Megszoktuk, Hollywood időről-időre előrukkol egy-egy propaganda gyanús lélekmentő mozival. A legújabb szerzemény, a Sandra Bullock nevével fémjelzett 28 nap még az Amerikai historia X.- nél is bárgyúbbra sikeredett oktatófilm.
Témája: a tudatmódosító szerek miként rombolják személyiségünket, és miként lehet megszabadulni tőlük. A tini-gyógyászok azonban most nagyot tévedtek. A pirulában, miután (a tömeges fogyasztás érdekében) kivonták a nehezebben emészthető, keserűbb részeket semmi tartalom, legfeljebb ízfokozó, és emulgeálószer maradt.
A mese: Gwen, a botrányokat kedvelő, gyógyszer és alkoholfüggő New York-i újságírónő, miután részegen elgázol egy kertitörpét, szanatóriumba kerül. Először fitymál, majd beépül a kórház minitársadalmába, ahol hozzá hasonlatos szenvedélybetegek próbálnak tréningek és a közös dalolások révén gyógyulni. Az ellenség a külvilág, ahol az élet káros szenvedélyek nélkül elviselhetetlen, minden utcasarkon a kísértés és a halál vár. A szanatórium maga a paradicsom, ahol minden emberi és közösségi, szeretet hátán szeretet. Vallásról szó sincs, itt valami globális és spirituális, mindent átható természet és embertisztelő hit van kibontakozóban. Gwen megtanulja: bár, jó segge van, és harminc kilójához remekül áll a fekete bőrdzseki, a részeges, mámoros szeretkezős, nyalós-taperászós bulizáson kívül is van élet. Nocsak...
Mint várható, a szanatóriumban a mi Gwenünk a csúcs, hozzá képest valahogy mindenki gügye, nevetséges, jelentéktelen vagy félkegyelmű. A szexmániás sportember jelenlétével még egy üzenet beépül: tinédzserek ne irigykedjetek, a sztárok sem hibátlanok, az igazi gazdaságot és szépséget másutt kell keresni. Drogfüggő hősnőnknek a gyógyulás ripsz-ropsz, 28 nap alatt sikerül, közben ugyan kicsit remeg a keze, szédül pár percet, és több zacskó édességet elfogyaszt. (Hál istennek, azonban ez sem látszik rajta, Gwen a legnagyobb szenvedések közt is tökéletes formáját hozza.). Mert Amerika már csak ilyen hely. Megtévelyedett polgárait szerető karok, jó szanatóriumok, és paradicsomi történetecskék várják.
A plakát vígjátékot ígér, azonban elárulom, a 103 perc alatt mindössze négy poén élvezhető. A folyton melodramatikus szálakba gabalyodó történet a lehető legprimitívebb filmes eszközökkel, W-szériás megoldásokkal készült. Csak semmi bomlasztó, figyelemelterelő mozzanat! Az emlékképekkel felszabdalt mese mindvégig előre kiszámíthatóan, egyenes vonalban és egyenletesen döcög. Az operatőr Gwen szubjektív pillanataiban, ha mély eszmélései és meglátásai akadnak, azért szabadabb kezet kap. Ilyenkor a kamera kibillen vízszintes állapotából, hogy mi, addig még ismeretlen szemszögből csodálhassuk Gwent, és az ő arcát.
Pasi
A filmet január 24-ig játssza a szombathelyi Savaria mozi
További filmkritikáink: