Sára Sándor Indiában járt. Ha manapság ezt valaki nem közpénzen teszi, akkor a hír értéke csekély. Sára azonban elragadóan szép, saját készítésű fotókkal tért haza.
"A közönséget nem lehet eléggé lebecsülni."
Sára Sándor Indiában járt. Ha manapság ezt valaki nem közpénzen teszi, akkor a hír értéke csekély, hiszen bár nem tömegesen, azért évente egy-két honfitársunk elzarándokol oda. Sára azonban elragadóan szép, saját készítésű fotókkal tért haza. (Napjainkban persze kézi kamera nélkül senki sem mozdul ki, Sára tudása és készüléke, mint sejteni lehet, azonban nem a hipermarketek leárazott polcairól, és a dobozban rejlő egyoldalas használati utasításból származik.) Témája az ember, fél-közeliben és premier-plánban sorsokat, megfáradt arcokat, jellemeket, nyomort és fényűzést kap lencsevégre. Sára és Indiában készült fotói Szombathelyen, a Művészetek Házában vendégeskednek.
A filmrendező, fotóművész, operatőr és volt Duna TV-elnök Sára Sándor hírére a Magyar Kultúra Napján, vasárnap délután Szalonunk ismét megtelt. Nyugati végeken ritka az ilyen vendég, kuriózum is lehetne. A kérdező szerepét az egyik helyi filmes szakember: Török Gábor főiskolai tanár vállalta magára. A hosszúra nyúlt tiszteletkörökön túl a beszélgetés izgalmasra, bár nem túl mélyre sikerült. Kiemelendő, hogy Török Gábor egy pillanatra sem hagyta magára vendégét, ha kellett helyette is beszélt. Mert Sára magát is csöndes embernek titulálja, de ha hagyják és kivárják azért anekdotázik rendületlenül. Hamar kiderül autonóm lény, nem sokat törődik Török Gábor gondosan lejegyzetelt kérdéseivel, inkább spontán mesél. Ettől amolyan kedves és bölcs-forma, rendkívül rokonszenves figurának tűnik.
"Hallgatni olaszul is úgy tud, mint magyarul."
Ötvenhatban Sára végzős a főiskolán. A forradalom leverése után két operatőr-, és három rendező-szakos társával maguk között felosztják Európát, minden növendéknek egy-egy külföldi akadémia jut, Sárára Olaszország. Az egyik beavatott tanár csodálkozik: "Hogy fog Sára Olaszországban boldogulni, hiszen nem is beszéli a nyelvet." A válasz: "Hallgatni olaszul is ugyanúgy tud, mint magyarul."
Sára megszállott fotós, bárhová megy, mindenhova magával viszi gépét. Igaz pár évre leállt, akkor, amikor Spanyolországban ellopták a masináját, megfogadta, hogy ő többet soha. Úgy érezte, mintha valami elemi, létfontosságú eszköztől fosztották volna meg. A sértődöttség öt évig tartott, Ausztráliában azonban megtört a jég.
A főiskolán az operatőrök a fotózás mellett rajzot és festészetet is tanultak. Úgy tapasztalja, azóta általában a kép, és a megkomponált filmkép sokat vesztett fontosságából. Annak előtte a filmszalag nagy kincs volt, így gondosan, előre megtervezett beállításokkal kellett dolgozniuk. A főiskolán az első évben csak fotósorozatokat készíthettek, később is maximum harminc méter nyersanyagban gondolkodhattak. Ennek nagy előnyei voltak: megtanultak komponálni, a lényegest elválasztani a lényegtelentől. A videó, vallja, nem tanít önfegyelemre: "Odaragad a keze a gombhoz, aztán csak fogy hiába a szalag". Másrészt, ha kölykök kezében kamerát lát, örül, hogy már ennyi idősen lehet tanulni "négyszögben látni".
"Sértődött filmrendezőkkel van tele ez az ország."
Megtudjuk, az úgynevezett neorealista filmek nem kis részt szükségből lettek olyanok amilyenek. A kis költségvetésből csak a természetes helyszíneket, az amatőr szereplőket vagy olcsó színészeket lehetett kigazdálkodni. Első játékfilmje, a Sodrásban is ilyen alkotás volt. Elvonultak Budapestről, kint a szabadban forgattak. Így a cenzúrától is messze kerültek, a pesti urak nem tudták az aznap leforgatott anyagot ellenőrizni. A hazai filmgyártás, amióta ő benne él, mindig nagyon kevés pénzből létezett. Sokszor az anyagiak döntötték el, milyen műfajban forgatott. Ha játékfilmhez kevés volt a pénz, dokumentumfilm lett belőle, a minimalizálás vége a "beszélő fejek" lettek, ennél tovább már nem ment. Azonban, teszi hozzá, nem mindegy, hogy ki ül a kamera előtt, és az sem, mit mond.
"Sértődött filmrendezőkkel van tele ez az ország." 
Talán, jegyzi meg, túl sok a filmrendező. Bírálja a kuratóriumokat, amelyek elaprózzák a támogatásokat, így senki sem tud tisztességesen forgatni. Rengeteg pénz feleslegesen folyik el azért, mert a filmrendezők a támogatásokból elkezdik, de befejezni már nem tudják a munkát. Ő egyik forgatókönyvére, a Transz-szibériai álomra 30 milliót kapott: "Csak az, hogy páran elmentünk néhány napra, a helyszínre, 5 millióba került." A régebbi elosztási rendszert jobbnak tartotta, akkor stúdiók működtek, ahol a csapat eldöntötte, hogy abban az évben a keretből mit valósíthatnak meg.
"Az operatőr a rendező szeme." - vallja. Mindig vannak ügyeletes operatőrök, ő sohasem tartozott közéjük. Évente csak egy-két filmet forgatott, azonban sok filmajánlatot visszautasított. "Az a jó operatőr, aki jól tud alkalmazkodni, én nem voltam ilyen. Azt sem szerettem, ha a kamerába belenéznek. Nálam a rendező először a vetítőben látta, mit követtem el. Az ilyen munkához feltétlen bizalom kell." A rendező szerepét könnyebbnek érzi. Amíg az operatőr bevilágít, elrendezi a szereplőket, felveszi a jeleneteket, addig a rendező kedélyesen eltársalog a stábbal, majd a felvétel után megkérdezi az operatőrt: jól sikerült? Sára szerint operatőrködni csak fiatalon szabad, ezt a mutatványt "őszülő szakállal" nem szabad elvállalni.
"A közönséget nem lehet eléggé lebecsülni."
A Duna TV-nél két feladatot kívánt teljesíteni, egyrészt a határon túli magyarság számára igényes műsorokat sugározni, másrészt a hazai nézőknek értékek felmutatni. Azt kívánta bemutatni, hogy lehet jó célokra is használni ezt a médiumot. A hazai tévécsatornák műsorait siralmasnak tartja, a közszolgálati csatornákról jobbnak tartotta nem beszélni. Megjegyzi, talán túl sokat sugároznak, nosztalgiával emlékszik vissza a hétfői adásszünetekre. Szerinte a televíziózás színvonaltalanságának egyik oka lehet, hogy kezdettől fogva a főiskolán a 
leggyengébbnek ítélt rendezők mentek a tévéhez. Három kormányt "kellett elviselnie", ami nem volt egyszerű feladat. "A politikusokat csak a hírműsorok érdeklik, fogalmuk sincs arról, milyen más műsorok futnak. Nem tudják, hogy a többi műsorban sokkal jobban lehet politizálni." Nagyon örül annak, hogy elnökségének vége lett: "Nagyon fárasztó és terhes volt ez nekem." Kényszerű életmód-változtatással járt, eddig évente átlagban csak fél évet dolgozott, nem volt hozzászokva a napi robothoz.
A Duna TV új vezetésében bízik, de vannak aggályai. Rossz előjelnek véli, hogy a székház faláról lekerül az a plakát, amely arról számolt be, hogy az UNESCO a legjobb európai televíziónak minősítette a csatornát.
Pais
| Utóhang |
| Valahogy polgárbarátnak kikiáltott szalonunk mindenre jó, csak arra nem, hogy bensőséges beszélgetések és jó kiállítások helyszíne legyen. Ha teltházzal fut egy program, a szomszéd lehelletén kívül csak enyhe dühöt szív magába a kultúra iránt elkötelezett zarándok. Ha a látogató bepréseli magát a szűkös neoklasszicista barakkba, a falon elhelyezett tárlatból semmit sem élvezhet, a kiállított munkákat még a csillár sem láthatja. Itt valamiért a közönség általában teljességgel aktivizálhatatlan. Előre rettegek a szabad kérdések órájától, ahol rendre, soha senki sem szólal meg. Pedig a színvonallal, az előadókkal, sőt általában, amúgy a beszélgetést vezetőivel sincs semmi baj. Talán a hely mérete, vagy, ki tudja... |
A kiállítást február hétig lehet megtekinteni a szombathelyi Művészetek Házában
