Hétfő este a Vad angyal ki-tudja-hányadik és a Barátok közt 963-964. részével nagyjából egy időben a Művészetek Házának Pincegalériája már megint zsúfolásig megtelt látogatókkal.
A közönség - engedve avítt és beteges hajlamának - magára hagyta a televíziók kékes fényében fürdőző dél-amerikai könnyű- és nehézbombázók sorát egy középkorú, közepes magasságú, közepesen gyűrött zakójú, ritkás hajú (egyszóval kopaszodó), itt-ott már ezüstösen csillogó bajuszú, ámde feltűnően ragyogó tekintetű dalos-mesemondó kedvéért. Az önmagukat a Művészetek Házának pincéjébe evakuálók kissé feszengve hallgatták Berecz András ornitológiai tárgyú bevezetőjét valami madarakról, amelyek fittyet hányva a józan ész parancsának, sokuknak a biztos pusztulást jelentő útvonalon haladva repülnek át a tenger fölött, hogy telelőhelyükre jussanak. Avítt és beteges hajlamuk magyarázata az a ma már láthatatlan hegygerinc, amely csupán földtörténeti léptékkel mérhető idővel ezelőtt süllyedt el a világtenger felszíne alá, s amely még ennél is jóval korábbi idők óta határozta meg vonulásukat.
Szalamandra ilyenkor szokta volt mondani, hogy tyűűű. Meg még köpni is szokott hozzá, hogy a túlcsorduló gondolatnak látható formát adjon. Feszengett is mindenki rendesen. Az első dalok szinte légüres térben keringtek. Aztán a mese az igazságról meg a hamisságról végre bejött, de úgy istenigazából. Berecz mesemondásában kézzelfoghatóvá vált, szinte a szó szoros értelmében testet öltött a legnagyobb illuzionista: a nyelv. Nemcsak képeket, színeket, illatokat varázsolt, de hanglejtésében mozdulatok suhantak, székhez szegező kurjantásaiban elemi, tiszta, a föld kipárolgásaiból összesűrűsödő erő volt, suttogásaiban gyermekfejet simító szelídség s az egészben együtt mérhetetlen, minden didaxistól mentes, mégis megfontolt derű és öröm. Nagyon régről emlékszem csak ennyire komoly nevetésre. Aztán már nem is engedte el az embert. Az újabb dalcsokor darabjai - köztük a legkedvesebb, az Ó Szent István kezdetű -, majd a földön Péterrel járó Krisztus története s még a ráadás is, képes volt fenntartani ezt a kedvet. És a legszebb az egészben, hogy húsz év gyűjtőmunkával, díjakkal és kitüntetésekkel, hat CD-vel, az Ökrös és az Egyszólam zenekarral együtt és nélkülük végigcsinált megszámlálhatatlan fellépéssel a háta mögött Berecz maga is tudott örülni az éppen akkor este születő szövegváltozatnak, követhetetlen hajlításokkal tűzdelt dallamvariánsnak.
Csak utána az a sorbaállás a kabátért. Meg a pincér unott ábrázata. Minden arról beszél, hogy a madarakat az elsüllyedt hegygerinc fölött átvezető öngyilkos bölcsesség csak kacsa. Talán az a sok hülye madár is kacsa. Vagy lúd. Egymadár. Szóval másfél órára megint átvertek, s elhitették velünk, hogy minden rendben. Berecz-est nem lesz holnap, de mindenki angyala bizonnyal megint vadul.
A. Timon
