"A MOL Nyrt. a Baján-É-2 jelű mélyfúrás lemélyítését tervezi a Bajánsenye 020/7 hrsz.-ú földrészleten. A fúrás célja, hogy szénhidrogén-termelő kutat alakítsanak ki a fúrási ponton" - írta a Vas Megyei Kormányhivatal az Átlátszó adatigénylésére. Az ügy pikantériája, hogy az Átlátszó tavaly decemberben küldte el a közérdekű adatigénylést, amire most, háromnegyed év és egy kormányváltás után érkezett válasz.
A tervezett fúrótorony területe az Országos Területrendezési Terv szerinti országos tájképvédelmi övezetbe tartozik, a kormányhivatal határozata szerint azonban „egyedi tájérték nincs a területen. Ráadásul - mint írják -, a fúrótorony csak rövid ideig áll majd, ezért "a táj jellegét, esztétikai értékét csak rövid ideig befolyásolja".
A fúráshoz kapcsolódó munkálatok előreláthatólag három hónapig tartanak majd, ebből maga a mélyfúrás 35-40 napot igényel, és a nap 24 órájában zajlik majd. A tervezett fúrási terület a falu határában van: tőle 1,4 kilométerre fekszik az 500 fős Bajánsenye. A másik irányban kb. 2,6 kilométerre Őriszentpéter-Galambosszer lakóterülete kezdődik. Így a zajhatással sem kell számolni az anyag szerint.
A Vas Megyei Kormányhivatal a határozatban megállapította, hogy a kutató mélyfúrás során nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért nem tartja indokoltnak sem környezeti hatásvizsgálati, sem egységes környezethasználati engedélyezési eljárás lefolytatását.
A beadott tervek szerint a MOL 2026-ra tervezte a fúrást, azonban a tevékenységet ez idáig nem kezdték meg - írta az Átlátszó.
Öt éve hatalmas felháborodást okozott egy hasonló terv
2021 februárjában derült ki Kőolajkút-mélyítést terveznek az Őrségben 2021. February 14. 10:58 , hogy a MOL próbafúrást akar végezni az Őrségben, Őriszentpéter mellett, a lakott területtől mintegy 400 méterre. Az akkori engedélykérésük szerint a fúrás 4-6 hétig, napi 24 órában zajlott volna.
A terv ellen nem csak a lakók, hanem környezetvédők is tiltakoztak, az őriszentpéteri önkormányzat is a próbafúrás ellen volt, és online petíció is indult.
A hírre mi is ellátogattunk „Nem tesszük a csizmát az asztalra, nem fúrunk olajkutat az Őrségben” 2021. February 25. 07:08 az Őrségbe, ahol helyiekkel is beszélgettünk, és megkerestük a MOL-t, Őriszentpéter aggódik, a MOL szerint sok a téves információ a fúrással kapcsolatban 2021. February 19. 11:17 a cég azt írta kérdéseinkre, hogy addig nem kezdik el a munkát, amíg „lakossági fórum keretében nem egyeztettünk a helyiekkel, és nem tisztáztunk minden felmerülő kérdést”.
A terv ellen a Greenpeace is fellépett
Már a Greenpeace is beszállt az Őrségbe tervezett fúrás elleni harcba 2021. February 26. 10:55 , a MOL a nyárra meghátrált
Nem fúr új szénhidrogénkutat a Mol az Őrségi Nemzeti Parkban 2021. August 18. 19:40 , miután az illetékes kormányhivatal a beruházás megszüntetését kérte az olajvállalattól. Az ügy ezzel akkor lezárult,viszont tavaly év végén újraélesztették, amire csak most, az Átlátszó adatigénylése után derült fény.