A kormány a jelzálog alapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is kiterjeszti a kamatstopot - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ
Az intézkedés október végi szinten rögzíti a lakáscélú lízingszerződések kamatait hasonlóan mint a jelzáloghitelek esetében bevezetett kamatstophoz.A márciusi lízingdíjak tehát már alacsonyabbak lesznek, mint a korábbiak és abból a januári túlfizetés is jóváírásra kerül.
A kamatstoppal eddig közel félmillió család élhetett, a mostani intézkedés pedig több ezer családot érinthet.
"Az áremelkedésektől egész Európa szenved, elsősorban az energiaárak növekedése miatt. Vannak uniós országok, ahol 10% felett jár az infláció. Magyarországon is ez lenne a helyzet, ha a kormány nem védené folyamatosan a családokat. A kormány nem nézi tétlenül az árak emelkedését, a kamatstopon túl, már bevezettük a benzinár- és az élelmiszerstopot. A rezsicsökkentést pedig továbbra is fenntartjuk, ezáltal a magyar családok fizetik Európa egyik legalacsonyabb gáz és áram díját" - olvasható a közleményben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!