Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy ember, aki nem unja a bőrét

"...ez a munka csak viszi a pénzt. Ez persze nem baj, sőt, ha fizetést kapnánk, az csak rossz vért szülne. A lányok így is minden darabnál összekapnak a szereposztáson." Beszélgetés az amatőr színészi létről és a Ferrum Színházi Társulásról.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szent Márton hetének (véletlen egybeesések folytán) kiemelt programja lett a Ferrum Színházi Társulás premierje: az "Egy ember, aki megunta a bőrét vagy a bot boldogabbik vége, avagy szökés a játékba" című vígjáték. A hosszúra nyúlt (majd három órás) Páskándi darab "verőlegényével" a premier után beszélgettünk.

APEH - hivatalnok jelmezben

Kiderült: a Ferrum egyik legrégebbi oszlopa, karakterszínésze, Kaposi József civilben kétgyermekes családapa és megbecsült APEH - hivatalnok. Hétköznap adózási tanácsokat ad, vagy az ügyfélszolgálaton dolgozik, esténként és a hétvégéken azonban jöhet a "bőrcsere": a színpad.

- Miként kerültél a Ferrumba?

- Valamikor a nyolcvanas évek elején egy Vas Népe-hirdetésre jelentkeztem, tagokat toboroztak, felvételizni nem kellett, így hát megpróbáltam. Hallani persze addig is hallottam róluk, de az előadásaikat nem láttam. Jobb, mert ha tudom, milyen jó színészek közé kerülök, egyből elment volna minden bátorságom.

- A színjátszással azelőtt nem is próbálkoztál?

- Gyakorlatilag óvodás koromban kezdtem a szereplést. Vasváron, ahol felnőttem működött egy remek gyermekszínjátszó csapat, hat éves koromtól az általános végéig játszottam velük. A Mesebolt Bábszínház mostani vezetője, H. Nagy Kati tanított bennünket. A színjátszás a középiskolával megszűnt, mert Szombathelyre kerültem, itt földmérőnek tanultam. Aztán dolgozni kezdtem, nem volt se időm, se energiám, meg nem is ismertem olyan csoportot, ahová szívesen társultam volna. A túrázás lett a legfőbb szórakozásom. Azért ha színházban jártam, mindig fájt, hogy csak néző lehetek. Amikor a Ferrumhoz kerültem abszolút kezdőként indultam, a kihagyott tíz év alatt mindent elfelejtettem. Az első szerepemre nagyon emlékszem: egy lengyel abszurdban, a "Kotlik az öreghölgy"-ben játszottam, kicsinyke szerepet kaptam, a darab legvégén - virággal a gomblyukamban, mint "tiszta lélek" átmentem a színpadon, közben volt pár mondatom. Még mozogni sem tudtam rendesen.

Amikor az ember már a súgást sem hallja

- Azóta eltelt húsz év, a legtöbben öt-tíz év után automatikusan lemorzsolódnak, te maradtál.

- A játék mellett elsősorban a közösségért. Persze a játék egyre nagyobb áldozattal jár, hisz a hétvége, a szabadság sokszor erre megy el. Régebben, míg nem volt családom, könnyebb helyzetem volt, addig önállóan éltem, magam rendelkeztem a szabadidőmmel. A Ferrumot jó szórakozásnak tartottam, csak mostanában kezdem érezni, ahogy öregszem, hogy ez kemény munka. Persze nem három műszakban dolgozom, és a főnökeim tolerálják a hóbortomat. Amíg nem volt gyerek, a feleségem is ott volt a próbákon, eljárt velünk a vidéki előadásokra is. A szereptanulás most is közös mutatvány, segít végszavazni. A Sövény Laci például a magnóra esküszik, nekem az nem jött be. Aztán persze hiába tudom itthon a szöveget, ha színpadra kerülök és megmozdulok, mindjárt minden kimegy a fejemből. Aztán jobb esetben előjön - ha nem, (egyébként rengetegszer) improvizálok. Most is, a premier után tudtam meg, észre se vettem, hogy az első felvonás szövegéből fél oldalt csak úgy véletlenül kihagytam. Néha le is blokkolok, ez a legrosszabb, amikor semmi sem jut eszembe, a súgást sem hallom ilyenkor, szörnyű.

- Izgulós vagy?

- Nagyon, legtöbbször még a színpadon is lámpalázam van. Mások is így vannak vele, van, akinek előadás előtt be sem áll a szája, van, aki félrehúzódik és egy szót sem szól. Én izgága leszek, nem bírok egy helyben maradni. Mielőtt színpadra lépek szabályosan hányingerem van. Most az első felvonás rendkívül megviselt, szerepem szerint egy agresszív palit alakítok, folyton kiabálok és idegeskedem, közben olyan színdobogást kaptam és hányingerem lett, hogy le is kellett egy pillanatra állnom a szövegmondással.

A dicsőséget learatni nincs idő

- Viszonylag keveset vagytok színpadon, nincs elég időtök igazán hozzászokni a szerepléshez.

- Valóban, nekünk igazán csak a munka része jut ki, a befektetett energia, mivel egy darabot csak párszor és ritkán adunk elő, gyakorlatilag hamar elvész. A "dicsőséget learatni" pedig tényleg nincs időnk. A tavalyi premierünket, a Viktort is, ami az egyik kedvenc darabom, csak hétszer játszhattuk pedig nagy siker volt.

- Patyival, a verőlegénnyel milyen a viszonyod?

- A Páskándi darabban - csak így hívjuk, mert a címe is olyan megjegyezhetetlenül hosszú, mint maga a vígjáték - nem tudok igazán azonosulni a szerepemmel. Az előadásokon sem érzem annyira jól magam, mint mondjuk a Viktorban. Érdekes az is, hogy Németh Gabival most, a közös jelenetünkben nem tudunk jól együttjátszani, míg a Viktorban, mint "feleségemmel" remekül kijöttünk egymással.

- Az ügyfélszolgálaton gyakran felismernek?

- Amikor a Zsugori uramban játszottam, ott címszereplő voltam, akkor az előadások után páran. Azóta nem történt velem ilyen. Általában fordítva esik meg, mint adószakértőt, ügyfélszolgálatost ismernek, és a színpadon látva csodálkoznak rám.

- Nem jutott eszedbe, hogy hivatást cserélj, hogy profi társulathoz szegődj?

- Soha. Az egykori tagok közül többen lettek profi színészek, vannak, akik a bábszínházhoz kerültek, mások, mint a Hujber vagy a Lengyel Feri, színművészetit is végeztek. Az életforma sem vonzott, nem érzek magamban annyi tehetséget sem. Színésznek lenni nem csak csillogást jelent, tapasztalatból tudom, hogy nehéz világ. Nekem az első mindig a család és a hivatali munka lesz.

Ez a munka csak viszi a pénzt

- A város egyre messzebb kerül attól a lehetőségtől, hogy profi társulata legyen. Ha mégis megszűnne az MMIK, és helyén színház létesülne, mi történne veletek?

- A Ferrum nem színház, így konkurenciája sem lehet egy profi társulatnak. A Fekete Péter-féle színháztanulmányban szerepel egy olyan verzió, mely szerint: ha az MMIK-ból színház lenne, a Ferrum is ott működne tovább. Bár elképzelhetőnek tartanám ezt a verziót is, de attól félek egy profi társulat olyan elvárásokat támasztana felénk, aminek például én, nyolc óra munka mellett nem tudnék megfelelni. Bár azért elgondolkoztat, mi van akkor, ha az MMIK-t megszüntetik, és a helyére - mondjuk - bevásárlóközpontot építenek: akkor hová megyünk?

- Ti ingyen dolgoztok.

- Igen, sőt, mivel a díszleteket és a jelmezeket is magunk állítjuk elő, ez a munka csak viszi a pénzt. Ez persze nem baj, sőt, ha fizetést kapnánk, az csak rossz vért szülne. A lányok így is minden darabnál összekapnak a szereposztáson. Persze tudom többen éppen ezért hagytak itt minket.

Az ilyen csoportosulás, mint mi, egyébként igen ritka. A legtöbb hazai amatőr csapatot inkább félprofinak lehetne hívni. Amatőrök, mert nincs színész-diplomájuk, de az életüket a színjátszásra teszik fel, vállalnak valami alibi munkát, de minden idejüket a színháznak szentelik. Az én életem más, jobb is így.

A Ferrum Színházi Társulás

A szervezeti forma új, a csapat azonban a régi: Szombathely amatőr társulata, amely immár huszonnégy éve működik rendíthetetlenül. Eddig az MMIK kötelékében, a művelődési ház csoportjaként léteztek, most, hogy a kenyéradó gazda, a művelődési ház sorsa bizonytalan, félve az esetleges megszüntetéstől (jó előre) az egyesületi formába menekültek.

A Ferrum Színpad 1976-ban, Török Gábor irányításával a Sportházban alakult. A társulat a ’75-ben megszűnt Radnóti Színpad tagjaiból szerveződött. (Az amatőr színpad már az ötvenes évek óta létezett, a hatvan-hetvenes években Merő Béla rendező is irányította őket. A kezdeti repertoár színdarabok helyett verses-zenés irodalmi estekből állt.)

A Ferrum 1980-ban az MMIK kötelékébe került: "Szerettük mi a Sportházat, - meséli Török Gábor - azonban itt körülményeink jelentősen javultak. Így is húsz év kellett ahhoz, hogy saját kis öltözőt és raktárhelységet kaphassunk A nyolcvanas években még gyakran előfordult, hogy a premier előtti hetekben nem kerülhetünk nagyszínpadra. Sokszor megaláztak, a Belügy is állandó megfigyelés alatt tartott bennünket."

A társulat 1991-ben megkapta a kiváló minősítést, számos fesztiválsikerrel is büszkélkedhet. A Ferrum az irodalmi színpadi múlttal hamar szakított, a verses előadóestekről áttértek a színdarabokra. Az első emlékezetes, merész hangvételű előadásuk egy verses dokumentumjáték volt, a Bűnazélet, amely egy újságcikkben megjelent riport alapján készült, egy leánynevelő intézetről szólt. (A színészek egy kifeszített vasdrót mögött játszottak.) Repertoárjukban kezdettől fogva jelen van a groteszk hangvételű, keserédes huszadik századi drámairodalom. Számos magyar szerzőt a profi társulatok előtt játszottak, például Vámos Miklóst, Schwajdát vagy Bereményit. Az együttesre jellemző egy lengyel vonulat is, számos kiváló abszurdot mutattak be tőlük is. Évenként jelentkeznek új darabokkal, általában az elvontabb groteszkeket "eladhatóbb" vígjátékok követnek. Egy-egy darab átlagosan 8-10 előadást él meg.

A jelenlegi társulat körülbelül húsz főből áll, a két őskövület (alapító tag): Török Gábor és Sövény László. Az amatőr színészek a hétköznapokban ezerféle helyen dolgoznak: postai kézbesítőként, cipőgyári műszerészként, hivatalnokként, családsegítőként vagy informatikusként. Nagy a lemorzsolódás, ezért általában ötévenként új tagokat toboroznak, de bárki bármikor csatlakozhat hozzájuk. A társulat munkája nem produkció-centrikus, az együtt töltött idő nagy részét tréninggel, relaxációs feladatokkal, helyzetgyakorlatokkal és szerepjátékokkal töltik. Minden hét csütörtökjén és szombaton próbálnak, nyáron egy hétvégét Velemben töltenek együtt.

A város 1997 óta sem a produkciókat, sem a színtársulatot nem támogatja. A legtöbb segítséget az MMIK-tól kapják, az előadások díszleteit és a jelmezeket saját maguk teremtik elő. A társulatban csupán a vezető részesül némi tiszteletdíjban, azt általában közösen el is sörözik.

A legutolsó bemutatójuk Moliére: A botcsinálta doktor című bohózatának magyar változata, melynek következő előadása december elején az OMK-ban lesz látható.

Pais

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kultúra

Hirdetés