Úgy tenni mintha mi sem történt volna az NEM bocsánatkérés - írta szerdai Facebook-posztjában a tavaly januárban a Jókai utcai zebrán elütött Állítólag elhallgatta a sajtó, hogy elütött egy autó két diáklányt Szombathelyen 2024. January 19. 19:50 fiatal lány. Mint írta, a valódi bocsánatkérésben felelősséget vállalunk, amikor képesek vagyunk azt mondani: igen, fájdalmat okoztam és sajnálom.
A poszthoz sok támogató és együttérző komment érkezett, majd megjelent a gázoló is, aki azt írta: a lány édesapjánál többször sajnálatát és együttérzését fejezte ki. Telefonszámot is cseréltek, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az édesapával. Azt megtiltották, hogy a kórházban meglátogassa a lányt, a helyszíni szemlén a családjuk jogi képviselője jelenlétében is kifejezte sajnálatát és együttérzését.
A lány erre azt írta, őt soha nem kereste a gázoló, személyesen, emailben, és egyéb módon sem. A poszt alatt a gázolót többen is felszólították, hogy álljon ki az elütött lány elé, nézzen a szemébe és kérjen bocsánatot.
A vita azóta is tart
A vitába aztán beszálltak a lány családtagjai is, őket sem engedték be a kórházba a szabályok miatt, egyébként meg éppen nyaralni készült a család, és - mint egy kommentelő írta - "Ő nem a bécsi repülőtéren várta a felszállást, hanem a rehabon a lábra állást".
A lány apja hozzátette: "Az a szomorú hogy egy évig azt se tudta hogy egyáltalán ő volt-e a gázoló." Amivel arra célozhatott, miszerint a gázoló nem ismerte el, hogy ő vezette a balesetet okozó autót.
A vita jelenleg is tart, csak egy komment a sokból: "Ehhez aztán már vastag bőr kell! Őrület! Átérezte mit csinált?! Gondoljon már bele!!!!!"
A baleset kivizsgálása még mindig tart
A baleset 2024 januárjában történt Állítólag elhallgatta a sajtó, hogy elütött egy autó két diáklányt Szombathelyen 2024. January 19. 19:50 Szombathelyen, a Jókai Mór utcában, a PTE, avagy az egészségügyi főiskola épületénél lévő gyalogátkelőhelyen. Egy gyorsan érkező autó két fiatal lányt ütött el, akik az utca túloldalára akartak átkelni. Mindkét gyalogos megsérült, kórházba kellett szállítani őket. Az egyik lány nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A másik lány, Lökkös Réka nyolc napon túl gyógyuló maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos sérüléseket szenvedett, 78 napig volt kórházban.
A rendőrség a balesetről csak egynapos késéssel adott hírt, amit azzal indokoltak
Miért nem számolt be a rendőrség a nagy internetes vihart kiváltó szombathelyi gyalogosbalesetről? 2024. January 22. 14:03 , hogy az eset nem akadályozta a forgalmat, nem kellett elterelni a járműveket és forgalmi dugók sem alakultak ki. De az ügy éppen ezért óriási felháborodást keltett.
Ugyanis egy ismert, politikai szereplőkkel is jó kapcsolatot ápoló szombathelyi vállalkozó vezette a balesetet okozó autót. Összeesküvés-elméletek bukkantak fel a közösségi médiában, a sajtót is megvádolták, hogy szándékosan nem tájékoztattak róla.
A rendőrség másfél évig vizsgálta a balesetet, tavaly májusban szakértőket is bevontak
Befolyásos vállalkozó okozhatta a szombathelyi balesetet, amiben két diáklány sérült meg súlyosan 2024. May 14. 17:24 . A baleset helyszínén időközben biztonságosabbá tették Bebiztosítják a szombathelyi gyalogátkelőhelyet, ahol két lányt sodort el nemrég egy autó 2024. March 01. 16:23 a gyalogátkelőhelyet.
A rendőrség május közepén fejezte be a vizsgálatot, az ügyet vádemelési javaslattal küldték el az ügyészségnek. A vádlott sorsáról a Szombathelyi Járásbíróság dönt majd.