A művész, a zseniális fegyverhordozó és a három hangszer. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy egy október végi este lázba hozza a szombathelyi MMIK zsúfolásig megtelt színháztermét. S hogy milyen ember is Sztevanovity Zorán, amikor nem a zene nyelvén szól hozzánk? Erre kerestem választ pár perccel a koncert előtt, a még üres nézőtéren.
- Az előző albuma, mely az 1997 címet viseli, meglehetősen szomorú hangulatú volt, az akkoriban önnel történt események miatt. Ehhez képest a tavasszal megjelent, Az ablak mellett már sokkal vidámabb hangvételű. Valóban vidámabb Zorán manapság?
- Úgy érzem, ha mindezt nem is lehet vidámságnak nevezni, de minden esetre valamelyest oldottabb hangvételűnek igen. Ebben az albumban van egyfajta késztetés, hogy az ember kicsit megpróbáljon eltávolodni azoktól a gondoktól, bánatoktól, melyek az 1997 című CD készülése idején még jelen voltak. Az élet megy tovább! Igyekeztem megrázni magamat, valószínűleg ez érződik a mostani lemezben.
- Köztudott, hogy profi zenészekkel játszik, akik a turnéi során is kísérik. Egy-egy ilyen koncertre való felkészülés könnyedebb, vagy igazi kemény munkának minősül inkább?
- Mind a kettő együtt van. Mindenki tudja, hogy mi a dolga, erről nem kell különösebben beszélnünk. Mindenki ösztönösen, belülről jövő kreativitásból adja magából a lehetséges legtöbbet, ennyiben tehát komolynak és keménynek tekinthető a felkészülés. Ugyanakkor a próbák nagyon jó hangulatúak szoktak lenni. Én például alig várom, hogy nekivágjunk egy-egy próbaidőszaknak, és ugyanígy nagyon szeretem a turnékat is és, azt hiszem, a többiek is így vannak ezzel.. Szeretünk együtt lenni és együtt zenélni, és amikor vége van egy koncertsorozatnak, mindenki szomorú.
- Sokan tudják, hogy dalainak szövegét öccse írja. A 30 éves jubileum alkalmából kiadott könyvben Dusán így ír kettőjük kapcsolatáról: "A rádió 8-as stúdiójában olvassa a következő dal szövegét. Beleköt a második sorba. A kedvenc sorom (természetesen). Kéri, hogy magyarázzam el. Szöveget soha nem magyarázok. Írok egy másikat. Nem akarja. Bemegy a mikrofonhoz és elénekli. Mintha neki is ez lenne a kedvenc sora. Mintha ő találta volna ki." Felmerül hát a kérdés, mennyire lehet a két személyiséget összeegyeztetni, mennyire Zorán Dusán és mennyire Dusán Zorán?
- Nagyon nehéz lenne ezt valamilyen százalékban kifejezni. Szerencsém, hogy testvérem írja a szövegeimet, mivel még annyit sem kell magyarázni, mint az egyébként nagyon jó összhangban lévő szerzőpárosoknál. Nyilvánvalóan emiatt sokkal több dologra tud ő ráérezni, anélkül, hogy ezekről beszélgetni kellene. És persze benne vagyok minden szövegben én is, mert Dusán úgy ír, hogy közben maga elé képzeli, ahogy én azt eléneklem. Azt pedig a szerzők tudják a legjobban, hogy akár prózai, akár zenés darabról van szó, ha megvan a személy, akinek a szöveg készül, akkor biztos jobban lesz rá "igazítva", mintha csak úgy általában írnak egy darabot. Ugyanígy van ez nálunk is. Persze néha jobban, néha kevésbé Dusán is benne van a dalokban. Hogy mennyire? Az attól függ, milyen ihletettségű az adott szöveg. Mondjuk, valamilyen konkrét élményből indul ki, vagy éppen az én lelki állapotomból, ahogy az 1997 című albumnál is történt.
- Végezetül azt kérdezném meg, hogy miben hinne Zorán apja 2000 októberében, ha még mindig élne?
- Hála Istennek él az apám! A dal címe - Apám hitte - már az én születésem idején múlt idő volt, hiszen az ő fiatalságáról, az ő múltjáról szól.
- Akkor viszont adódik a kérdés: Miben hisz ma Zorán? Mi az, ami meghatározza az életét, és mit képzel el a jövőre?
- Az életemet a lányom, a családom, a zene és a barátaim határozzák meg, - ezek így együtt legfőbb örömeim forrásai. Ebben az eléggé zárt családi és szakmai körben maximálisan jól érezem magam. Ami a jövőt - úgy általában - illeti, már nem vagyok túl optimista. Azt érzem, hogy egyre inkább keményedik az élet. Egyre magasabb színvonalú feltételeknek kell megfelelnie mindenkinek. Aki elvégzi az egyetemet, annak ugyanúgy szembesülnie kell a nagyfokú bizonytalansággal, mint aki vállalkozó lesz, vagy az élet más szféráiban próbál érvényesülni. A verseny egyre nagyobb lesz, ráadásul, egy kialakulatlan, átmeneti korszakban élünk, ennek a túlhajszoltságnak még nagyon sok vesztese lesz. Nekem egy nemsokára érettségiző lányom van, ezért a jövőről csak rajta keresztül tudok gondolkodni. Sok mindenre fel kell készítenem ahhoz, hogy talpon tudjon maradni, hogy teljes értékű ember legyen. S mindezt úgy kell tennem, hogy közben ne tápláljak belé semmilyen előítéletet, ami szintén megnehezítené az életét. Szóval, itt egy komoly "egyensúly-játék" zajlik: kellően legyen felkészülve az egyre romló morális közegben zajló csatározásokra, ugyanakkor maradjon eléggé nyitott ahhoz, hogy észrevegye mindazt, ami szép és felemelő az életben.
Saint
| A koncert Az első pillanatok furcsa döbbenetben teltek az MMIK-ban, hiszen a megszokott zenész-kavalkád helyett "csak" Zorán, három vokalistája és az elmaradhatatlan Sipeki Zoltán foglalt helyet a színpadon. A hangulat azonban abban a pillanatban oldódni kezdett, amikor - pár percnyi prózai bevezető után - az öt ember a húrok és az ütőhangszerek közé csapott. A megszólaló dalok kitűnően keretbe foglalták az új lemezzel jelentkező zenész életművét, hiszen az "örök" Apám hitte mellett, szinte minden korszakából hallhattunk egy-egy ismerős dallamot. De azok sem csalódhattak, akik kívülről fújják már Presser, Sipeki és mások zenéit Dusán szövegeivel, hiszen a dalok között volt olyan, amit már régen nem hallottunk. A hangzás - természetesen -, tökéletes volt, akárcsak a koncert felépítettsége, melynek befejezésekor a három ráadás szám után a közönség még egyszer a színpadra tapsolta kis csapatunkat a Volt egy tánc erejéig. |
