Mivel az amúgy is sanyargatott önkormányzatoknak nincsen elég pénzük a fürdők energiaszámlájára, az állam átvenné őket; majd ha úgy alakul, akár koncesszióba is lehetne majd őket adni magántulajoknak - értesült a Telex .
Az, hogy nehéz a létesítményeket fenntartani, nem lehet új hír olvasóink számára - ugyanis nemrég éppen 34,5 millió forintot ítélt meg a kormány Szombathelynek a fedett uszoda működtetésére.
A Telex értesülései szerint a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet most azon tanakodik, miképpen lehetne kisajátítani a nagyrészt önkormányzati tulajdonban levő fürdőket. A lap birtokába került munkaanyag ugyanis azt taglalja, hogy a Covid, majd az energiaválság nyomán olyan nehéz finanszírozási és működési problémák jelentkeztek a közfürdőknél és a gyógyfürdőknél, hogy
„érdemes lenne újragondolni a fürdők tulajdoni viszonyait”.
Ez a lap szerint egyszerűen azt jelenti, hogy a jobb fürdőket most megszerezhetné az állam.
Ennek többféle módja is lehet: kisajátítás, vétel, koncesszióba adás. Azt írják, a kormány vélhetően a gazdaságosan működtethető, turisztikailag jelentős fürdőkre utazik, hiszen azokat érdemes megkaparintani; amelyek viszont nem ilyenek, azok maradhatnak az önkormányzatnál.
Ehhez azonban vélhetően több törvényt is kellene módosítani, az önkormányzatok pedig kártérítési igénnyel léphetnének fel; a kormánynak azonban még a negatív sajtóvisszhang mellett is megérheti az akció.
A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy a fürdők tulajdonviszonyai eléggé változatosak, keverednek az önkormányzati, az önkormányzati céges, az egyházi és a magáncéges tulajdonosok.
Éppen ezért tudomásuk szerint az állam első körben az önkormányzati tulajdonban álló fürdőket célozza, amelyik magán- vagy egyházi tulajdonban van, azt békén hagyják.
A kormány a programban közvetlenül kb. 90 fürdőt vehetett célba. Egyébként több mint 400 fürdő van az országban, de ebből csak 35-nek van érdemi turisztikai jelentősége, írják.
A lap megkereste a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot, de nem kaptak választ a kérdéseinkre.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!