Évekkel ezelőtt egy férfialakot ábrázoló szobortorzó került elő a szántásból Nádasdon, azóta pedig a helyi plébánia udvarán áll. Az is elképzelhető, hogy római kori leletről van szó, ezt azonban nehéz megállapítani, mivel a Savaria Múzeum hivatalosan nem tud a tárgyról. A különös történetre Orbán Róbert Facebook-oldalán bukkantunk.
Első körben Orbán Róbert helytörténészt kérdeztük arról, mit tud a szoborról. Mint írta, a torzót évekkel ezelőtt Takács László plébános vette „védelmébe”, miután a földből előkerült.
„Szerintem római kori” – írta Orbán, aki egy fotót is közzétett a szobor hátoldaláról. A kép alapján valóban egy tógaszerű ruházatot viselő férfialakot ábrázolhat az alkotás, bár ennek pontos megállapítása természetesen szakértői vizsgálat nélkül nem lehetséges.
A történet egyik legérdekesebb része viszont nem is maga a szobor, hanem az, hogy úgy tűnik: a lelet hivatalosan nincs a rendszerben.
Telefonon megkerestük a Savaria Múzeumot, ahol azt mondták, nem tudnak a nádasdi szobortorzóról, így szakmai vizsgálat sem történt.
Pedig Magyarországon elég egyértelmű szabályok vonatkoznak arra, mi történik akkor, ha valaki régészeti korú tárgyat talál a földben.
A kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint minden 1711 előtt keletkezett régészeti lelet állami tulajdonnak számít. Ha valaki szántás, építkezés vagy akár kertásás közben régi tárgyat talál, azt elvileg nem viheti haza csak úgy kerti dísznek vagy dekorációnak.
Ilyenkor a leletet be kell jelenteni a területileg illetékes múzeumnak vagy a jegyzőnek, a tárgyat pedig lehetőség szerint eredeti helyzetében kell hagyni, hogy a régészek dokumentálni tudják a környezetét is. A szakemberek számára ugyanis nemcsak maga a tárgy fontos, hanem az is, pontosan hol és milyen rétegben került elő.
A plébánost is kerestük az ügyben, de egyelőre nem sikerült elérnünk, így nem tudni, miért nem történt hivatalos bejelentés. Ugyanakkor az mindenképpen pozitívum, hogy a földből előkerült darab legalább nem tűnt el, nem törték össze, és nem egy sittkupacban végezte.
Vas megyében egyáltalán nem lenne meglepő egy újabb római kori lelet felbukkanása. Savaria környéke gyakorlatilag tele van a római kor nyomaival – csak ezek többsége általában nem egy plébánia udvarán áll csendben, éveken át.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!