Fehér ember ne játsszon blues-zenét, mert nem áll jól neki - Szalamandra szokta így összegezni utánérzéseit LeRoi Jones A blues népe című könyvével kapcsolatban s következetes ember lévén, a mai napig csak fekete zenészek blues-lemezeit gyűjti.
Nincs sok értelme a fekete-feeling rajongóinak véleményével bajlódni. Annyi azonban bizonyos, hogy tartózkodásukkal ragyogó zenei élményektől fosztják meg magukat. Hogy csak egyet említsek, itt van mindjárt a repedt-fazék-hangú Tom Waits.
Mások is igyekeznek persze cáfolni a harcias mozgalmár, LeRoi Jones gondolatait, megmutatva, hogy nem a bőr színe teszi az igazi blues-zenészt sem. A szombathelyi éjszakából ismert - bárcsak minden irónia nélkül volnának leírhatók e szavak: szombathelyi éjszaka -, és egyre népszerűbb zenekar, az 1998-ban alakult Westend Blues, nemrégiben CD-lemezzel lepte meg önmagát s azon keveseket, akiknek így-úgy sikerült hozzájutniuk a kereskedelmi forgalomba sajnos nem kerülő hanghordozóhoz. A tíz dal, ha nem is járul hozzá semmilyen formában a fent emlegetett, egyébként tök érdektelen vita eldöntéséhez, mégis csak jelzi, hogy itt, a burgenlandi határszélen, még e poszt-jimmyánus időszakban is szeretik, sőt, élvezhető formában képesek játszani a bluest.
A szakmai értékelés maradjon a hozzáértőkre. A Chicago-blues-ra épülő válogatás (Blues Brothers Band, James Brown, J. Ellison stb.) dalait jól ismeri a Padlás közönsége. A fiúk mindvégig fegyelmezetten és visszafogottan nyomják. Ettől aztán hallhatóvá válnak olyan harmóniák is, amelyek a koncerteken eltűnnek (a studio-munka egészen jól sikerült, bár a látványos borító nem jelzi, hol készült a felvétel s a grafikai munkára sem történik utalás), az összhangzás viszont kicsit langyosabb, mint amit az élő produkciók alkalmával megszokhattunk.
Szépen kidolgozottak az improvizációk mind a gitáron (Simon Tamás), mind a fúvós hangszereken (Juhász Tibor, Németh Tamás, Román Géza, Újhelyi Péter). Ezt a műfajt nem az ereszd-el-a-hajamat típusú futamok jellemzik. Még inkább örülne az ember szíve, ha jobban érvényesülne a kiváló zongorista (a fodrászok gyöngye, Polgár Tibor) és nagybőgős (Kovács Attila) játéka. E hangszerek ezúttal kicsit méltánytalanul háttérbe szorultak. Jót tett ugyanakkor a zenekarnak a szájharmonika (Farkas János) megjelenése a formációban s az új dobos (Hollósi László) is érezhetően túljutott a betanulás időszakán
S még valami. Jó pár évvel ezelőtt egy amerikai haveromat elvittem egy szombathelyi blues-buliba, büszkélkedni akarván, hogy lám, már nekünk is van ilyenünk. Volt ott minden, ami a hangulathoz kell. A srác élvezte is rendesen az egyébként abszolút profi zenész muzsikáját. Aztán egy jó óra elteltével - derült égből villámcsapás - megkérdezte: Hey, is this guy singing in English? Mondanom sem kell, a büszkeségem azonnal alább hagyott. A Westend Blues-zal ilyen kellemetlenség egész biztosan nem érhetne. Jó, hogy van ez a zenekar, jó, hogy van ez a lemez, még jobb lenne, ha mindenki hozzáférhetne, aki szereti a blues-t, legyen az akár fehér, akár fekete.
A.Timon
