Pilótatoborzás és bungee jumping - Álmos délelőtt a főiskolán

„Ez g..i szar!” – üvölti a gumikötélen himbálózó srác a fotósok és a kíváncsiskodók felé. Egy sátorban néhányan a repülőgép szimulátort próbálgatják, a sportpályán a hangosító cucot szerelik. Egyébként pedig kora reggeli hangulat van, délelőtt 11-kor a Berzsenyi Diáknapján.

Profiknak való szimulátor
A hétfő esti sörsátor-nyitás és buli megviselte a hallgatókat. – nyugtázzuk a kollégákkal a délelőtt tízre tervezett programkezdet elmaradásakor. A katonai toborzósátornál jóval több a fotós, operatőr, újságíró, mint az érdeklődő.

Semmi baj, addig kipróbáljuk a repülőgépszimulátort. Kényelmes ülés, alul a csűrőpedálok, balra a gázkar, középen a botkormány, szemben a műszerfalnak álcázott monitor. A menüből kiválasztjuk az F-15-ös vadászbombázót, a kezelőszerveket Ferge László százados mutatja. Könnyű a dolgunk, nem kell a felszállással bajlódni, a távolban megjelenik a cél. Megpróbáljuk befogni, de csak üldözés lesz a dologból, közben vigyázni kell arra is, hogy közel a földfelszín. Néhány perces próbálkozás után feladjuk, Ferge százados megnyugtat, ezen a szimulátoron profi pilóták is gyakorolnak, tehát nem egyszerű a feladat.

„Komoly karrierre számíthatnak”
Inkább beszélgetünk. A toborzósátorban a vadászpilóta pályára várják a jelentkezőket. És azért egy főiskolás rendezvényen, mert ma már csak diplomával és angol nyelvtudással rendelkezők jelentkezhetnek a pilótaképzésre. Az első évben Szolnokon zajlik az oktatás, utána három évig egy kanadai légibázisra költöznek a hallgatók, az első két évben légcsavaros gépeken repülnek, a harmadik évben jön a sugárhajtású repülő, a végén pedig a vadászgép.

„Ez a csúcs” – mondja a százados. Addig azonban nagyon sok szűrőn és próbán kell átesniük a pilóta-jelölteknek. Az első az egészségi alkalmasság, itt véreznek el a legtöbben. Aztán a nyelvismeret felmérése következik, a megfelelő minősítést szerzett jelentkezőket pedig beiskolázzák.

„Évente 8 új tanulót vesznek fel, ehhez azonban tízszer annyi jelentkező kell.” – részletezi a szigorú feltételeket és a toborzás célját Ferge László. Viszont „aki sikerrel veszi az akadályokat, komoly karierre számíthat”. – mondja a százados.

Megfontolt készülődés
Van is néhány érdeklődő, egy fiatalember nem is a főiskoláról érkezett, mint mondja, gyerekkora óta katona szeretne lenni. Félrevonulnak a toborzókkal, később látjuk, hogy telefonszámot cserélnek.

Aztán két hallgató jön, egyikőjük beleveti magát a szimulátorba, a másik a honvédség ajánlata iránt érdeklődik. Mint mondja, nem a repülés, hanem a felderítő desszantos pálya érdekli, magára hagyjuk őt a tisztekkel.

Közben kicsit élénkül az élet az udvaron, kinyitott a sörsátor is, és van már érdeklődő a bungee jumping iránt is. Negyedórás készülődés után az első jelentkező hangos rikoltással veti le magát a mintegy hatvan méter magasról, komoly nézősikert aratva ezzel. Megtört a jég, többen is jelentkeznek, még ketten himbálóznak egyet-egyet a gumikötélen, aztán a társaság elvonul.

Mindenhol csak lassú, megfontolt készülődés látszik, úgy tűnik, ide csak késő délután vagy este érdemes visszajönni. Nem baj, legalább repültünk egyet, ha csak virtuálisan is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Diáknapok 2007