Ismét Szombathelyen kísértett Johnny Big Lip. Na nem egy nagyszájú colt-forgató a messzi Vadnyugatról, hanem a budapesti blues-banda. A koncertre jóval kevesebben voltak kíváncsiak a Padláson, mint tavaly. Persze ki tudja, néhány sarokkal odébb talán épp B. B. King, kicsit távolabb Howlin Wolf, a Fő téren meg talán maga a nagy Muddy Waters muzsikált. Kár, hogy a várost elárasztó, jobbnál jobb programok egymás elől szippantják el a közönséget.
Pedig Johnny Big Lip ezen a pénteken jóval összeszedettebben muzsikált, mint az előző évi, kissé álmosító koncerten. Pörgős, húzós, nyúzós blues-ok váltották egymást két felvonáson keresztül. A válogatást csak dicsérni lehet: a műsor nem valamelyik louisianai kocsma budijának víztartályából előcibált Big Bill Broonzy-töredék adaptációjára épült, amit csak blues-akadémiákon agyonképzett, jellemzően belvárosi, fehérgalléros csemeték képesek zenei nyalókaként szopogatni, de nem lohasztották a péntek esti hangulatot halálra koptatott, dögunalmas blues-közhelyek sem.
Ahogy múlt az idő, a fiúk egyre jobban belemelegedtek, bár az egyébként rendben lévő összhang ellenére érzékelhető volt némi disszonancia a zenekar tagjai között. A basszusgitárnál tanulóidejét töltő Szerető Dániel szerényen a háttérbe húzódva próbálta követni, milyen erőviszonyok működtetik a társaságot.
Az egyik csoportot láthatóan tanult zenészek alkották. A zongoránál Papik Kornél mindvégig kényesen ügyelt az ujjrendre, miközben átszellemült játékát olyan gesztusokkal kísérte, amelyek Bartók Allegro Barbarojának előadása közben is megállták volna a helyüket. Egyszer még az énekeléssel is megpróbálkozott...
Mellette fújta a szaxofonos, Molnár Tamás. Ugyan ritkán kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa mire is képes, technikai felkészültsége azonban így is nyilvánvaló volt. A végén aztán mintha elfogyott volna a türelme s az egyik szóló közben úgy megrázta magát, hogy az este legemlékezetesebb pillanatait produkálta.
Ott volt aztán a másik csoport, amely az előbbinél sokkal lazább fiúkból tevődött össze. A gitárnál Szalai Zoltán hozta mindazt, amit egy blues-gitárosnak illik. Matyasi Gábor a szájharmonikát koptatta, Asztalos Zoltán pedig a dobokat püfölte kicsit humortalanul, de halálos precizitással. Ők hárman valami cinkos összekacsintással alkottak platformot az előbbi szekcióval szemben.
A két klikk közötti villongásról alkotott kép lehet persze puszta érzékcsalódás is. Az viszont bizonyos, hogy a Johnny Big Lip az énekesre, Vasicsek Jánosra épül. A hatalmas légoszloppal rendelkező, gumiarcú frontember ezernyi hangszínnel, bármit képes volt előadni. Ráadásul végre valaki, akinek a mozgása sem dög unalmas. Az előadás során Mick Jagger-i bontott csirke-allúziók keveredtek, a görög tragédiákból ismert vak jós, Tiresias alakját a blues-történetbe adaptáló vak zenészek motívumával. Az egyetlen Tom Waits dal közben azonban jó lett volna észrevenni, hogy a dirty-blues rekedtes világához nem illik a trancsírozott szárnyas bohóckodása.
A. Timon
II. Lamantin Jazz Fesztivál - március 24. (szombat) 18 óra Bartók Terem
- Philip Catherine Trio (Belgium)
- Pusztai Trio (Győr)
- Berki Quartett (Budapest)
- Quartett (Budapest)
