Június 9-én tartóztatták le az oregoni rendőrök David McCutcheont, akit akár 2750 év börtönre is ítélhetnek, ha bűnösnek találják - írja a KOMO News.
A 39 éves férfi után még május 26-án kezdtek nyomozni a helyi rendőrök. A 39 éves férfi végül múlt hétfői kihallgatásán ismerte el, hogy
rendszeresen, összességében már több százszor szexuálisan bántalmazott egy kislányt, annak hat éves kora óta. McCutcheont másnap letartóztatták.
A férfi ellen végül 70 rendbeli erőszak, 40 rendbeli szodómia és 110 további bűncselekmény miatt emelhetnek vádat.
Az állam törvényei szerint a 70 nemi erőszakért összesen legalább 1750 év börtönbüntetés várhat rá (alkalmanként minimum 25 év). A 12 év alatti gyerekkel szemben elkövetett szodómiáért ugyancsak 25 év jár az elkövetőknek, vagyis ezért további 1000 évet szabhatnak ki David McCutcheonra, aki máris 2750 év börtönnel néz szembe, és a további bűncselekményekről még szó sem esett.
A tárgyaláson a bíró dönthet úgy is, hogy a bűnöző egymás után töltse le az egyes bűncselekményekért kapott 25 éves ítéleteket. Ebben az esetben a pedofil férfi 4770-ben szabadulhatna a börtönből. De úgy is határozhat a bíróság, hogy a kiszabott büntetési tételeket párhuzamosan ülje le az elítélt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!