Egy biztos, a sárváriak örülhetnek, mert felújítják a Hild parkot és a környékét. A város önkormányzata ráadásul ígéri, odafigyel majd arra, hogy megőrizzék az épített környezet természetes, illetve természet közeli állapotát. De nem csak a Hild park szépül meg egy most elnyert pályázatból, hanem a kis- és középvállalkozások fejlődéséhez is hozzájárul az önkormányzat.
A tervezett beruházás keretében az alábbi tevékenységeket kívánja megvalósítani a sárvári önkormányzat:
Ezek megvalósítására összesen 235 millió forintot nyert el a város, és már június eleje óta folynak az előkészítési folyamatok. A kivitelezés időszaka várhatóan augusztustól novemberig tart. A kivitelezők kérik és előre is köszönik a lakosság megértését a kivitelezéssel együtt járó forgalomkorlátozásból származó esetleges kényelmetlenségekért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!