A mentőautó elé két őz ugrott, a sofőr félrerántotta a kormányt, így kötött ki az árokban. Könnyebb sérüléseket szenvedett.
Hétfőn reggel 8:45 körül Felsőpulya (Oberpullendorf) és Szabadbáránd (Großwarasdorf) között az L229-es úton az osztrák vöröskereszt egyik mentőautója borult árokba.
A Szabadbáránd felé haladó gépjármű előtt hirtelen két őz szaladt át az úton, a 22 éves sofőr pedig, hogy az ütközést elkerülje, félrerántotta a kormányt. A mikrobusz többször megpördült, majd az út melletti árokban kötött ki.
A mentőautó beteget nem szállított, a mentősofőrön kívül más nem utazott benne. Ő a baleset során eltörte az egyik kezét, valamint zúzódásokat szenvedett, kórházba szállították.
Freiwillige Feuerwehr Oberpullendorf
Freiwillige Feuerwehr Oberpullendorf
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!