Legalább 20 százalék lesz az infláció a következő hónapokban

Erről az MNB alelnöke beszélt.

Miközben már a 16,7 százalékos júliusi maginflációs adat is meghaladta a Magyar Nemzeti Bank várakozásait, úgy néz ki, hogy marad az emelkedő pálya. Ez azt jelenti, hogy őszig, vagy inkább az év végéig ez a folyamat tartani fog - mondta az InfoRádiónak Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Várhatóan a rezsiárak őszi emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz. Ha ezt hozzáadják a legutóbbi 15-16 százalékos inflációs várakozáshoz, akkor augusztusra máris 18-19 százalékos drágulási ütem látszik. De kérdés, hogy az aszály következményeként kialakuló drágulás mekkora lesz, vagy hogy a globális piacokon kialakuló nyersanyagárváltozás mit adhat mindehhez hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az infláció mértéke nem azonos Európában, kelet felé növekszik: Kelet-Euróbában 13-17, a balti országokban 20 fölötti az infláció, ami bár Nyugat-Európában is magas, de "csak" 8-9 százalék.

Hozzátette, hogy gazdasági szempontból speciális viharzóna felé halad a világ, azon belül még súlyosabb szupercella-jelenségek is kialakulhatnak. Európa ennek kifejezetten kitett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság