Később internátussal, majd Római Katolikus Kisdedóvónőképzővel bővült az intézmény, de a zárda 1945-ig fennmaradt. A második világháború után nyolcosztályos általános iskola lett belőle, amelyben minden hatodik életévét betöltött diák helyet kaphatott.
Elnevezései a száz év alatt sokszor változtak, volt már Hámán Kató Leányiskola is, de 1990-től már végleges, mostani nevén jegyzik az iskolák listáján. A német nyelvi tagozat ez éven negyven-, a zenei tagozat ötvenéves. Azóta átesett már néhány alapos átalakításon, első ízben 1985-ben, melynek lényege: korszerű étkezde, tornaterem, gyakorlati foglalkozató termek és orvosi szoba létesült olvashatjuk az iskola évkönyvében, hogy tartsák a lépést a korral, és hogy megfelelő, méltó légkört teremtsen diákjainak és tanárainak egyaránt.
A jubileumi ünnepségre március hatodikán, szombaton került sor a Művelődési és Sportházban. Előtte pedig mindenki számára nyitva volt az iskola.
Volt paragvárisként ismerős közeg fogadott az aulában, ismerős arcok tűntek fel, felidézve egy-egy képet a hajdani diákévekből. A felső szinten lévő kiállításon fényképek, régi tankönyvek mutatták be az iskola múltját. Szembenézhettem önmagammal.
Táncoslábú ifjak, mesebeli ruhák
Az előadás négy órakor kezdődött a Sportházban, ahol Kőváriné Fekete Marietta szólt röviden a múlt, a jelen és a jövő növendékeihez, majd következett egy nem mindennapi színdarab.
A huszadik század eleji Szombathelyt, az iskola alapítását, hagyományait bemutató produkcióban kicsik és nagyok egyaránt részt vettek, előkerült a jó és rossz tanuló példája, volt tánc, némi akrobatikus elem és persze bravúros színjáték.
A nem mindennapi néptánctól pedig leesett a nézők álla, ami pedig a frappáns szövegkönyvet illeti, nos a rendezőnek minden elismerésem, igazán jó kritikát kapott volna, színházi előadásként is.
A zenei betétek passzoltak, a díszletek már amennyire a Sportházban lehet jók voltak. Nem könnyű dolog egy ilyen komplex műsort amatőröknek összehozni, dolgoztak is rajta hónapokat. De: kaptak is érte sok tapsot!
Egy kis személyes
Néha még mindig felvillannak a tanórák emlékei, az izzasztó feleletek, a kifogások hát tanárnő kérem, az úgy volt , ja, és a macska, meg a kisöcsém, és a késés sem direkt volt, csak éppen és a többi.
No és a Gelle Laci bácsi által vezényelt vándortáborok! Azok feledhetetlenek! Meg a rengeteg barát, ismerős, akikkel itt éltem hol jól, hol rosszul. Meg az a nagy zokogás, ami akkor tört ki belőlem, amikor a szívtipró srác egy másik lány kezét fogta az enyém helyett. Szóval én már örökre egy kicsit paragváris maradok!
