Legutóbb február végén vettünk fényképezőgépet a nyakunkba, hogy szemrevételezzük a Csónakázótó falatnyi szigetét: közelebb érvén a megszokottnál is több (nap)fény derült rá, hogy a dús sövényeket a Bokor Park Kft. térdmagasságban visszaritkította, kardinális lehetőségektől fosztva meg ezzel a pajkosabb párocskákat.
A turistaszezon érkeztével most egy ezzel ellentétes folyamatnak lehetünk szemtanúi, de már a parton: a tavat átnyaláboló kavicsos sétány mentén a hiányos helyekre hatvan idősebb fát, mocsári fenyőt és égert ültettek igaz, emiatt meg állítólag a horgászok zúgolódnak.
Az itt pecázók 80-90 százaléka pontyra megy
Lelkesedhetnek viszont a március idusán elkövetett 250 mázsányi haltelepítésért, amit a korábbi évek tapasztalatai alapján elkészített SWOT-analízis eredményeinek ismeretében vezényeltek le. A felmérésből nyilvánvalóvá vált, hogy ki kell szolgálnunk a pontyhorgászaton belül is egy szélesebb réteget, ami arra törekszik, hogy a napi kettő hala meglegyen, azaz a sikerélményt azzal is szeretné fokozni, hogy a halat hazaviszi és baráti körben elfogyasztja mondta el Csécs Sándor, a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke. (Ha valaki eddig kétkedett benne, most megnyugodhat: meg lehet enni a Csótóból kifogott halat.)
Az 1,8 és 3 kiló között mozgó, gasztroérték tekintetében értékesebb pontyok a telepítés kétharmadát teszik ki, a maradék viszont 5-6 kilós, ami az abszolút értelemben vett sportpontyhorgászatot szolgálja ők azok, akiknek serpenyő és magas hőfok helyett legfeljebb csak egy vakuval kell szemköztnézniük, és már csobbanhatnak is vissza a hűsbe. A versenyszerűen pecázók idénye azonban lezárult, utoljára múlt szombaton a Magyar Siketek Sportszövetsége küzdött meg a tónál fehér halért és törpeharcsáért.
Kevesebben akarnak lapátolni meg tekerni
Szombathely tüdejének nevezi a Csónakázótavat a Városgazdálkodási Kft. szolgáltatási részlegvezetője, Tatai Péter. Ő egy másik nyugodalmas szórakozási formuláról, az általuk üzemeltetett csónakkölcsönzésről mesélt, ami egy ideje igencsak petyhüdt érdeklődésre tart számot. Az emberek a mai mozgalmas világban mozgalmasabb szórakozásokat keresnek, az egyórás csónakázás mintha unalmassá vált volna. Az április közepétől szeptember végéig tartó szezonban 3-3500 járműkiadás történik, de a nyolcvanas évek elején ennek háromszorosát is regisztrálták.
Erősebb érdeklődés az ideérkező vidékiek, turisták részéről mutatkozik, és túlnyomórészt ünnepekkor ugrik meg: május elsején, pünkösd hétfőn száz fölé is kúszik a kölcsönzések száma. A csónakpark 17 csónakból (ezeket óránként hétszázért köthetjük el), 4 kétszemélyes (850 forintért kölcsönözhető), illetve 9 ötszemélyes (ezerötszázat kóstál egy órára) vízibicikliből áll, amiken napfürdőzés gyanánt is el lehet terülni.
Mégis, a legtöbben maradnak a jól bevált, zajvédelmi szempontból kiemelten védett szárazföldnél: az bizonyosan nem csúszik ki a lábuk alól, ha az újrafestett padokról hattyút fürkésznek a gyerkőccel, gondolataikba merülve kocognak, vagy éppen kapásra várnak.
Végül egy régi fotó. Így nézett ki 1965 környékén a Csónakázótó.
Aki többet akar erről tudni, itt megteheti.
