Vatel hatalom, varázsol, teremt, halandó uralkodóból műremeket alkot. A film a mindenkori káprázatteremtők felelősségét is firtatja. Nem mindegy, az alkotó kit és mit szolgál. A franciáknál a mozgókép még mindig jó kezekben van.
A Napkirály és hadseregnyi udvartartása piknikre indul. A szerencsés, aki vendégül láthatja pompakedvelő uralkodóját: Condé, a köszvénykórságban szenvedő kegyvesztett herceg. 1671-ben járunk, a birodalom háborúra készül, a királyi kiruccanás sikerétől függ, hogy a lábadozó herceg vezetheti-e majd a hadsereget. A tét nagy: a finnyás uralkodót, udvarhölgyeit elkápráztatni, sőt lekenyerezni kemény feladat. Condé inasa, Vatel a semmiből káprázatos parádét rendez. A nagy zabálás kontra látványözön mögött egy óramű pontossággal megtervezett mestermű áll. A ceremóniamester Vatel bőrébe bújt rendező, a Misszió és a Skarlát betű alkotója, Roland Joffé.
A Vatel egy bájos fityisz, egy finom fintor Hollywoodnak. A mozgókép szülőhazájában végre készült egy film, amely több egy kosztümös mesénél, történelmi tablóképnél. Egy bizonyíték arra, hogy még lehet alkotni európai módon, hogy van értelme a kontinens filmes hagyományait követni. A Vatel nem cselekményközpontú, sokkal inkább látványra épülő film. Elhasznált kliséket nem alkalmaz, eredeti képeket, kiválóan megkomponált jeleneteket használ. A főhős nem álomszép kosztümbe bújtatott akcióhős, az öregedő Depardieu egy vén humanista. Nincsenek nagy ölelkezések, helyette kultúrtörténeti csemegéket kaphatunk. Megtudhatjuk, miként készültek a fejedelmi lakomákon feltálalt ételek, mivel múlatta idejét az uralkodóház, sőt azt is, hogy miként végezte szükségét anno a Napkirály. A fényűzésnek azonban ára van, Vatel a kulisszák mögé is bevezet minket. Az ellentétek finom játéka ez: egy jelenet elején például azt láthatjuk, amint az udvar aranyban és bársonyban desszertezik, majd Vatel kerül a képbe, amint egy kicsiny odúban, patkányok társaságában a jégtömbből bányássza elő a fagyasztott édességet.
Vatel hatalom, varázsol, teremt, halandó uralkodóból műremeket alkot. A film a mindenkori káprázatteremtők felelősségét is firtatja. Nem mindegy, az alkotó kit és mit szolgál. A franciáknál a mozgókép még mindig jó kezekben van.
| Vatel és az álom-imázs Elirigyeltem Vatelt. Mit keres egy humanista, mindentudó inas, a 17. században a Napkirály kifinomultan erkölcstelen sleppje körül? Nem lenne jobb a sokat tudó mestert saját udvartartásunkban tudni? Honi Imázsjavító Ceremóniaközpontunk alkalmasabb személyt keresve sem találna nemzetünk arculata és boldogtalanságra hajlamos kedélyünk feljavítására, mint őt. A humanista lélekkel megvert inas mindentudó, munkamániás, nem pénzéhes és ragaszkodik gazdájához. Jól hasznosítható, többfunkciós alkalmazott válhatna belőle: miközben szemnek - szájnak kedves ínyességeket prezentálhatna környezetünk megóvásért felelős kancellárjainknak, a sztár-jurátusi villákat barokk jégszobrokkal díszíthetné, havonta utó-millenniumi tűzijátékokat tervezhetne. Vatel nemcsak látszat-humanista, állat, gyermek és emberbarát, törődik alkalmazottaival, félti népét és petróleum nem tapad kezéhez. Ajaj, Vatel mégsem lehet a mi emberünk: bár ízlése pazar, módfelett kreatív és kiváló rendező-egyéniség, sajnos túlontúl erkölcsös a mai politikához - a Napkirály korabelihez is az volt. Nem véletlen, hogy tragikus véget ért.> |
Paizs
A filmet január 10-ig játssza a Savaria mozi
További filmkritikáink:
