Olyasvalaki lettem, aki eddig nem létezett, egy olyan világban, ami valójában nincs. A Nyugat is belépett a virtuális univerzumok...
Némely bulvárlap és amerikai elnök feledtetni akarja velünk, általános iskolai biológia tanulmányaimból azért még úgy sejlik, emberek vagyunk. Ez általában kivétel nélkül azt is jelenti, hogy így vagy úgy, de időnként megpróbáljuk kitépni magunkat a realitás cserzett markából, s ezt megvalósítandó profi módszereket dolgoztunk ki az idők folyamán: monoton dobszólókra transzba estünk, bort meg mákteát ittunk, költöttünk eposzokat, boszorkányokkal riogattuk magunkat, cirkuszokat húztunk fel, kicsivel később pedig feltaláltunk egy dobozt, amin képek váltják egymást, s mi csak beleképzeltük magunkat.
Nagyon kicsivel később már aztán már nem csak beleképzeltük magunkat, de bele is kerültünk: aktívan protonágyúztuk le a haverokat a gimnázium helyi hálózatán, vagy élveztük ki az arctalanságát a komolytalan chatszobáknak, egyszóval lelket sprickoltunk a bináris kódok közé. A sajátunkét. Innentől már csak egy lépés választott el attól, hogy a Neurománc, a Fűnyíró Ember vagy a Mátrix által felfestett virtuális világok vadhajtásai benyomuljanak otthonainkba, s lám, a cyberpunk írók által több évtizede jósolt vízió most testet ölteni látszik - igaz, egyelőre béta verzióban.
Játékprogramnak tűnik, pedig nagyságrendekkel több annál
A szilícium-völgyi Linden Lab által életre hívott Second Life egyike, sőt jelen állás szerint a legnépszerűbbike ezeknek az úgynevezett metaverzumoknak, ahol hús-vér emberek lófrálnak virtuális alteregóikkal: a rezidensek így hívják a regisztrált játékosokat, gyakorlatilag az SL lakóit száma tavaly októberében érte el az egymilliót, nyolc hétre rá pedig már megduplázódott (noha ebben benne foglaltatik az is, aki több néven regisztrált, és az is, aki már nem látogatja a második világot, ám a hivatalos statisztika szerint az elmúlt 30 napban még így is 506 ezren jelentkeztek be).
De mi is pontosan ez a Second Life? Nem, semmiképpen sem csak egy számítógépes szerepjáték, amit többedmagunkkal űzünk. Nincsenek pontszámok, szintek, ranglisták, meghalni sem lehet; és hogy mi az elérendő cél, azt senki más nem dönti el, csak mi magunk. ha csak kikapcsolódni szeretnél a barátaiddal egy night klubban, megteheted. Ha shoppingolni akarsz, vagy sárkányokat ölni, megteheted. Ha belevágnál egy üzletbe, vagy építenél egy felhőkarcolót, azt is megteheted. Minden rajtad áll áll az SL honlapján olvasható ismertetőben.
A lehetetetlen csak szűk korlátok közt mozog, hogy ilyen képzavarral éljünk: a Second Life-ban jóformán minden a leleményességen és a kreativitáson múlik, köszönhetően a szoftver kiötlőinek, akik szabad kezet adtak a felhasználóknak. A program fő funkciója, hogy egész egyszerű módon háromdimenziós tárgyakat hozhatunk létre, életet lehelhetünk beléjük, s kisebb programokat írhatunk rájuk: nem nehéz kitalálni, hogy egy kis spiritusszal bármit megteremthetünk, működő világítótoronytól a zajos baromfiudvarig. Tényleg csak rajtunk múlik.
Saját fizetőeszköz és irdatlan ütemben fejlődő cyber-piacgazdaság
Hasonlatosságát a való élethez mi sem példázza jobban, mint hogy az SL piacgazdasági alapokon nyugszik: az itt használatos valuta a linden dollár, ezzel vásárolhatunk beépíthető földterületet, elegáns yachtot, vagy akár piercinget a köldökünkbe. S a legizgalmasabb: ezt a virtuális fizetőeszközt a kifejezetten erre létrehozott tőzsdén bármikor ropogós USA dollárra válthatjuk (az árfolyam körülbelül 270 lindenért ad egy amerikai dollárt).
Vehetünk, eladhatunk, gazdálkodhatunk okosan így lehetséges, hogy egyesek már olyan prosperáló vállalkozásokat futtatnak a Second Life-ban, hogy degeszre keresték magukat, és első életükben már dolgozniuk sem kell (persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra). S így lehetséges, hogy a dolgok annyira komolyra fordultak, hogy New Yorkban nemrégiben szimpóziumot tartottak arról, vajon nem kéne-e megadóztatni a virtuális világokban szerzett jövedelmet.
Kezdő lépések
Na, izgalmas-e? Ha igen, akkor newcomerként nincs más teendőnk, mint egy fantázianévvel regisztrálni a játék honlapján, és letölteni onnan egy kliensprogramot, amit futtatva bekapcsolódhatunk a metaverzumba. Zöldfülű SL-létünket azzal kezdjük, hogy megcsináljuk saját magunk külsejét, és itt vág nyakon minket az első döbbenet: a lehetőségek száma már itt olyan széles spektrumon húzódik, hogy simán elbíbelődünk vele akár fél óra hosszat. Ha csak az orrunk idomait tizenegy lépésben adhatjuk meg mennyire legyen széles, milyen ívet kapjon az orrnyereg, hegyesen vagy piszén végződjön , akkor el lehet képzelni, mi mindent állíthatunk még be egész alkatunkon: frizura, smink, tokaméret, hasizom, pajesz, fenékdomborodás, szeplőmennyiség, hájtömeg, ikszláb, és még sorolhatnánk, de nem tesszük.
A felhasználóbarátságot mutatja, hogy egy napfénynél is világosabban érthető tutorial-on keresztül ismerkedhetünk meg a program alapműveleteivel, vagyis hogyan tudunk másokkal beszélgetni, mozogni, ruhát cserélni, a körülöttünk lévő terepet különféle perspektívákból végigpásztázni, tárgyakat arrébb rakni, vagy repülni ebben a kibertérben ugyanis a könnyebb helyváltoztatás okán erre, és a teleportálásra is lehetőségünk van. Ám ha felkészültünk, akkor sincs még semmi készen: találnunk kell magunknak egy célt, amiért érdemes így élnünk, idebenn, másodlagosan. (Persze maga a felfedezgetés öröme sem semmi: az SL virtuális terepe szinte akkora, mint egy kisebb kontinens.)
A Second Life magyarjai, avagy nagykövetségtől a Big Brotherig
Engem az SL-ban Phreek Ferrernek hívnak, és lemezlovasnak jelentkeztem egyik kedvenc klubomba. Csak egy jelentkezési lapot kellett kitöltenem hozzá; még nem szóltak vissza. Véghetetlen szabadidőmben ezért meglátogattam Amszterdamot valaki még ezt is megalkotta az igazi mintájára, a könnyűvérű leányzóktól hemzsegő piroslámpás negyeddel együtt , jártam ezen kívül pókerbajnokságon, csaptam a szelet néger szépségeknek, és szereztem magamnak egy repülő szőnyeget is.
Egy helyben, ahol ennyit mindent lehet csinálni, csak az nem lát fantáziát, aki síkhülye: nemzetközi multivállalatoktól a divattervezőkig igen sokan gondolták úgy, hogy érdemes megjelenniük az SL-ben (még Sam Palmisano IBM főnököt is el lehet csípni, amint korzózik a metaverzum helyszínein). Hej, de a magyarok sem voltak restek ám: felhúzták a magyar nagykövetséget, tettek bele túrórudi automatát, rubik-kockát a falra, és Unicumot is árulnak a betérő külföldinek.
Még a legegyszerűbb dolog is működhet. Láttam már olyat, hogy valaki képeket árul itt virtuálisan, virtuális pénzért, és megéri neki meséli nekem Nagy Delcon, a második életű magyarok sorsát lelkén viselő egyik rezidens, akivel egy tengerparti bárban kortyolgatunk épp, miközben egy másik magyar épp egy még félkész stádiumban lévő Malév-gépet mutat meg. És én megköszönöm neki. Bravofox Kleene, amikor megtudja, hogy cikkezni készülök, azt fájlalja, hogy a szex- és kaszinómánián túl sehol sem jelent meg nálunk az SL-ről, hogy élő koncertek és előadások vannak, vasárnaponként például csillagászat a NASA meghívott szakemberivel. Most már ezzel is tisztában lehet mindenki.
Nem mehetünk el szótlanul a PrimWorx rezidencia mellett sem, amit szintén magyarok gondoznak: itt hamarosan teljes egészében látható lesz egy Magyarországot témájául választó kiállítás; de öregbíti nemzetünk hírnevét Madlen Flint is, az a harmincéves, civilben tördelőként dolgozó magyar lány, aki jelentkezett az SL Big Brotherjébe igen, ilyen is volt , és ezeregynéhány szavazattal meg is nyerte azt. Kérdésemre, hogy ott is bontakoztak-e ki konfliktusok, mint az igazi műsorban, Madlen egy mosoly kíséretében felel: mivel én más időzónában vagyok, mint akik veszekedtek, ezekről rendszerint lemaradtam. Madlen egy egész szigetet nyert az SL-ben, amit egymaga kezdett berendezni. Megyek a házamba, épp egy Munkácsy képet tettem fel a falra mondja, s én még a kilépés parancsra bökés előtt látom tovasuhanni a virágot bontó fák alatt.
Amik valójában nullákból és egyesekből állnak.
Second Life hivatalos honlap:
http://www.secondlife.com/
Second Life leírás a Wikipedián:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Second_Life
