Hisztéria Cukrászda – Tápiószecső)

„I./M.” (mentes) kategória: cukrászdák, fagylaltozók versenye

• Arany:

Illatos birs feketeribizlivel – Pokoraczki Ágnes (Bahama Kézműves Fagyizó – Újfehértó)

• Ezüst:

Frutta al Cioccolato – Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó – Nagyrécse)

• Bronz:

Meggyes diós mák – Eszenyi Ferenc (Matifou Fagyizó – Debrecen)

„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

• Arany:

Liberte – Vladucz Péter (Chef Market Zrt. – Budapest)

• Ezüst:

Handcrafted Pisztácia Tejjégkrém – Horváth Edvárd (Gelato Italiano Kft. – Környe)

• Bronz:

Argentin Karamellás Keksz – Horváth Mónika (Békás Kft. /Pernigotti/ - Budapest)

„C/M” (mentes) kategória:

• Arany:

Pisztácia parajd fűszerével – Gangel András (m-Gel Hungary Kft. – Budapest)

• Ezüst:

Copa KiBana – Luca Marogna (Pregel Magyarország Kft. – Budapest)

• Bronz:

Laktózmentes Cold Brew Coffee – Horváth Edvárd (Gelato Italiano Kft. – Környe)

I./M és C/M kategóriákban nevezett fagylaltok nem tartalmazhatnak hozzáadott: cukrot, glutént, laktózt és tejfehérjét. Cukor helyett a következő édesítőszerek használhatók: xilit (nyírfacukor), eritrit, stevia, maltit (maltitol).

Kézműves Fagylalt Nívódíj győztese:

• Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó – Nagyrécse)

Közönségdíjas:

• Rozmaringos fehércsokis vilmoskörte – Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda – Komárom)

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód

Tovább az oldalra